LeBron James gyerekkönyve máris bestseller
Könyves Magazin

LeBron James gyerekkönyve máris bestseller

Alig egy hete jelent meg az NBA-legenda LeBron James gyerekkönyve, az I Promise, a New York Times eladási listáját máris meghódította. A kötet címét - az olvasást amúgy mindig előtérbe helyező - James egyik kezdeményezése inspirálta: a szülővárosában, az ohiói Akronban 2018-ban nyitotta meg az I Promise (azaz Ígérem) nevet viselő iskolát, amely a veszélyeztetett, kallódó gyerekeknek próbál kapaszkodót nyújtani.

A mostani kötet, amelyet Nina Mata illusztrált, is épp abban segítene, hogy a gyerekek a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, bármilyen élethelyzetbe is kerüljenek. Könyve elején LeBron James emlékeztet rá, hogy az általa létrehozott iskolában a gyerekek minden egyes nap megfogadnak maguknak valamit: célokat tűznek ki maguk elé és keményen dolgoznak is értük, hiszen a sikerhez vezető útnak ez az első lépcsőfoka. James arra tanítja a gyerekeket, hogy semmit sem szabad adottnak venni, mindenért meg kell dolgozni. A könyve elején felsorolt fogadalmak között olyasmik szerepelnek, minthogy fogadom, hogy iskolába fogok járni, kedves leszek másokhoz, kérdéseket teszek fel és igyekszem válaszokat találni, és sosem adom fel.

Lebron Jamesnek ez az első gyerekkönyve, de valószínűleg nem az utolsó: a tervei között szerepel ugyanis egy kiskamaszoknak szóló kötet is.

Forrás: LeBronWire