Hírek usa képregény

Amerikában is szerelem a képregényírás

Rusznyák Csaba | 2013. január 21. |

Azt mindenki rég tudja, hogy legyen szó akár könyv-, akár képregénykiadásról, a szerzőknek nehéz dolguk van, már akkor is, ha csak megjelenni, érvényesülni próbálnak a piacon – ha még megélni is akarnak belőle az már az álmodozás kategóriája. De a jelek szerint Amerikában sem tejjel és mézzel folyik az, ami innen nézve Kánaánnak tűnik. Év vége felé Jim Zub, a Skullkickers című, az Image kiadónál megjelenő fantasy-komédia sorozat írója és alkotója közzétett egy posztot a blogján, ami a szerzők tulajdonában lévő képregények általános pénzügyi helyzetét részletezi. Röviden: mennyit kapnak az alkotók a munkájukért? Úgy tűnik, többségük egy petákot sem.

jimzubskullkickers.jpg
Zub vette egy képregényfüzet átlagos, 3 dolláros (pontosabban: 2.99$) árát, és levezette, ebből a vételárból mi marad az írónak-rajzolónak. Egyharmadát (1$) lefölözi a Diamond Comic Distributors, ami egész Észak-Amerikában gondoskodik a képregények eljuttatásáról a kiadóktól a boltokig. További egyharmadot (újabb 1$) zsebre vágnak maguk a boltok, amik árusítják a képregényeket. A vételár maradék egy dollárából kell fedezni a nyomdát (ami, ha alacsonyabb példányszámról van szó, már önmagában elviheti az egészet, jobb esetben csak a kétharmadát, még jobb esetben csak a felét), a kiadó egyéb költségeit – és az alkotók honoráriumát.

Arra persze maga Zub is felhívja a figyelmet, hogy a fenti számok távolról sem pontosak, függnek a kiadótól, az aktuális kedvezményektől, a rendelt illetve a nyomtatott mennyiségtől, stb - vagy pl. vannak képregényboltok, amik nem egyharmadot, hanem 50%-ot fölöznek le, és cserébe a Diamond részesedése kevesebb. De a lényeg, hogy ez a nem pontos számítás még a legoptimistább. Nem számol többek közt hirdetési költséggel, már csak azért sem, mert ezeknek a képregényeknek a marketingjére általában eleve nincs pénz (cserébe bennük sincsenek reklámok – legfeljebb a kiadó sajátjai – mert túl alacsony a példányszámuk ahhoz, hogy megérje a hirdetőknek). És a legoptimistább becslés szerint egy 5000 példányszámban megjelenő comic esetén (és rengeteg szerzői képregény van, ami ennél kevesebb példányban jön ki) az alkotó oldalanként átlag 45 dollárt kap a munkájáért.

wantedmarkmillar.jpg
A realista becslés szerint pedig semmit. Zub szavai: „Valójában, azután, hogy a kiadó megkapja a megmaradt összegből a részesedését, egyáltalán nem marad pénz az alkotóknak, hirdetésről már nem is beszélve.” És itt nem holmi „sufnikiadókról” beszélünk, hanem olyanokról, mint az Image, az IDW vagy a Dark Horse, amik a DC és a Marvel után a legnagyobbak az amerikai piacon. Zub bejegyzését több oldal is átvette, és sokan kommenteltek hozzájuk, többek közt más képregényírók és –rajzolók is. Mindannyian megerősítették a fenti állapotot: a legtöbben valóban lelkesedésből, és nem a pénzért dolgoznak (Jimmy Palmiotti: „Imádom, amit csinálok, de sosem tudnék megélni az Image-es sorozataimból.”). Zub maga is három különböző állásból tartja el magát (többek közt egyetemi tanár), a képregényt lényegében szabadidejében csinálja. És senki ne higgye azt sem, hogy a feljövőben lévő digitális terjesztéssel jobban járnak a szerzők: hiába nem kell szállítani/raktározni/nyomtatni, az egyéb költségek után (mint például a hitelkártyás tranzakció díjai) nagyjából ugyanott vagyunk (sőt, míg a nyomtatás annál olcsóbb, minél nagyobb a mennyiség, a digitális terjesztők – Apple, ComiXology – díjai fixek).

Mindez persze csak a szerzői tulajdonban lévő képregényekre vonatkozik. A Marvelnál és a DC-nél az írók-rajzolók bérmunkát végeznek, és mivel az ottani eladások összehasonlíthatatlanul magasabbak (plusz tele vannak fizetett hirdetésekkel), nincs probléma a munkájuk megfelelő honorálásával. Ugyanakkor az a munkájuk teljes egészében a kiadó tulajdona – vagyis a Marvel egy szerző Bosszú Angyalai történetét úgy, ahogy van, adaptálhatja szélesvászonra, Bosszúállók 2 címen, és egy centet nem kell fizetnie neki. Itt árnyalódik kicsit a kép a szerzői tulajdonról, amit a nagyobb szabadság mellett (értsd: senki nem szól bele, hogy az alkotó hogy írja a sztoriját), részben emiatt is preferálnak sokan. Ha Robert Kirkman The Walking Dead – Az élőhalottak című képregényéből készül egy nagysikerű tévésérozat, akkor az ő zsebe tisztességesen dagadozni kezd. Vagy vegyük Mark Millart, akitől manapság már azelőtt megveszik a filmjogokat, hogy a képregényeit egyáltalán befejezné (Kick-Ass, Wanted).

twdtv.jpg
És persze ott vannak az áltag 6 képregényfüzetet egy kötetbe gyűjtő trade paperbackek, amik segítenek valamit az egyébként elkeserítő helyzeten, ha pedig valaki – mint Kirkman – egyszer befut, utána az olvasók kitartanak mellette, és előbb-utóbb szép megélhetést kanyarint magának belőle. Millar pl. azt nyilatkozta, hogy a Marvel ugyan busásan megfizette őt a Polgárháború című crossoverért (Civil War), viszont még többet keresett saját képregényével, a Superiorral. De ők a „nagyok”, a kivételek. Minden Millarra és Kirkmanre jut ezernyi Zub. A probléma egyébként az (és ez egy nagy, külön kifejtést igénylő probléma), hogy a piac túlságosan ráállt a nagy szuperhőscímekre, szinte minden a jól hangzó brandek körül forog (Hollywood üdvözletét küldi). A független, kis képregényeket olyan alacsony számban rendelik a boltok (sokszor csak alig pár példányban, mert vissza nem téríthetők, vagyis ha nem tudják eladni, akkor kenhetik a hajukra), hogy az olvasók észre se veszik, hogy egyáltalán léteznek. 2011-ben az 1000 legnagyobb példányszámban eladott képregény közt mindössze 24 cím nem tartozott a DC és a Marvel szuperhőssorozatai közé.

Van abban némi szomorú röhejesség, hogy a lelkesedésből dolgozó független amerikai képregényesek helyzete korrelál a magyar írók-rajzolókéval. Itthon az alkotók többnyire maguk gondoskodnak a műveik kinyomtatásáról és (főleg rendezvényeken való) terjesztéséről, persze itt nem ezres, hanem százas, vagy akár az alatti példányszámról beszélünk. És a fontos különbség: nincs hová kitörni, itthon a felvevőpiac hiányában senkiből nem lesz Kirkman vagy Millar.