Mese a lányról, aki két lábbal a földön állt, miközben a csillagokat fürkészte
Ruff Orsolya

Mese a lányról, aki két lábbal a földön állt, miközben a csillagokat fürkészte

A Naphegy Kiadó pár éve az Erdős Pálról szóló kötettel indította el azt a sorozatát, amelyben inspiratív életutakat mutatnak be kimondottan a gyerekek szemszögéből. Készült már könyv matematikusról és zeneszerzőről is, a legújabb kötet pedig az első női csillagászunk, Balázs Júlia életét mutatja be, amely nemcsak fordulatos, hanem díszleteiben kimondottan meseszerű is.

Kertész Edina: A lány, aki csillagász lett, ill.: Bölecz Lilla

Naphegy Kiadó, 2019, 48 oldal, 3200 HUF

 

„Távol a város zajától, fenn a hegyen áll egy csillagvizsgáló.” A kötetnek már az első mondata, még ha a valóságról szól is, elemel, kicsit eltávolít a mindennapok szürkeségétől. Egy olyan világ kapuját tárja fel, ahol az emberek fordított napirend szerint élik az életüket, és amikor mások alszanak, ők az eget fürkészik. Balázs Júlia történetét Kertész Edina mesélte újra, aki nem először szerepelt ebben a sorozatban, hiszen ő írta a Hugonnai Vilma életéről szóló A lány, aki orvos akart lenni című kötetet. Ha a két kötetcímet egymás mellé tesszük, feltűnő, hogy míg az „akar” ige egyfajta vágyat és sóvárgást fejez ki, addig az új kötet címe ellentmondást nem tűrően leszögez valamit. Kettejük között hatvan év volt, ami alatt azért elég nagy változások zajlottak Magyarországon is. Míg a 19. század közepén született Hugonnai Vilmának rendesen meg kellett harcolnia azért, hogy orvosi egyetemre járhasson, majd gyógyíthasson, addig az 1907-ben született Balázs Júliának egyenes útja vezetett az egyetemre, ahol matematikát és fizikát tanult, és később a csillagvizsgáló gyakornoka lett.

A kötet (lapozz bele ITT) nem elégszik meg a száraz tények felsorolásával, hanem felvillannak olyan elemek is, amelyek igazán emberközelbe hozzák Balázs Júliát – kiderül róla például, hogy gyerekként a zárda szigorúsága elől szívesen menekült a görög regék világába, fiatal felnőttként pedig szívesen evezett a Dunán Kriptonra keresztelt hajóján. Gyerekszemmel az igazi mese akkor kezdődik, amikor Balázs Júlia a családjával a csillagvizsgáló lakója lesz. Egy szabályos kis kommuna alakult ki a város felett, ahol a gyerekek naphosszat együtt játszhattak, a kertben pedig kecskét meg nyulat tartottak. A történeten érezhető, hogy számos családi anekdota is gazdagította (valószínűleg ezek közé tartozik a tejbegrízbe hajított csirke esete is), ugyanakkor kronologikusan végigköveti az életutat, nem hallgatva el a nehézségeket sem. Hiába vezetett ugyanis viszonylag egyenes út a tudományos világba, Balázs Júliának csillagászként és anyaként is helyt kellett állnia, feladatai ellátásában pedig csak magára számíthatott. Emellett viszont rendkívül sokoldalú is volt, így a munkája mellett nagyon sok energiát fordított arra is, hogy az általa kutatott tudományterületet népszerűsítse – még diafilmet is készített a csillagászatról.

Illusztráció: Bölecz Lilla

Ma már valószínűleg senki sem lepődne meg azon, ha egy lány csillagász szeretne lenni, de hogy idáig jussunk, ahhoz az is kellett, hogy a Balázs Júliához hasonló nők kitapossák az utat. Hiába vannak viszont ezek a sok szempontból regényszerű történetek – háborúval, forradalommal, sorsfordító döntésekkel, önmegvalósítással –, el is kell mesélni, meg kell mutatni őket. Míg Hugonnai Vilma története viszonylag ismertnek tekinthető (ebben biztos nagy szerepe van Kertész Erzsébet sok kiadást megélt regényének is), Balázs Júlia személye viszont a szakmán kívül talán kevésbé volt ismert, ezért is jó, hogy a története most előtérbe került. A kötetet egyébként Bölecz Lilla illusztrálta, akinek munkáját már A világ legszebb mondái című kötetben nagyon szerettük. A Csillagász-kötetnél egyrészt Balázs Júlia életének mozzanatait kellett megjelenítenie, másrészt viszont a csillagvizsgáló mint helyszín és maga az éjszakai égbolt olyan varázslatos közeget kínált, amely egyértelműen egy mesekönyv lapjaira kívánkozott. Egyszerűen jó kézbe venni ezt a könyvet: jók az arányok, a csillagképekkel teleszórt előzék hosszas böngészésre invitál, Bölecz Lilla pedig a képeivel úgy tudott meseszerű atmoszférát teremteni, hogy közben egyszer sem merül fel bennünk az a gondolat, hogy ne a valóságot látnánk.