A Könyves Magazinnál az egyik kedvenc rovatunk a Tárgyalás: nevét Parti Nagy Lajostól kapta, és az első cikk a printváltozatban jelent meg, később fejlődött csak rovattá, amelyben írók, költők, illusztrátorok író- és munkaasztalait mutatjuk meg. A kultúrafogyasztót mindig érdekli, hol készülnek a művek, és ebből a szempontból nagyjából mindegy, hogy egy könyvről vagy egy képről, szoborról beszélünk-e. Valószínűleg tisztában van ezzel Révész Emese és Grela Alexandra is, akik egy impozáns, szemet gyönyörködtető, informatív kötetben engednek betekintést a művészeti kulisszák mögé.
A Hol készül a művészet? kötetből már az első oldalak elolvasása után kiderül, hogy a címben feltett kérdésre a válasz nem egyértelmű. Mikor hol. Hiszen lényegében művész volt az is, aki a spanyolországi Altamira-barlang falára felfestette valamilyen kezdetleges eszközzel (vagy akár a kezével) a szarvasokat és a bölényeket, ahogy az a névtelen mesterember is, aki faragott szoborral állított emléket az egyiptomi fáraónak. A kötet nem vállalkozik arra, hogy részletesen bemutassa az egyes művészeti korokat, inkább úgy kell elképzelni, mintha a narrátor félrehúzna egy függönyt, mi pedig bekukucskálhatnánk az alkotóműhelyekbe.
A szöveg párbeszédes formában bomlik ki, a képzeletbeli utazáson pedig a narrátor társa egy gyerek, aki kérdez, rácsodálkozik, értetlenkedik (például azon, hogy a japán Hokuszai miért dolgozott akkora rendetlenségben), vagy épp lelkesedik a néha meghökkentő tárgyakon, körülményeken. (Leonardo da Vinci fantasztikus találmányokkal teli műhelye önmagában olyan lehetett, mint egy időkapszula, csak épp nem a múltba, hanem a jövőbe vezetett.) A művészeti műhelyeknél elsőre valószínűleg valamiféle stúdióra gondol az ember, viszont a könyvet végigolvasva tudatosul, hogy az évszázadok során a kolostoroktól kezdve a kőfaragóműhelyekig számos és változatos közegben dolgoztak a művészek. A szöveg ugyanakkor a műteremlátogatások örvén sok-sok apró információt is csepegtet, és olyan fogalmak is helyükre kerülhetnek, mint a perspektívaábrázolás, a camera obscura vagy a pop-art.
A kötet illusztrációit Grela Alexandra készítette, aki a szóban forgó műhelyeket, műtermeket duplaoldalas, táblaszerű,a magával ragadó képeken tárja az olvasók elé. Itt nyer értelmet igazán a Művészettörténeti böngésző alcím, mivel egészen el lehet veszni a képeken, amíg az ember végigbogarássza az apró részleteket, és hogy egy kis csavar is legyen a történetben, az alkotók minden képen három kakukktojást rejtettek el, jellemzően olyanokat, amelyeknek az adott korban semmi keresnivalójuk nem lett volna – például Dürer vagy Jackson Pollock műtermében. A kötet 25 képzelt alkotóműhelybe vezeti be így az olvasóit (a magyarokat Csontváry Kosztka Tivadar és Moholy-Nagy László képviseli), az őskortól napjainkig.
A kötet egyhuzamban is végigolvasható, viszont működik akkor is, ha valaki csak egy-egy korszakra kíváncsi, és véletlenszerűen szemezget a fejezetek között. A szöveg könnyen befogadható, és nem korlátozódik kizárólag a művészettörténetre, hanem kicsit bevezet abba is, hogyan élte a mindennapjait egy művész – függetlenül attól, hogy történetesen a 17. századi Hollandiában vagy a 19. században Tahitin alkotott. Ráadásul az egésznek ad egy szép ívet, ahogyan a barlangrajzoktól eljutunk Banksyig, aki a saját eszközeivel maga is azért küzd, hogy fellazítsa az intézményi kereteket és a művészetet kivigye oda, ahol a hétköznapi ember számára könnyen hozzáférhetővé válik – az utcára. A kötet is arra tesz kísérletet, hogy már az egészen fiatal olvasókban tudatosítsa, hogy maga a műalkotás nem egy régi, poros tárgy, amelyet csak messziről lehet szemlélni egy múzeumban. Mindegyik mögött egy történet, egy (vagy akár több) ember, egy izgalmas korszak húzódik, érzések, vágyak, ambíciók, a kötet ezek megismeréséhez csinál kedvet, nyújt kapaszkodót.