Létezik egy óvodai csoport valahol egy mesében, melynek tagjai egy napon megunják a túlságosan „babás és unalmas” Katica elnevezést, és közös elhatározással Ló csoportra változtatják a nevüket. Ebben a csoportban aztán csupa olyan dolog történik, ami egy megszokott óvodában elképzelhetetlen: az óvónénit elrabolja a fehér lovon érkező herceg, a gyerekek a Parlamentig mennek a délutáni alvás ügyében vagy bogárházat rendeznek be serkékkel és fejtetvekkel. A Kalandok a Ló csoportban című mesekönyv lehengerlő humora miatt kilóg a saját mezőnyéből, szokatlanabb és kicsit vadabb is az átlagos oviskönyvnél, de épp ez benne a jó.
Szabó Borbála neve a 2020-as A János vitéz-kód megjelenése óta egész biztosan ismerős a gyerekirodalomban kicsit is jártas olvasóknak. A Petőfi elbeszélő költeményét parafrazáló, viccekben, poénokban bővelkedő, a ma és a múlt embereinek egyaránt görbe tükröt tartó regénnyel már bizonyította, hogy szellemes, vagány meseíró, akivel a nagyjából ötödikes, kiskamasz olvasóközönség nagyon is tudott mit kezdeni. De mi van akkor, ha humorával az óvodás vagy a kisiskola első két osztályába járó, az oviból még éppencsak kinőtt gyerekeket szólítja meg?
A nyolc kis történetet tartalmazó, gazdagon illusztrált Kalandok a Ló csoportban a kiadó álláspontja szerint az 5-8 éves korosztálynak szól. Az egészen biztos, hogy a szülők nem tudják majd hangos nevetések nélkül olvasni a könyvet, de mi a helyzet a gyerekekkel? Érteni fogják az ovisok találkozását a kormányablak bürokratikus útvesztőjével? (Ide mennek el ugyanis a gyerekek az első fejezetben, hogy Katica csoportról Ló csoportra változtassák a nevüket.) Vagy mit tudnak kezdeni azzal, hogy az egyébként férjezett Teca óvónénit elragadja a fehér lovas herceg, utána pedig szomorúan tér vissza a mindennapi életébe? Komolyan veszik-e, hogy Kriszti apukája egy nap helyet cserél lányával és a civilben komoly mérnök békésen szunyókálva, játékok között tölti a napját? Vidáman játszik, jóízűen ebédel, szemtelenkedik az óvónőkkel és a déli alvásból szinte lehetetlen felkelteni: „Apu végül is jót aludt, de nehéz volt felébreszteni. A nagy testet Eta néni, Teca néni és Évike néni közös erővel sem tudták megmozdítani, így a délutáni játszás alatt Apu a csoportszoba közepén feküdt.”
A könyv elgondolkodtat azon, hogy vajon ugyanazon nevet egy felnőtt, mint egy gyerek? Egyáltalán
van-e külön humora a felnőtteknek és a gyerekeknek?
Más a humor struktúrája a különböző életkorokban, vagy csak az eltérő tudásból és világismeretből következik némi különbség? A piacot elárasztó rengeteg ovis kiadvány között megjegyezhető, különleges könyv a Kalandok a Ló csoportban, mely úgy beszél az ovis hétköznapok idilljéről (hiszen a gyerekeket itt is csupaszív óvónénik veszik körül, rengeteg a játék, és a civakodások ellenére is ez a „legeslegjobb oviscsoport a világon”), hogy közben megnevetett és történeteiben a szokásosnál rázósabb kalandokat is bevállal.
A furcsa, nehezen kategorizálható könyvet nagyon lehet szeretni, de biztosan lesznek olyanok is, akik kétkedve veszik kézbe, mondván, a gyerekeket nem az életkoruknak megfelelő történetekkel szembesíti. Mert mi van akkor, ha egy gyerek komolyan veszi, hogy netán tényleg ki lehet szökni alvásidőben az oviból (mint a Le a délutáni alvással! című fejezetben, ahol a gyerekek a Parlamenthez mennek és a honatyákkal akarnak beszélni e komoly ügyben) vagy büntetlenül lehet üzeneteket küldeni az óvónénik telefonjáról? Rossz példát mutat ez a könyv? Humora túlságosan ironikus ahhoz, hogy a gyerekek megérthessék?
Úgy gondolom, nincs igazán félnivaló, hiszen a célzott korosztály a könyvet feltehetően nem egyedül olvassa, hanem egy olyan felnőttel, aki együtt nevet majd vele, és együtt értelmezve a könyvet, elkerülhetőek az esetleges félreértések is. Ennél sokkal fontosabbnak tűnik, hogy mivel a humor (ki)alakulása a szocializálódás fontos része, nem árt, ha oly sok minden mellett
a humorra is nyitottá és fogékonnyá tesszük a gyerekeket.
A kötet egyébként már a borítójával felidézheti bennünk (részben a ló motívuma, részben a karikatúraszerű, mégis kedves rajzokat készítő Baranyai (b) András illusztrációi miatt) a magyar gyerekirodalom két legfurább és legszerethetőbb lovát, Csodát és Kószát, Czigány Zoltán teremtményeit és az ehhez hasonlóan humoros történeteit. Kár sokat tétovázni, tegyük őket egyszerre a kosárba és készüljünk az esti könnyes nevetésekre.