A balkáni tahó, Máriás Béla könyvet írt

.konyvesblog. | 2012. október 05. |

A balkáni tahó címmel regényt írt drMáriás, akinek ezúttal a kultúrák közötti kibékíthetetlen ellentétek, a Kelet és a Nyugat visszásságai jelentették a kiindulópontot történetéhez. A kötetet pénteken a fővárosi Akvárium Klubban egy lengyel-magyar dzsesszfesztivál keretében mutatják be, a Tudósok zenekar közreműködésével.

A Vajdaságból indult, zenészként, festőként, újságíróként is ismert drMáriás (Máriás Béla) tavaly önéletrajzi történetét írta meg Nem élhetek Milosevic nélkül címmel, idén fél év alatt készült el a Noran Kiadó által gondozott A balkáni tahó című regénnyel. Kalandos sztorit akart megírni, amely egyszerre elszörnyülködtet és megnevettet.

"Kicsit bukowskis, kicsit vianos, örkényes, rejtős stílusban valós balkáni és nyugat-európai élményeimet dolgoztam fel. A könyv elején a főhős, az Elvis-rajongó Denis a délszláv háborúban hullák közül mászik ki egy tömegsírból, ennek alapja az a történet, amit magam hallottam valakitől, aki 14 kilométert mászott, hogy megmeneküljön. Denis egyoldalú szerelme, a tragikus sorsú Angélique a valóságban egy holland lány, aki Londonban dolgozik egy kocsmában" - mesélte drMáriás.

Kitért arra, hogy a sors véletlen fordulata folytán tanult néprajzot a belgrádi zeneakadémián és egyetemen, így ismert meg egy teljesen archaikus világot, gondolkodást és hitvilágot a Balkánon. "A könyv megírásának egyik motivációja ennek az ősi, illír eredetű, konkrét értékrendet és szabályrendszert hordozó világnak a bemutatása volt a magyar olvasóközönségnek. Ez a világ még ma is megvan, leginkább a Balkán hegyi közegeiben".

DrMáriás megjegyezte, hogy amikor valaki egy ilyen háttérrel megy el Nyugat-Európába (a történetben Svájcba), a gondolkodásbeli különbségek miatt nem egyszer ma sem értik meg egymást a helyiek és a vendégmunkások. Hozzátette: az archaikus világban a fizikailag erősebb fél, a férfi diktál.

"A könyv szembeállít két világot egymással. Nyugaton is vannak az életvitel más lehetőségeit kutató csoportok, amelyeket a hatalom, illetve a többség elszigetel, ilyenek a foglalt házakban működő autonóm alkotói vagy lakóközösségek. A Tudósokkal én is több foglalt házban játszottam, az itt élő emberek az általánosan elfogadottól eltérő életmódra próbálnak berendezkedni, miközben napról-napra meg kell küzdeniük saját szabadságukért. Ezen underground közösségek rendszere valahol rímel a balkáni archaikus világéval. A balkáni tahóban arról írtam, hogy a jóindulat, a hiszékenység, a szabadságba és az igazságba vetett hit hogyan működik, az egymástól fényévekre lévő világok miként képesek egymást segíteni vagy lerombolni" - magyarázta a szerző.

A regényben utópiák is mozgatják a szereplőket, legyen az vallási, közgazdasági vagy egy pénznélküli társadalmat felvázoló utópia. "A világ nem fekete-fehér, nincs igazi megoldás, csak részigazságok vannak, amelyeken belül az ember igyekszik kibontakoztatni lehetőségeit. Előbb-utóbb mindenki kénytelen szembekerülni a hatalommal, a pénzzel és az objektív lehetőségek végességével, és valaki elárulja a többieket".

A balkáni tahó című könyv bemutatója pénteken a fővárosi Akvárium Klubban összekapcsolódik egy magyar-lengyel mini dzsesszfesztivállal, amelynek egyik szervezője a budapesti Lengyel Intézet. A Dwa bratanki című est fellépői között lesz Dóra Attila (szaxofon, hanginstallációk), Mical Dymny (elektromos gitár), Zaklina Piechanowska (vizuál), a ParaNoiZ (improvizatív zajzene), Slawek Janicki (bőgő) és a Hati (akusztikus duó). DrMáriás könyvét 22 órától Najmányi László, az egykori legendás punkzenekar, a Spions egyik alapítója mutatja be, majd 23 órától új felállásban játszik a Tudósok, amelyben drMáriás trombitán, harsonán, szaxofonon játszik és énekel.

"A korábban az Amorf Ördögök és az Erik Sumo Band, jelenleg a Péterfy Bori & Love Band vezetője, Tövisházi Ambrus billentyűs, producer nemrég csatlakozott a Tudósokhoz is. Bár mostanában talán poposabb zenéket ír, annak idején az Amorf Ördögök meglehetősen formabontó zenekar volt. Nem hinném, hogy Ambrussal mainstream lett az undergroundos, artrockos, punkdzsesszes Tudósok, hiszen régi NDK-s orgonán, gyerek szintetizátoron, ilyen-olyan zajgépeken játszik velünk. A Tudósok két másik tagja, Endrei Dávid gitáros-basszusgitáros és Jeli Gergely dobos hosszú évek óta játszik a Brains-ben is, amely manapság az egyik legmenőbb rockzenekar lett Magyarországon, mégsem poposodtunk" - mondta drMáriás.

A Tudósok az új felállásban a tervek szerint januárban stúdióba vonul és új lemezt rögzít. A festőművészként is ismert drMáriás arról is beszámolt, hogy január 22-én nyílik egy új tárlata az A38 állóhajó kiállítóterében. Most készülő új anyaga folytatja az elmúlt évek vonalát: a témát a politikusok adják, a képeken egy-egy neves nyugat-európai festő jellegzetes festményeit gondolja tovább a művész. "Már elkészült például a Sztálin, az év menedzsere című kép, egy másikon Lenin Monet stílusában lebeg a tavirózsák között, a víz színe vörös".

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél