A mai szülő több esti mesét olvas

.konyvesblog. | 2014. január 28. |

Egy brit felmérés szerint a mai szülők sokkal gyakrabban olvasnak esti mesét a gyerekeiknek, mint ahogy a saját szüleik tették, amikor ők voltak fiatalok. Az esti mesét mondók száma megduplázódott, a szülők pedig nemcsak a klasszikus boldogan éltek, míg meg nem haltak történeteket mesélik a gyerekeiknek, hanem előszeretettel egészítik ki a meséket a való életből vett drámákkal, vagy szövik bele a gyerek kedvenc hírességét.

A szülők fele olvas a gyereknek esténként, de gyakran sajátos, rövidebb adaptációkat hall a gyerek, a mesék pedig leggyakrabban popsztárokkal, színészekkel, valamint igazi herceggel és hercegnővel egészülnek ki. A szülők tizede beismerte, hogy lerövidíti a meséket, 35 százalékuk pedig naponta kevesebb, mint 7 percig mesél. A mesemondó szerepét inkább az anyák vállalják magukra, csak a válaszadók negyede állította azt, hogy az apa a gyerekek kedvenc meseolvasója. 

Több mint ezren válaszoltak az egyik gyerekfogkrémgyártó kérdéseire a Netmums nevű szülői tanácsadó oldalon, és nagy részük azt állította, az ún. rohanó világ ellenére is gyakrabban szakít időt a mesélésre, mint anno a saját szülei tették.

A hírességek egyre gyakrabban kerülnek az esti mese szereplői közé - a királyi esküvő után például sok mesében szerepelt Vilmos és Katalin. Ezek a modern mesék viszont épp úgy működnek, mint a klasszikusok, csak a szereplőik lettek kicsit frissítve.

A tanulmány szerint a szülők háromnegyede ötnél többször olvas fel egy héten, a szülők fele pedig minden este leveszi a gyerek kedvenc könyvét a polcról. A mostani válaszadók gyerekkorában csak a szülők 37 százalékának kezébe került gyerekkönyv a hét legalább öt napján, a szülők fele pedig beismerte, hogy sosem olvasott mesét a gyerekeinek. Most mindössze négy százalék azok aránya, akiknek a gyerekei mese nélkül fekszenek le esténként.

A megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy az esti mese ösztönzi a gyerek kreativitását, háromnegyedük szerint pedig segít a gyereknek az ellazulásban, és az elalvásban.

Forrás: Telegraph

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!