11 hét, egymillió példány

.konyvesblog. | 2012. június 29. |

E.L. Jamesl: A szürke ötven árnyalata

Ulpius-Ház Kiadó, Budapest, 2012, 524 oldal, 3200 HUF.

 

E. L. James Ötven árnyalat-trilógiájának (Fifty Shades) első kötete lett minden idők leggyorsabban fogyó puhakötésű könyve Nagy-Britanniában. Azt mondják, a Da Vinci kód óta nem kapkodtak el úgy könyvet, mint ezt. A szürke ötven árnyalata mára egyfajta kulturális jelenség lett, amelynek hatását komoly gazdasági szakemberek is elemzik. Mindennél többet elárul azonban az a kézzel írott cetli, amit valaki egy New Jersey-i könyvesboltban hagyott egy rakás „szürke árnyalatos” könyvön: „Igen, ez az a könyv, amiről mindenki beszél”.

A sorozat első részeként megjelent A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) című regény mindössze 11 hét alatt érte el az egymilliós álomhatárt, nem kevesebb mint 25 héttel lekörözve ezzel a korábbi csúcstartó A Da Vinci-kódot, az amerikai Dan Brown bestsellerét - derült ki a Nielsen BookScan piackutató cég adataiból.

A nemrég magyarul is megjelent regény saját heti rekordját is megdöntötte a felnőtteknek szóló puhakötésűek "versenyében": alig pár nap leforgása alatt valamivel több mint 205 ezerről majdnem 398 ezerre nőtt az eladott példányok száma. Az Ötven árnyalat-trilógia további két kötete is remekül szerepel az eladási listákon, ezzel a könyvkiadók egyik legújabb sikertörténetét produkálva J.K. Rowling hétkötetes Harry Potter-sorozatának 2007-es befejezése óta.

A trilógia második, A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker) című részéből egy hét alatt mintegy 246 ezer, míg A szabadság ötven árnyalata (Fifty Shades Freed) című harmadik kötetből majdnem 213 ezer példány fogyott a szigetországban. A Random House kiadó szerint a trilógia globális eladásai lassan meghaladják a 20 milliós példányszámot. Az észak-amerikai adatok nagyjából 15 millió körül mozognak.

Az eredetileg fanfictionként - a népszerű Alkonyat-sorozat rajongók általi "továbbírásaként" - megszületett Ötven árnyalat-trilógiát 2011-ben jelentette meg először az ausztrál Writer's Coffee Shop Publishing House kiadó. A regénysorozat szinte azonnal bombasiker lett. A történet egy titokzatos fiatal milliárdos és egy egyetemista lány erotikával túlfűtött kapcsolatáról szól.

Jön a film is

A jelek szerint már semmi sem menti meg A szürke ötven árnyalatát attól, hogy a filmvászonra menjen. Legutóbb épp Bret Easton Ellis jelezte a Twitteren, hogy nagyon is szívesen magára vállalná a forgatókönyvírói teendőket, sőt, megosztotta azt is, hogy ideális rendezőnek David Cronenberget képzeli el.

E. L. James regénye már rég túllépett a könyves univerzumon. Tekintélyes gazdasági lapok elemezgetik a siker okait, szexuálpszichológusok vitatkoznak felszabadító erejéről, és a szabad választás lehetőségéért küzdők emelik fel szavukat, ha némely konzervatívabb ízlésű amerikai könyvtár tiltólistára teszi a trilógia valamelyik darabját.

A tiltással próbálkozó floridai könyvtár egyébként azóta meghátrált, és újra kitette a polcokra a korábban pornográfnak kikiáltott könyveket. Ennél nagyobb ingyen reklámot azonban nem is csaphattak volna a regénynek, az amerikai sajtó ugyanis hetekig elcsámcsogott a sztorin, miközben az eladások az egekbe szöktek.

A számok már önmagukban is lenyűgözőek: a trilógia köteteiből a megjelenést követő első hat hétben több mint tízmillió példány kelt el (ebben benne van az eredeti e-könyves kiadás, a későbbi papíralapú és a hangoskönyv-verzió is), a három „ Árnyalat”-könyv pedig hetek óta vezeti a New York Times kombinált (tehát a papírkiadású és az e-könyv-eladásokat összesítő) bestseller-listáját.

Pedig az egész sztori sokkal szerényebben kezdődött: a Londonban élő, félig skót, félig chilei származású szerző kötetét, amely egy titokzatos fiatal milliomos és egy egyetemista lány erotikus, dominancián és alávetettségen alapuló kapcsolatát mutatja be, egy kisebb, főként e-könyvekre szakosodott ausztrál kiadó jelentette meg. Az ekkor még televíziós szakemberként dolgozó és férjével két tinédzser fiút nevelgető Erika Leonard (ez az írónő valódi neve) eredetileg a Twilight felnőtt változatát akarta megírni. A kezdeti siker – saját bevallása szerint – őt magát is megdöbbentette.

Innentől kezdve azonban nem volt megállás: a kiadási jogokat 1 millió dollárért megvásárolta az ausztráloktól az amerikai Random House, a fikcióból pedig kulturális jelenség lett. A történetet ugyanis főként a középkorú nők falják (innen a sajtóban többször megfuttatott mamipornó elnevezés), maga a könyv azonban a kereskedelem más területein is fellendülést hozott.

Kimondottan keresettek lettek például a szadomazo jelenetekben fontos szerephez juttatott ezüstszürke nyakkendők, és fellendült a szexuális játékszereket, kiegészítőket árusító üzletek forgalma is. Ennél is érdekesebb, hogy egyre több nő fordul meg az addig jobbára csak férfiak által látogatott barkácsboltokban; ők leginkább a regényben a kikötözéshez használt puha köteleket keresik. Egy New York-i kereskedés vezetője szerint például a női vásárlóknak köszönhetően az elmúlt félévben tízszer annyi kötelet adtak el, mint korábban.

E.L. James élete tehát fenekestül felfordult, ahol csak megjelenik, olvasók tömegei várják, a Time magazin pedig idén beválasztotta 2012 száz legbefolyásosabb embere közé. A bombasztikus siker nem kerülte el Hollywood figyelmét sem: sajtóhírek szerint a Universal Pictures és a Focus Features 5 millió dollárért szerezte meg a megfilmesítés jogát.


A korábban televíziós munkatársként dolgozó James, valódi nevén Erika Leonard, Londonban él a családjával. 

A sorozat első része már magyarul is megjelent az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél