A Holt, Rinehart and Winston kiadó 1980 őszén megjelentette az Amazons: An Intimate Memoir by the First Woman Ever to Play in the National Hockey League (Amazonok: Bizalmas memoár az első nőtől, aki valaha játszott a nemzeti jégkorongligában) című könyvet, melynek szerzője egy Cleo Birdwell nevű nő volt. Soha egyetlen nő sem szerepelt az NHL-ben, az emlékirat hátlapján mégis egy New York Rangers mezbe öltözött csinos szőke nő fotója látható. A nő állítólag együtt játszott és harcolt a játékosokkal, akik még az öltözőt is megosztották vele. A történet bökkenője mindössze annyi, hogy Cleo Birdwell nem létezik. Illetve biztos létezik valahol, csak nem játszik férfi jégkorongcsapatban. Az ohioi Badgerből származó 23 éves nő mégis a Rangersnél töltött évadáról írt könyvet. Prózája humoros, szokatlanul nyílt szexualitással, némi egzisztenciális bizonytalansággal, és egy csipetnyi szomorúsággal mesél élményeiről. Csakhogy a péniszközpontú Amerikáról, és a neurotikus férfiakkal folytatott kalandjairól sztorizó fiatal amazont igazából nem Cleonak hívják, hanem Donnak. Méghozzá Don DeLillonak.
Az Amazons volt DeLillo hetedik regénye, és sokkal jobban fogyott, mint az azt megelőző könyvei. A memoár megduplázta a jövedelmét még mielőtt Amerikai az egyik legnagyobb kortárs íróként ismerte volna el. DeLillo mégsem akarta a nevét adni a memoárhoz, és sosem ismerte el hivatalosan, hogy ő írta. Nem adott engedélyt az utánnyomásra sem, sőt még a Viking kiadót is megkérte, hogy töröljék a könyvet az általuk kiadott Fehér zajban feltüntetett bibliográfiából.
Egy Victoria Patterson nevű amerikai írónő egy - az atlétanőkről szóló The Peerless Four című regénye kapcsán adott - interjújában azt állította, hogy az összes sportregény szereplői férfiak, és nem akad egyetlen, sportolónőket a középpontba állító könyv sem. Az interjú után DeLillo korábbi szerkesztője felvette vele a kapcsolatot, és rávilágított a hibájára. Mind férfiak, kivéve az Amazons főszereplőjét.
Az Amazonsban a jégkorong háttérbe szorul, inkább Birdwell szexuális étvágya kap szerepet, ám Patterson szerint a könyv megéri, hogy elolvassuk, David Foster Wallace és Jonathan Lethem pedig egyenesen imádták. Lethem egy interjúban kijelentette, hogy a mű még saját, Motherless Brooklyn című detektívregényére is hatással volt.
A tény, hogy Birdwell kisasszony csak DeLillo képzeletének szüleménye nem csökkenti a pénisz-, szex- és sportmegszállott memoár nagyszerűségét, sőt inkább még izgalmasabbá teszi a dolgot. Az író eredeti szándéka az volt, hogy a saját neve alatt jelenteti meg a könyvet a Knopfnál, ám a kiadó ezt elutasította, de megadta a lehetőséget, hogy DeLillo álnéven, egy másik kiadónál publikálja - a Kopffal kötött szerződése ettől még megmaradt. Az író egy korábbi kollégájával, Sue Buckkal működött együtt, aki háttér-információkat biztosított neki a jégkorongról, valamint arról, milyen lehet Ohioban felnőni, és megszületett Cleo Birdwell. Az Amazons borítójára egy dekoratív fotó került, sőt még egy, a könyvet népszerűsítő turnét is meghirdettek, amin sajnos a szerző nem tudott részt venni, mert sokkal fontosabb feladatai voltak. Például a Stanley-kupa elnyerése.
Egy worcesteri kritikus volt az első, aki DeLillot kiáltott, pusztán az író stílusa alapján, egy Christopher Lehmann-Haupt nevű újságíró pedig a New York Timesbe írott recenziójában fedte fel az igazi szerző kilétét. Hogy az író miért nem adja a nevét a pajkos jégkorongozónőhöz, arról nem szól a történet.
Forrás: TheWeeklings
