C
David Lynch: Hogyan fogjunk nagy halat? Meditáció, tudat, kreativitás, ford. Gerevich András, Kalligram, Pozsony, 2007. 2000 ft, 133 oldal.
A forgalmazó Budapest Film hosszas halogatás után november 15-én végre bemutatta David Lynch legújabb háromórás tripjét, az Inland Empire-t. A premierrel egy időben jelentette meg magyarul a Kalligram Kiadó a Mester 2006-os, Catching the Big Fish: Meditation, Consciousness, and Creativity című könyvét Hogyan fogjunk nagy halat? címmel. Nagyon örültem, hogy a moziélményen túl könyv formátumban is elmélyedhetek a Mester gondolataiban, de jócskán visszahőköltem, amikor megláttam, hogy a könyv a Meditáció, tudat, kreativitás alcímet viseli.
Persze engem nem lehet eltántorítani, és mivel az INLAND EMPIRE-t az ügyeskezű mozigépész jóvoltából volt szerencsém egy húsz perccel rövidebb változatban megtekinteni, gyorsan az erről szóló fejezetnél csaptam fel a könyvet, hátha okosabb leszek.
Na, ez pont nem lettem, és a Mester jól ki is oktatott, ugyanis kifejezetten nem kedveli a rendezői kommentár műfaját: "a rendezői kommentárok befolyásolják a nézőnek a lényegről, magáról a filmről alkotott véleményét." Ez mondjuk várható volt, hiszen Lynch híres arról, hogy sosem elemzi filmjeinek jelentését, egy próbálkozást azonban megért.
Mivel a nyolcvanadik oldalon csaptam fel a könyvet, gyorsan elolvastam a hátralévő ötvenet, így hamar szembesültem a befejezésben található információval, miszerint a kiadvány kvázi jótékonysági céllal készült. A "néhány szó a szerzőről" fejezetben szó szerint ez áll: "a szerző a könyvből származó teljes bevételéről lemond az Alapítvány javára, amely az iskolai transzcendentális meditáció oktatásának az elősegítését támogatja." Merthogy ilyen is van ám, és így már minden a helyére kerül: noha engem semmilyen formában sem érdekel a meditáció semmilyen formája (eufemizmus), mégis érdeklődéssel forgattam az első nyolcvan oldalt: Lynch gyakorlatilag felváltva sztorizgat a meditáció fontosságáról és a filmjei keletkezéstörténetéről (és nem a mondanivalójukról, ugyebár).
Nem idegesítő és nem propangandaszagú, mivel nem egy jól szerkesztett kiáltványról van szó, hanem egymás hegyére-hátára dobált szerkesztetlen kis skiccekről, amelyekbe simán belefér, hogy hol lehet jó "tejturmix" felett elmélkedni. Lynch elmeséli, hogy mire használja a meditációt: (durván leegyszerűsítve) a filmjeihez szükséges ötleteket úgy kell kifogni mint a halakat (vö: cím), ehhez azonban sok-sok türelem kell - a türelem eszményi állapotának eléréséhez meg meditálni kell reggel, délben, este.
Szerencsére ezt a számomra elég érdektelen szálat sokszor megszakítják a filmjeihez kapcsolódó kisebb sztorik: nemcsak a Radírfej, a Twin Peaks, a Mulholland Drive és az INLAND EMPIRE van itt, hanem megtudhatjuk mit jelent a Mulholland Drive-ban a doboz és a kulcs ("fogalmam sincs, mik ezek"), vagy hogy mi is ez a nagy függönyimádat. Sőt, Lynch kisebb önellentmondásba is keveredik, amikor a moziélmény varázsáról, a nagy vászonról, és a másik világ kapujáról elmélkedik, aztán néhány oldalal később a celluloid haláláról, és az ún. internetes film dicsőségéről beszél. A moziélményhez ugyanis sajnos minőség kell: az INLAND EMPIRE is itt bukik meg számomra legelőször, elhiszem, hogy könnyebbséget jelent a stáb minden tagja számára a digitális technika, egyvalakiről azonban megfeledkeztek: a nézőről. "Szeretem ezt a gyengébb képminőséget" vallja a rendező, lelke rajta, ez is egy, a sok lehetséges szemléletmód közül, de akkor el kell fogadni, hogy ez a gyengébb képminőség moziforgalmazásra bizony alkalmatlan.
Például ilyeneket lehet megtudni a Hogyan fogjunk nagy halat? című könyvből, bár bizonyára lesz, akinek kedve támad ezután meditálni is, de én leginkább a Kék bársony-t szeretném most újranézni.
Transzcendentális meditációt az iskolákba!
Index kritika az Inland Empire-ről
A Lynch szekta beszélgetése a Moziblogon
David Lynch internetes filmje, a Rabbits
