A 60 ezer fonttal járó kitüntetést kétévente osztják ki azok között a szerzők között, akik munkásságukkal gazdagítják a világirodalmat. Míg a legendás Bookert csak azok az írók kaphatják meg, akik a Brit Nemzetközösség valamelyik államából származnak, a nemzetközi Booker-díjra bármilyen származású író esélyes lehet, az egyetlen követelmény, hogy műve olvasható legyen angol nyelven. (Az idei jelöltekről itt írtunk.)
A 2005-ben alapított díj első nyertese az albán Ismail Kadere volt, 2007-ben pedig a nigériai Chinua Achebe kapta meg az elismerést.
A 77 éves kanadai Alice Munro díjazásával most mégis a Brit Nemzetközösség egyik államából került ki a díjazott. A zsűri indoklása szerint Alice Munro bár elsősorban novellistaként ismert, műveit mégis olyan mélység, precizitás és bölcsesség jellemzi, amelyre számos regényíró egész életében csak törekedni tud. Olvasásával mindig olyan új és új dolgokat fedezünk fel, amelynek még csak a létezéséről sem tudtunk.
Munro első kötete a Boldog árnyak tánca (Dance of the Happy Shades) 1968-ban jelent meg és főkormányzói állami kitüntetésben részesült (Governor General's Award), majd 1971-es következő kötete, az Asszonyok, lányok élete (Lives Of Girls And Women) elnyerte a Kanadai Könyvkereskedők Szövetségének Nemzetközi Könyvdíját, 1980-ban The Beggar Maid című kötetéért pedig Booker-díjra jelölték. Művei rendszeresen megjelennek a New Yorker és a Paris Review hasábjain. A díjat junius 25-én a dublini Trinity College-ban veszi át ünnepélyes keretek között.
Részlet Munro egyik New Yorkerben olvasható novellájából:
DEEP HOLES
Sally packed devilled eggs—something she usually hated to take on a picnic, because they were so messy. Ham sandwiches, crab salad, lemon tarts—also a packing problem. Kool-Aid for the boys, a half bottle of Mumm’s for herself and Alex. She would have just a sip, because she was still nursing. She had bought plastic champagne glasses for the occasion, but when Alex spotted her handling them he got the real ones—a wedding present—out of the china cabinet. She protested, but he insisted, and took charge of them himself, the wrapping and packing.
“Dad is really a sort of bourgeois gentilhomme,” Kent would say to Sally a few years later, when he was in his teens and acing everything at school, so sure of becoming some sort of scientist that he could get away with spouting French around the house.
“Don’t make fun of your father,” Sally said mechanically.
“I’m not. It’s just that most geologists seem so grubby.”
Egy rövid interjú a szerzővel:
