„Bennem megmaradt a gyerekből valami” [Marék Veronika 85]

A színház volt az álma, mégis a gyerekirodalomban teljesedett ki. 1980-ban a Könyvvilágban jelent meg az a rendhagyó interjú, amelyben az édesapja, az író-orvos Marék Antal kérdezte; akkor a következőképpen jellemezte magát: „Foglalkozásom író, de ugyanannyit írok, amennyit rajzolok”. Már akkor is azt mondta, hogy történeteiben a szöveg és a rajz egyenrangú szerepet játszik, és ez azóta sem változott. Olyan meséket köszönhetünk neki, mint a Boribon, a Kippkopp vagy a Laci és az oroszlán, történetein pedig túlzás nélkül generációk nőttek fel. Marék Veronika ma 85 éves.

„Bennem megmaradt a gyerekből valami, ezért tudok sokszor úgy gondolkodni, mint egy gyerek, ahelyett, hogy úgy gondolkodnék, mint egy felnőtt” – mondta egy korábbi interjúnkban Marék Veronika, és ennél jobban nem is lehetne összefoglalni, miben rejtőzhet a marékveronikaság. Meséiben egyszerre van jelen a gyerekekre jellemző könnyedség és játékosság, ami viszont nem jelenti azt, hogy ne venné nagyon is komolyan az életet – és a gyerekeket. Annipanni sosem rázza le a mindig kíváncsi és tettre kész Boribont, Kippkopp és Tipptopp mindig megértéssel fordulnak egymás és a környezetük felé, és a kis piros oroszlán sem bagatellizálja el Laci félelmeit.

Marék Veronika fantáziavilága nem mentes a konfliktusoktól, a szívfájdalomtól, a szomorúságtól, ám

egyvalami sosem fordulhat elő: szereplői soha nem maradnak egyedül.

A csúnya kislányba a körülötte nyüzsgő sünik öntenek lelket, Öcsinek mindig ott lesz Bátyó (és fordítva), Coffi, Pocak és Paprika barátsága pedig megbonthatatlan. A bukkanók és zökkenők, melyekben szereplői időről időre megbotlanak, sosem térítik el őket végzetesen az útjukról. Mindig van valaki, aki kezet nyújt feléjük, aki ismeri a bátorító varázsszavakat vagy épp velük tart a sötétbe. Egyszóval, akire mindig számítani lehet. Így volt ez már a legelső történetnél is, amelyet még középiskolásként vetett papírra Marék Veronika. Az a Boribon még nagyon más volt, mint a később népszerűvé vált változat, létrejöttének körülményei ugyanakkor eléggé mesekönyvbe illőek.

Egy este az akkor tizenhét éves Marék Veronika egyedül volt otthon, és eléggé unatkozott. Édesapja íróasztalán talált egy halom üres papírt, amely írásra és rajzolásra csábította: „És akkor eszembe jutott Boribon, a játékmackó meséje. Megírtam, megrajzoltam, apukám pedig másnap reggel beloholt vele a Mórába, ahol azt mondták, szeretnének velem találkozni. Bementem nagy büszkén, a kiadóban azonban először nem akarták elhinni, hogy én csináltam, és rajzolnom kellett őelőttük valamit.”

Végül nem a Boribon, a játékmackó lett az első nyomtatásban megjelent könyve, hanem A Bem téri gyerekek. És a meseírói pálya is kalandosan alakult, hiszen az érettségit követően volt kirakatrendező tanuló, egy évig járt az Iparművészetire, dolgozott bábszínészként, majd elvégezte a magyarszakot. A hatvanas évek elejétől szabadúszó íróként és illusztrátorként dolgozott, és ebben az időben sorra jelentek meg a mesekönyvei. Fontos mérföldkő volt a Laci és az oroszlán, amelynek külföldi sikertörténete is mesébe illő: a frankfurti könyvvásáron tűnt fel a fekete borítós mesekönyv egy japán kiadónak, a szigetországban pedig 1965-ben jelent meg először a kötet. Óriási sikert aratott, szabályos kultusza lett, felnőtt olvasók sokasága sírt Laci és az oroszlán történetén. „Mi úgy vagyunk ezzel: a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Mit kell ezen sírni? Hiszen a történet jó véget ér, Laci bátor lesz! A japánok azonban megszeretik az oroszlánt, és mi, magyar olvasók nem is gondolunk arra, hogy fáj nekik elveszíteni azt, aki olyan sokat segített Lacin. Én akkor jöttem rá, hogy nagyon más, ahogy ők gondolkodnak, számomra megtisztelő, hogy megsiratják az oroszlánt” – mesélte.

A jó mesének ezernyi titka van, az összeset talán sosem fogjuk megismerni. Marék Veronika viszont egészen biztosan jó párat ismer ezek közül, elég csak beleolvasni bármelyik mesekönyvébe.

Ma 85 éves, de azt a gyermeki kíváncsiságot, nyitottságot és derűt, amely végigkísérte pályáját, ma sem veszítette el.

Munkássága olyan hazai alkotókra volt hatással, mint Bartos Erika vagy Berg Judit - utóbbi honlapján egyenesen úgy fogalmaz, hogy azon kevés szerzők közé sorolja Marék Veronikát, akinek bármelyik művét látatlanul meri ajánlani a legkisebbeknek. Marék Veronika életműve nem lezárt, hiszen a mai napig újabb és újabb mesék gördülnek ki az ujjai közül. Honlapján ezt írja: „Remélem, terveim közül még megvalósulhat egy-kettő.” Olvasóként mi ugyanebben reménykedünk.

A nyitókép egy korábbi interjúnkon készült, fotó: Valuska Gábor.