A kisvárosba megint beköltözik a rettenet

Rusznyák Csaba | 2015. május 07. |

Első mondat: Meglehetősen hűvös az éjszaka, Norris mégis verejtékben úszik.

Mona Bright egy elcseszett anya és apa elcseszett gyereke, amellett egy nyeszlett élete romjain ücsörgő exrendőrnő. Apja halála után házat örököl egy Wink nevű kisvárosban, amelyről még sosem hallott, ám amikor útra kel, hogy felkeresse, kiderül, hogy nem pusztán egy isten háta mögötti helyről van szó: térképeken sem szerepel, a ’60-as években egy szigorúan titkos, tudományos kormányprojektnek adott otthont, és minden lakója furán viselkedik. Nagyon-nagyon furán. Mona érkezése környékén egymás után halnak Winkben az emberek, akik lehet, hogy nem is emberek, Wink pedig lehet, hogy nem is csak egy álmos, idilli kisvároska – hanem valami sokkal több és sokkal félelmetesebb.

Robert Jackson Bennett a thriller/horror műfajának nagy új reménysége, többek közt Shirley Jackson-, Philip K. Dick- és Edgard-díjnyertes író, aki negyedik könyvét, az Amerikában 2013-ban megjelent Horzsolásokat mindössze 28 évesen jegyezte. A személye körüli lelkesedés könnyen érthető: nagyszerű érzékkel sző egymásba különböző műfajokat és stílusokat, miközben olyan nagy neveket idéz meg munkájával, mint H. P. Lovecraft, Stephen King vagy Neil Gaiman, ezekből az egyértelmű hatásokból mégis képes kialakítani a saját, egyéni hangját. Ugyanakkor a Horzsolások alapján bőven van még fejlődnivalója is.

Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Fordította: Huszár András, Agave Könyvek, 2015, 640 oldal, 3638 HUFB

 

Bennett fő erénye, hogy az ágtól is húzott, bottal is vert Mona személyében egy érdekes, izgalmas, talpraesett és szimpatikus főhősnőt teremt, és hogy létrehoz egy jól átgondolt saját mitológiát, tele hatalmas, ősi lényekkel és dimenziók közti átjárással. Továbbá az, hogy a Kingre jellemző kisvárosi rémtörténet és a Gaimantől „nyúlt”, titkos kis csodákkal teli fantasy felfoghatatlan, lovecrafti hátterét lerángatja a hétköznapok szintjére: Cthulhu immár a szomszédod. Ez a koncepció nyilván nem kicsit hordozza magában a röhejesség veszélyét, de Bennett ügyesen kufárkodik azzal, hogy mit mond el, mit mutat meg, mit sejtet, azzal meg főleg, ahogy magától értetődően mossa össze a mindennapok banalitását és az idegen világ minden rettenetét és mágiáját/őrült tudományát.

Az eposzi pándimenzionális sci-fi, a rejtélyekkel csordultig tömött thriller és a bizarr horror hatásos elegye sem feledteti azonban teljesen, hogy erre a könyvre bizony ráfért volna egy szigorú szerkesztő. Már a lassú felvezetésnél is rezeg a léc (e téren a szerzőnek még van mit tanulni Kingtől), és a túlírtság a későbbiekben is probléma lesz: Bennett túl sokat szöszöl Wink sajátos helyzetének és furcsa lakóinak részletezésével, felesleges ismétlésekbe bocsátkozik, illetve túl hosszan készít fel minden fordulatot, túl nyilvánvaló előreutálásokkal kezeli a dramaturgia súlypontjait jelentő rejtélyeket, aminek köszönhetően szinte mindegyik WTF-ra gyúrt reveláció jóval annak megtörténte előtt kikövetkeztethető.

A Horzsolások egy jópofa, helyenként fajsúlyos new weird, amely ugyan csaknem összerogyik saját súlya és indokolatlan hossza alatt, azért végig szórakoztató és érdekfeszítő marad.