Martin Scorsese kultkönyvből csinál sorozatot az HBO-nak

.:Benedek:. | 2010. szeptember 20. |

Amerikában az HBO most vasárnap mutatta be legújabb nagyszabású sorozatát, a Boardwalk Empire-t. A sorozatban főszerepet játszik Steve Buscemi, a rendező pedig Martin Scorsese, aki Mark Wahlberggel együtt a produceri teendőket is ellátja. A sorozat az 1920-as években, a szesztilalom idején Atlantic Cityben játszódik, és arról szól, hogy a csendes, tengerparti pihenőhely hogyan lett a szerencsejáték bűnőzök által uralt birodalma.


 

A Boardwalk Empire forgatókönyvét a Maffiózók írója, Terence Winter jegyzi, ugyanakkor a szkript egy húsz évig készült könyvön alapszik. A szintén Boardwalk Empire című regényt a korábban sohasem publikáló Nelson Johnson írta, aki a nyolcvanas években ügyvédként dolgozott Atlantic Cityben, és ekkor kezdett érdeklődni a város sötét múltja iránt. Kapcsolatait felhasználva, politikusokkal (többek között a város egykori, és egyben börtönviselt polgármestere, Richard Jackson volt egyik fő forrása) és a régi idők tanúival beszélgetve két évtizeden keresztül dolgozott a könyvön. Ahogy egy interjúban elmondta: „A történelem nem az, ami megtörtént. A történelem az, amit az elérhető forrásokból össze lehet rakni.” A történet főhőse valós karakter, Enoch "Nucky" Johnson, ő irányította az akkor még fogalomként sem ismert szervezett bűnözést. (A forgatókönyvben már Nucky Thompson néven szerepel, amit Winter azzal indokolt, hogy az eredeti figuráról pontosan tudni, hogy mi történt vele, de a megváltoztatott nevű karakterrel bármit meg lehet csinálni.)


 

A Boardwalk Empire végül 2002-ben jelent meg a Plexus Kiadónál, és a rákövetkező években ugyan nem is vált bestsellerré, de a több mint tízezer eladott példánnyal mégis a kiadó egyik sikertörténete lett. Az HBO 2007-ben vásárolt opciót a könyvre, és néhány év belül meg is szültetett a tévéváltozat, a könyv iránti kereslet pedig jócskán megnőtt.
Az augusztus közepén újra kiadott Boardwalk Empire új előszót kapott Terence Winter tollából, Johnson új utószót írt, és a regény persze egy csomó, a sorozat színészeit, díszleteit megörökítő fényképpel is kibővült. Az újrakiadásból eredetileg hetvenötezer példányt nyomtattak, amit heteken belül újabb tízezerrel kellett megfejelni, és minden esély megvan rá, hogy a könyv az amerikai piac egyik legkeresettebb kiadványa legyen az év hátralévő részében.
Novemberben pedig máris érkezik Nelson Johnson új regénye, The Northside: African Americans and the Creation of Atlantic City címmel, ami a város fekete közösségének történetét meséli el 1854-től kezdve 1976-ig, és gyakorlatilag a Boardwalk Empire egyik fejezetének teljes kibontása.

A sorozat mától itthon is látható, az HBO on demand kínálatában. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.