Budapestnek kimondottan jól áll az időutazás

Ruff Orsolya | 2018. szeptember 18. |

A Budapest noir óta tudjuk, hogy a város nemcsak egy helyszín lehet, hanem közvetetten akár főszereplője is egy történetnek. (De hogy ne csak magyar példát mondjunk: ott van például Orhan Pamuk és kedvenc regényhőse: Isztambul.) A Tilos az Á legutóbbi novelláskötete is a várostematikára húzta fel az abban megjelent tizenhárom írást, egészen konkrétan Budapestre, de nem a nagy egészre, hanem annak egy-egy kerületére, jellegzetes szegletére.

Budapest OFF - Kortárs novellák

Tilos az Á, 2018, 228 oldal, 2990 HUF

 

Mindig nagy kérdés, hogy azoknál az írásoknál, melyek témájukban ennyire determináltak, a fókuszpont mennyire követeli kizárólagosan magának a figyelmet, és végül mi lesz az, amire utóbb emlékezni fogunk. Olyasmire gondolok, mint amikor csak azért ülünk be egy filmre, mert a kedvenc színészünk játszik benne, és aztán a vetítés felénél rájövünk, hogy ebben a szerepében is nagyon tetszik, de a körítés (azaz a sztori, a párbeszédek, a zene, a vágás, a rendezés) feledhetőek. Biztos lesz olyan, aki csak azért veszi le a kötetet, mert Budapestről akar olvasni – ő vajon elégedett vagy csalódott lesz? Vajon főszerepet kap Budapest vagy kellemesen beleolvad a sztorikba? Valószínűleg olvasattól függ.

Hogy megint egy mozis példát mondjak: amikor egy Budapesten forgatott hollywoodi filmet nézünk meg, valószínűleg csak nagyon kevesen tudják megállni, hogy óhatatlanul ne azonosítsák be a felismerhető helyszíneket, és nincs ez nagyon másként a könyvnél sem. Így aztán, ha akarom, Kiss Tibor Noé történetét (Ciao Xiaomi!) olvashatom egy olyan wekerletelepi sztoriként, ahol fejben sorra azonosítom az ismert helyszíneket, de el is engedhetem az egészet, akkor pedig rögtön egy olyan novellát kapok, melynek hőse egy hétköznapi telefondeal ürügyén szinte minden hétköznapi pofonba belefut, amibe csak bele lehet.

Azt mindenesetre érezni a történeteken, hogy íróiknak erős kötődésük van vagy lehet a kiválasztott városrészekhez. Egyikük sem irodalmi útikönyvet akart írni, és az az ismeretanyag, ami felhalmozódhatott bennük, nem tolakszik az előtérbe, ez pedig kimondottan jót tett a szövegeknek. A Budapest OFF után fokozottan érvényes, hogy Budapest nem egyetlen város, hanem minimum 23, még ha ebben a kötetben most csak 13 városrész is villant meg. Kemény Zsófi írásában (Az újlipótmezei csata) például az Újlipótvárost külön városi entitásként kezelő újlipótvárosiak kapnak főszerepet, pontosabban csak egyetlenegy, a terápiára kényszerített Cézár, akinek fejében legalább két hang duruzsol egyszerre. Szintén erős kötődése van választott városrészéhez Mészöly Ágnesnek: a Runway 13R/31L című novellában Pestszentlőrinc ugyanakkor egy olyan hely, melyet a külföldi bébiszitterkedés elé néző hősnő mielőbb maga mögött akar tudni. A repülőtér közelsége egyrészt az elvágyódást erősíti, másrészt a légiközlekedés a mindennapok fontos szervezőelve is, hiszen a menetrend szerinti indulás és érkezés fontos támpontot nyújthat egy kamasznak:

„Ha a három hajtóműves TriStar Lockheed előbb érkezik, mint az apád, akkor az apád beugrott a sarkon a kocsmába, jobban teszed, ha elhúzol aludni, minek keresni a bajt.”

Az antológia ötletét Jeli Viktória elbeszélése adta, amely Pesti Erzsi címen került a kötetbe: ez egy hömpölygő mese (vagy mesés eredettörténet) az ördög elől menekülő lányról, aki végül megelégeli a hajtóvadászatot és szembefordul üldözőjével. Nagyon más hangulatú Totth Benedek Albija, amely az óbudai panelrengetegben és egy fiatalabb fivér szemszögéből villant fel egy halványan Ambrus Attiláéra emlékeztető életutat. Szintén erős ellenpárt képez hangulatában Gévai Csilla Buddha-foka, amelyben nem lehet nem drukkolni a Budafokra kivillamosozó és pikk-pakk szerelembe eső chilei Pedrónak, valamint Molnár T. Eszter disztópikus novellája (Tájkép lövés előtt), amely pasaréti díszletek között idézi meg egy lány militarizált hétköznapjait.

A kötetben két olyan történet is van, amely az idősíkokkal játszik: Kertész Erzsi hőse az Astorián sétálva botlik bele egy lányba, aki kétségbeesetten keresi a városfalban azt a rést, ahova szerelme rendszerint az ajándékait, üzeneteit rejti – a csavar csak az, hogy ez a szerelem jó ötszáz éve szökkent szárba. Szintén több idősíkot simít egybe Tasnádi István novellájában az Időfutárból már ismerős Hanna és Bulcsú, akik utóbbi találmánya révén Rákospalota múltjába merülhetnek alá. Budapestnek mindent összevetve nagyon jól áll az időutazás, hiszen mindegyik írásban megvan az a játékosság, amely indirekt megvillant valamit a város gazdag történelméből, de közben jó ízléssel távol tartja magát a heroikus és sablonos mozzanatoktól, és egy-egy közérdeklődésre kevésbé számot tartó elemből (egy faldarab, egy leégett malom romjai, stb.) bont ki egy darabka történelmet.

Erre a játékosságra erősítenek rá Kárpáti Tibor illusztrációi is: a pixeles városrajzok egyrészt elemelnek kicsit a valóságtól, de közben egyértelműen felismerhető róluk, hogy merre járunk. A kortárs könyvekből valahogy kikopott az illusztráció, és nagyon jó, hogy itt kivétel nélkül minden novella kapott egy sajátot.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél