Ha a Lehetnék bárki című antológiát számokkal kellene jellemezned, akkor melyek lennének a legfontosabbak és miért?
160 vers szerepel az antológiában, 112 költőtől. Ebből 81 kortárs és 31 klasszikus, vagy ahogy meghatározza őket az antológia, „kortalan” szerző. Viszont az utóbbiaktól is csak 30 éves koruk előtt írt versek szerepelnek. A versek 8 ciklusba rendeződnek: mindegyikben 20 vers olvasható, ezek közül 14 kortárs szerzőtől, 6 már köztünk nem élő költőtől. Az egyes szerzőktől 1 vagy 2 vers került az antológiába. Egyébként ez a 6. versantológia, amit válogattam: 4 kötetnyi Szép versek, majd a Szívlapát és most a Lehetnék bárki.
Az új kötetnek óriási a merítése, hiszen a húszas éveiket taposó kortárs szerzőktől az iskolai tankönyvekben is szereplő klasszikusokig rengeteg hang szólal meg benne, de alapvetően mik voltak a válogatás legfőbb szempontjai, és a gyakorlatban hogyan zajlott mindez?
Az elsődleges szempont megegyezik a Szívlapátéval: a kötet célközönsége a kamaszok maradtak, természetesen az esztétikai értékeken túl. Sokan kérdezték az elmúlt években, lesz-e „Szívlapát 2.”, ami azért volt fontos visszajelzés, mert mások úgy gondolták, hogy a 2017-es antológia koncepciója folytatható lenne. Érdekes, mert én viszont sokáig úgy éreztem, ha lesz is újabb versválogatás, bizonyosan módosítok a koncepción. De most, hogy lezártam a következőt, már nem a saját véleményemet osztom, hanem azokét, akik egyenes ági folytatást is el tudtak képzelni. Ennek ellenére elképesztően örülök, hogy egy másik utat választottam, és egy csavarral beengedtem a klasszikus költőket is ebbe az új kötetbe, de csak 30 éves koruk előtt írt versekkel, mert így megjelent egy különleges íz az antológiában. Fény derül arra, hogy akik már beírták magukat az irodalomtörténetbe, hol tartottak poétikailag a húszas éveikben.
Annak a hosszú folyamatnak, amely egy antológia elkészüléséhez vezet, rengeteg állomása van. Először elkezdtem összeírni, kik azok a szerzők, akik még nem töltötték be a harmincadik életévüket, és akiknek olvastam már kötetét vagy annak híján verseit. Aztán jött a folyóiratok áttekintése, és a klasszikus költők fiatalkori verseinek elolvasása Adytól Weöresig. Az anyag akkor kezdett formálódni, amikor a verseket elkezdtem ciklusokba rendezni. Ezután jött a szerzőkkel és a jogörökösökkel való egyeztetés. Az illusztrációk viszont folyamatosan készültek, így egy idő után már voltak olyan versek, amelyek szerepeltetése menet közben eldöntött volt, hiszen jobbnál jobb grafikák születtek szinkronban a válogatással. De ezek helye a kötetben több esetben még változott a munka során.
A szerzőket összekötő legkisebb közös többszörös az volt, hogy az alkotás pillanatában még egyikük sem töltötte be a harmincat, időben ezek a költők mégis sokszor nagyon távol álltak (éltek) egymástól. Nagyon más a hangja egy mai U30-as szerzőnek, mint száz évvel korábban alkotó költőtársának? Beszélhetünk lényegi (tartalmi, stílusbeli stb.) különbségről a jelen és a múlt költőit illetően?
A rövid válaszok: nagyon és igen. Kicsit hosszabban: az nyilván mindenkinek összeáll, hogy ha nyolc ciklusba tudtam rendezni klasszikus és kortárs költők verseit, témáikat tekintve nincsenek vérmes különbségek az idő előrehaladtával. Bár érdemes hozzátenni, hogy a ciklusokat nagyon tágan értelmeztem, nem is beszélve a „kortalan” költők fogalmáról. Mert Berzsenyi és Petri messzebb van egymástól az időben, mint mondjuk Térey János és Vida Kamilla. De poétikailag vajon ugyanígy van ez? A kortárs költészetre azonban sokkal jellemzőbb a szabadvers, a történet-központúság, mint a klasszikus formák használata, nem is beszélve a rímekről. De ha azt gondolná valaki, hogy a mitológia toposzai, alakjai nincsenek jelen a kortárs fiatal költészetben, akkor számára tartogat meglepetéseket ez az antológia.
Volt a Szívlapát szerkesztési folyamatának olyan tapasztalata, amely különösen jól jött a legújabb antológia összeállításánál?
A legfőbb és legnehezebb, hogy egyszer le kell zárni, különben nem lesz készen soha. Ezzel együtt el kell engedni a kételyeket, a bizonytalanságot és vállalni az esetleges hiányokat. A Szívlapátnál sem volt könnyű például olyan verseket kihagyni, amelyeket én nagyon szeretek, de úgy éreztem, a legtöbb kamasznak nem sok kapcsolódási pontja van vele. A Lehetnék bárki esetében is igyekeztem úgy választani a „kortalan” költők korai versei közül, hogy valamilyen szempontból izgalmas legyen olvasni akár úgy is, hogy az adott szerzőt még nem ismeri az olvasó. Az is nagyon fontos volt, hogy a versek száma se legyen sokkal több vagy kevesebb, mint amennyi a Szívlapátban volt (150). Az egy belátható, de gazdag anyag tud lenni, amiről a mai napig úgy ítélem meg, hogy jól működik. A magam részéről a mai napig elveszek egy olyan antológiában, aminek túl tág a koncepciója. De hogy az se maradjon ki, miből nem tanultam: hiába fogadkoztam magamban, hogy nem fogok ragaszkodni a szoros kötetkompozícióhoz, nem lesz például minden ciklusban azonos mennyiségű vers, pláne nem azonos arányban etc. Mint az első válaszomban kiválóan látszik, ezt nem tudtam elengedni. Aki még nem szerkesztett ilyen típusú antológiát, el sem tudja képzelni, milyen mértékben nehezíti ezzel az ember a saját munkáját. Jó kérdés, megéri-e egyáltalán, hiszen az olvasó talán nem is érzékeli ezt a végletekig vitt számmisztikát a kötetben. De nekem olyan kereteket ad, amivel a ciklusok egyensúlyba kerülnek, mindenből nagyjából ugyanannyit kap az olvasó. Visszatérve a tájversekre, ha nem találtam volna elég sok jó verset ebbe a ciklusba, akkor nem lett volna ez a ciklus egyáltalán.
Az új kötetet Locsmándi Mátyás illusztrálta, ez az első könyves munkája – mit kell tudni róla?
Olyan illusztrátort szerettünk volna, aki a kortárs költőkhöz hasonlóan még nem töltötte be a harmincadik életévét. Az interneten kutatva találtunk olyan fiatal képzőművészeket, akiknek a grafikái felkeltették a figyelmünket. Kiválasztottunk közülük néhányat, majd felkértük őket próbamunkára néhány előválogatott vershez. Remek pályázatok érkeztek, de Matyiéban láttuk meg azt, hogy a koncepciója végigvihető egy antológián. Markáns, okos, humoros rajzok készültek, amelyek erősen eltértek a Szívlapát illusztrációitól, és ez személy szerint nekem fontos szempont volt.