Fotó: Guardian
Az arabul, pashtu nyelven és angolul írt versek nagy része arról a fájdalomról és megaláztatásról szól, amit a raboknak amerikai fogva tartóiktól kellett elszenvedniük. Több versben visszatérő motívum, hogy a "béke őrzőiként" aposztrofált amerikaiak egyáltalán nem gyakorolják az igazságos bánásmódot a rabokkal szemben.
Az amerikai kiadást hosszú huzavona előzte meg, mert a Pentagon nem volt hajlandó feloldani a versek titkosítását, arra hivatkozva, hogy azok veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. A verseket összegyűjtő és kiadó Marc Falkoff, amerikai jogprofesszor, a 17 rab jogi képviselője elismerte: "Természetesen az a költészet, amely a fogva tartásról, a vallatásokról és terrorista cselekményekről szól, jelent egyfajta nemzetbiztonsági veszélyt." Az amerikai hatóságok attól tartottak, hogy a rabok kódolt üzeneteket közvetítenek a külvilágnak, ezért minden verset le kellett fordítani angolra, hogy meggyőződhessenek azok ártalmatlanságáról. Falkoff szerint rengeteg verset ok nélkül semmisítettek meg, és ami sokkal lényegesebb probléma, hogy "legalább 200 rab van, akinek még ügyvédje sincs vagy nem engedélyezik, hogy beszéljen az ügyvédjével, amihez pedig minden börtönben ülőnek örvény adta joga van." Az egyik költő, Moazzam Begg 3 évet ült Guantánamoban mielőtt 2005-ben szabadult. Mivel tudta, hogy a családjának írt összes levelét cenzúrázzák, a költészet segítségével próbálta tudatni szeretteivel, hogy mi történik vele valójában. "Úgy kellett elmondani az igazságot, hogy nem szabadott semmit sem mondanom."
A rabok a Koránon és szórakoztató könyveken (néhány Agatha Christie és Harry Potter kötet) kívül nem olvashattak semmilyen más könyvet. Tollat és papírt is csak bizonyos idő elteltével adtak nekik, és nem léphettek semmilyen kapcsolatba egymással. A megjelent 21 vers között van olyan, amelynek sorait írója először egy fürdőhabos flakonra véste fel egy kaviccsal, majd a flakon kézről kézre járt a rabok között. Sok verset ebédidő alatt a csészékbe karcoltak bele, ám ezeket minden alkalommal elvették az őrök. Így például az egyik szerző, Shaikh Abdurraheem Muslim Dost, aki bebörtönzése előtt elismert pakisztáni költő és regényíró volt, emlékezetből írta újra verseit, miután 2005-ben kiszabadult.
Mark Falkoff szerint "egyikük sem gondolta volna, hogy verseikkel valaha rabtársaiknál nagyobb közönséget érhetnek el. De most, hogy kiadták a kötetet, a világnak lehetősége van arra, hogy meghallja ezeknek az embereknek a szavát. Csodával határos, hogy egy ilyen gyűjtemény egyáltalán létezhet. Ezek a költők a gulágokon, a náci koncentrációs táborokban és a japán átnevelőtáborokban született költészet hagyományainak folytatói." Falkoff reméli, hogy a kötet végre emberi arcot kölcsönöz azoknak, akiket eddig csupán Donald Rumsfeld megbélyegző szavaival élve a "legveszélyesebb, legjobban kiképzett és legvéresebb gyilkosokként" ismert a világ.
