A nyár a kaland és az önfeledt játék időszaka egy gyerek számára – vagy épp a végtelen telefonnyomkodásé. Sok gyereknek nincs is annál izgalmasabb, mint elmerülni a virtuális térben, egy olyan világban, amelyet esetleg ő maga épített fel. Vagy talán mégis: az, ha az a világ egyszer csak beszippantja. Röviden ez az alaphelyzete Vibók Ildi Kezünkben a világvége című könyvének, amely ezzel együtt a természet törékenységére és védelmére hívja fel a figyelmet.
Az a csütörtök délután is ugyanolyan volt, mint a nyári vakáció összes többi csütörtök délutánja: vakítóan sütött a nap, a kertben dongtak a dongók, a rigók egymással civakodtak, a két testvér, Lincsi és Peti pedig a nagymamájuk lakásában a telefonjukat nyomkodták. Együtt, de mégis külön-külön. Egy izgalmas játékban vettek részt, amiben, ha elég ügyes a játékos, akkor szinteket léphet, és rengeteg pontot zsebelhet be. Ehhez persze az kell, hogy módszeresen letarolja a virtuális erdőt és felépítsen egy élményparkot. A két gyerek, és különösen Peti, elég jól haladt, amikor váratlan dolog történt: mintha valaki megragadta volna őket, és mire feleszméltek, egy másik valóságban ébredtek – épp abban, aminek az átalakításában addig tevékenyen részt vettek.
A két gyerek tehát egyszer csak teljesen más perspektívából látja az addig virtuálisnak vélt környezetet, és ettől a pillanattól kezdve a saját bőrükön érzik a világépítésük következményeit. Amit ők ugyanis teremtésnek gondoltak, egy másik világ elpusztításával járt: játék közben ugyanis ledózerolták a hegyoldalt, lecsapolták a lápot, elűzték a madarakat és a denevéreket, hogy aztán végre lebetonozhassák a tervezett élménypark helyét. Mindezt pontokért cserébe.
„– Haza akarok menni! És szomjas is vagyok. Azt hiszem, ki tudnék inni egy egész forrást.
– Kár, hogy feltöltötted apró kaviccsal – dünnyögte Peti. Lincsi úgy tett, mintha nem hallotta volna az előbbi megjegyzést.”
Vibók Ildi könyve egymástól látszólag nagyon is távol álló, pontosabban sokszor ellentétpárba állított témával dolgozik. Egyrészt ott a megszállott kütyühasználat, amit a legtöbb gyerek imád, a szülők viszont erejüket megfeszítve korlátoznák az arra szánt időt, és ott van a természet, ami egy kiskamasznak nem biztos, hogy már akkora a csáberővel bír. A Kezünkben a világvége ebből a szempontból egy izgalmas tematikus fúzió, Vibók Ildi pedig szépen összesimította a kettőt. A gyerekeknek a valóságossá lett vizuális világban ugyanúgy feladatokat kell megoldaniuk, mindennek tetejébe pedig együtt kell működniük másokkal – legyenek azok bár erdei manók vagy okleveles informatikusok. Egy inverz küldetés kezdődik számukra, amelynek tétje nem más, minthogy meg tudják-e menteni az erdőt. Az ökokalandot Babarczy Myriam illusztrálta, és a kötet kimondottan szép kiállítású, jó kézbe venni, a sodró történetvezetésnek, az emlékezetes figuráknak köszönhetően pedig ideális nyári olvasmány – akár a telefonnyomkodás alternatívája is – lehet egy kiskamasznak.