A Persepolistól féltik gyerekeiket az oregoni szülők

.konyvesblog. | 2014. szeptember 19. |

Az oregoni Murphy egyik iskolájában néhány szülő panaszt tett az iskolai könyvtárból is kikölcsönözhető Persepolis miatt. Szerintük ugyanis nem szabadna megengedni, hogy a diákok szülői engedély nélkül olvasgassák Marjane Satrapi művét, mivel nyelvezete durva, és a történet erőszakos jeleneteket tartalmaz. Kate Dwyer, az iskola vezetőségének a tagja az erről folyó vitán megjegyezte, hogy a Biblia ugyancsak tartalmaz erőszakos jeleneteket, de a maga részéről soha nem támogatná, hogy emiatt eltávolítsák a könyvtár polcairól.

Kapcsolódó cikkek:

Satrapi képregénnyel törte meg a diktatúrát

"Isten és Marx hasonlítanak, de Marxnak göndörebb a haja"

Satrapi önéletrajzi ihletésű képregénye az iszlám forradalomról - négy kötetben - 2000 és 2003 között jelent meg, és egyből hatalmas siker lett. A képregénnyel azonos című filmet 2007-ben mutatták be.

Forrás: SFgate

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.