Bram Stoker: A fehér féreg fészke
Metropolis média Kft., Budpest, 2009, 224 oldal, 2370 Ft.
Stokernek ez a kései műve kimondottan rossz, ám ugyanennyire érdekes is. Amit el lehet szúrni benne, az el lett szúrva, egész egyszerűen azért, mert Stoker nem volt különösebben tehetséges szerző. Nincs a történetnek fókusza; csapong; bizonyos helyeken szükségtelenül túl van írva - ahol meg éppen kifejtésre lenne szükség, szűkszavú. Logikátlan epizódok követnek logikátlan epizódokat - még a fantasztikus sztorin belüli logikának sem rendelve alá magukat. A narratíva követésére kényszerítő józan paraszti ész hiányzik belőle. Stoker, ahogy az amerikaiak mondani szokták, egy marék szart a falhoz vágott, kíváncsian, mi ragad meg rajta.
A Fehér féreg fészke egyértelmű forrása Stephen King Az című regényének. Stoker könyvében az Ausztráliából hazatérő ifjonc bácsikája örökébe lépne, ám mielőtt földbirtokosi békéje teljessé válhatna, szembe kell szállnia a környék szörnyével, a mélyben lakó Fehér Féreggel - aki/ami nem más, mint a szomszéd földbirtokosnő gigantikus kígyó alakjában (nem spoiler: Stokernek a sejtetéshez sincsen semmi érzéke, a csaj legelső felbukkanásakor már sziszeg és kígyómód viselkedik.)
Amihez Stokernak viszont van érzéke, azok a csúcspontok, kár, hogy nagy mennyiségű zagyvaságon kell átrágnia magát az embernek, mire eléri őket. A naplóregény nyikorgó vázán egyensúlyozó Drakula sem egy virtuóz mesélő könyve, de a Drakula épp naplóregény volta által nyer egyfajta "blair witch project"-i személyességet. Ez a Fehér féreg fészkéből hiányzik - hullámzó, túlírt, túlbeszélt grand guignol pastiche az egész, néhány grandiózus akciójelenettel megfűszerezve - mikor a dinoszaurusz méretű féreg vízi úton ered hősünk és asszonykája nyomába, keresztülúszva Anglia folyóin, tavain, nos, bár az epizód orbitális marhaság, elismerés illeti Stoker tökösségét, hiszen a legelső Kaiju-sztorit veti ekkor papírra (guglizd meg.)
Igazság szerint tonnányi hibája ellenére, sőt, ezek tobzódó volta miatt még akár szimpatikusnak is nevezhetném a könyvet, ha nem lenne sötét-őrülten, fröcsögős mód, lincselősen rasszista. Rendben, persze: Stoker egy hanyatló egykori világbirodalom gyermeke, aki abban nőtt fel, hogy ha nem vagy white, anglo-saxon, protestant, akkor egyenlő vagy az állattal. Na de kérem szépen, akkor hogyan lehetséges mégis az, hogy pl. Rider Haggard ötven évvel korábban már olyan brit bestsellert ír (Salamon király kincse), amelyet az akkori viszonyok között szinte liberálisnak nevezhetünk? Vagy hogyan hozhatja ki egy évvel a Fehér féreg után Edgar Rice Burroughs a maga Tarzanját, amely az afrikai bennszülötteket ugyan egzotikumként kezeli, mégis emberszámba veszi. Stoker regényében a mindenféle emberalatti szemétnek százszor elhordott egyetlen fekete figura ráadásul még csak előbbre sem viszi a sztorit: undorítónak és erkölcstelennek lefestett alakja a féreg első áldozata lesz, anélkül, hogy sorsára vagy a szerző által reája zúdított mocsokáradatra bármiféle cselekedetével rászolgált volna.
A kötetet a nagyszerű Kuczka Péter a szubkultúrák és a horror természetének elemzésével foglalkozó 1976-os tanulmányának reprója zárja. Mélyelemző munka, és bár az jött le nekem belőle, hogy Kuczka nem mert sem a magaskultúra, sem a műfaji irodalom/film oldalára odaállni, csupán emiatt a tizenvalahány oldal miatt már érdemes megvenni a könyvet.
