„Az adófizető is örömmel tud olvasni”

.konyvesblog. | 2017. január 18. |

Tavaly év végén derült ki, hogy az Orbán János Dénes nevével fémjelzett Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. 400 millió forintot kap a kormánytól az íróakadémiai programjára (melyet néhány napja a nehéz helyzetben lévő JAK tiltakozásul 400 forinttal megtámogatott), erre válaszul pedig elindult egy független mentorhálózat, melynek tagjaként írók-költők vállalják, hogy egy évig szakmai tanácsokkal támogatnak egy pályakezdőt. A független mentorok között található Térey János író-költő is, aki a napokban Gács Annával, a Szépírók Társasága elnökével Veiszer Alinda vendége volt.

A beszélgetésből, mely most került fel az internetre, egyebek között kiderül, hogy

  • Térey János az „állami ernyő túlságosan nyilvánvaló volta” és a KMTG monopolhelyzete mellett egyebek között a „meghívás hiányát” kifogásolja, azt, hogy az íróakadémia szervezői nem keresték a kapcsolatot a már létező műhelyekkel, holott a JAK és a FISZ is hosszú-hosszú évek óta foglalkozik tehetségek menedzselésével, támogatásával
  • szerinte az az összeg, amely ma rendelkezésre áll az irodalom támogatására, megfelelő elosztás esetén „pompás napokat biztosítana az irodalom szereplőinek, különösen a fiataloknak és az ő mentoraiknak”
  • „a privilegizált helyzet az, ami sokak számára vérlázító”
  • Gács Anna a támogatás aránytalanságát emelte ki (Veiszer kérdésére elmondta, hogy a Szépírók Társasága tavaly például 20 millió forintot kapott) – szerinte pontosan látnunk kellene, mire ment és mire fog elmenni a KMTG-nak juttatott pénz. „Átláthatatlannak tűnik itt a közpénzosztás” – hangsúlyozta.
  • Gács Anna közölte azt is, hogy természetesen lehet új intézményeket létrehozni, de akkor meg kell mondani, hogy ez az intézmény miért lesz jobb, mint az előzőek voltak – itt ez nem történt meg
  • kérdésre válaszolva elmondta, hogy a KMTG nem hívta mentornak, de nem is menne el: „Alapjaiban nem értek egyet, hogy létrehozták ezt a szervezetet. Mindazt, amit én egy demokratikus kultúrpolitika működéséről gondolok, ellentétes azzal, ahogyan ez a szervezet létrejött.”

Közben a hirado.hu-n megjelent egy interjú Orbán János Dénessel (mi korábban ITT interjúztunk vele), melyben az állami íróakadémia vezetője a következőket mondta:

  • „Örülünk, hogy nekünk jutott a jégtörő szerepe, és konstruktív módon egy merész projekttel értük el azt, hogy az állam felkapja virtuális fejét, és nagyobb összegeket fektessen be a kortárs magyar irodalomba.” Hozzátette: támogatásukat nem elvették az irodalomra szánt keretösszegből, hanem azon felül, azt kiegészítendő kapták.
  • OJD szerint feltett szándékuk, hogy az adófizetők pénzén olyan irodalmat műveljenek, melyet „az adófizető is örömmel el tud olvasni”. Úgy vélte, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar irodalom egyre inkább belterjessé vált, és az írók a közönség helyett már inkább a szakmának akarnak megfelelni. „Az olvasó pedig nem fog megvásárolni valamit, amit nem ért meg, amit nem neki írtak.”
  • A független mentorhálózatot szimpatikus kezdeményezésnek nevezte, és örömét fejezte ki, hogy ekkora katalizátorszerep jutott nekik a jelenkori magyar irodalomban: „Minél több ilyen pozitív turbulencia keletkezik, annál jobb lesz az olvasóknak. Minden jó mű nyereség a magyar irodalom szempontjából.”
  • OJD elmondta azt is, hogy nem akarják kisajátítani sem a magyar irodalmat, sem az irodalomra szánt pénzt: „Az intézmény kapui nyitva álltak bárki előtt”.

A teljes interjúért katt IDE!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!