Milyen kortársat vigyünk az iskolába? [Móra]
Könyves Magazin

Milyen kortársat vigyünk az iskolába? [Móra]

A kötelező olvasmányok kiválasztása a mindenkori irodalomtanítás egyik legvitatottabb területe, ezt az új NAT összeállítása ismételten bebizonyította. Kik kerülnek fel az olvasmánylistára és kik a kimaradók? Melyik klasszikusunkat olvassuk évtizedek óta, és ki az a kortárs szerzőnk, aki egy vagy több művével bekerült az iskolai kánonba? Idén ősszel kiemelten foglalkozunk a kötelező olvasmányokkal, és természetesen kíváncsiak voltunk a gyerekkönyvkiadók véleményére is - éppen ezért arra kértük őket, válasszanak ki három olyan könyvet a portfoliójukból, amelyeket szívesen ajánlanának a magyartanárok figyelmébe. Most Kovázs Zsanett, a Móra Könyvkiadó marketingvezetője ajánl alternatívákat a kiadó kínálatából.
Bosnyák Viktória
Az orrvadász - Rém jó könyvek
Ill.: Dudás Győző, Móra, 2019, 55 oldal

A sulikezdőknek ajánlom a a humoros szövegeket és rajzokat tartalmazó Rém jó-sorozatot: egy több füzetből álló, olvasni tanító, fokozatosan felépített szériáról van szó, amely a beszédfejlesztésből indul ki. A képekről beszélgetve, a betűket, betűkapcsolatokat, szótagokat olvasva észrevétlen jártasságot szerezhet a kicsi az olvasásban. Ez a gyorsan szerzett sikerélmény biztosítja a tanulás folytatásához szükséges motivációt. Kezdő olvasóknak ideális lehet még – a nagy betűs, sok képes – Ismered Harisnyás Pippit? és a Pippi talál egy csunkot című könyvek, vagy a Lumpi-Lumpi-sorozat.

Zágoni Balázs
A Gömb
Móra, 2020, 360 oldal

Felső tagozatosoknak izgalmas olvasmány lehet Zágoni Balázs A Gömb című disztópiája (amelyet tavaly az év ifjúsági könyvének választottak), és második része, az Odaát. A Gömbben a tökéletes körülmények között élő, de már születésük pillanatában is eladósodott Városi emberek és az annak falán kívül szabadon, de a napi megélhetésért küzdő kolóniák tagjainak küzdelme áll. A Város folyamatos kontroll alatt tartja a kolóniákat és szűkíti életterüket. A kalandos, fordulatos, jövőben játszódó történet dinamikus olvasmány, amely sok kérdést felvet a társadalommal, a kirekesztéssel, hatalommal, barátsággal, hűséggel kapcsolatban. Ugyanennek a korosztálynak ajánlanám még – az év gyerekkönyve díj shortlistjén szereplő – Pityke és Prém című regényt Majoros Nórától, a kistiniknek pedig Elisabetta Gnone Olga, a papírlány című könyvét, amely tavaly a fordítói kategóriában nyerte el a HUBBY-díját; a regény, amelyet Todero Anna fordított magyarra, az önelfogadás/önértékelés kérdést boncolgatja.

48 másképp
Móra, 2019, 157 oldal

13-14 éves kor felett a kortárs szerzők által jegyzett ifjúsági novella válogatásainkat ajánlom múltról-jelenről-jövőről, illetve a súlyosabb témákat (öngyilkosság, fajgyűlölet, családon belüli erőszak, újrakezdés egy súlyos baleset után…) irodalmi formában boncolgató Tabu-sorozatot. Az érzelmi neveléshez és más nézőpontok megértéséhez fontosak lennének azok a könyvek, melyek nem didaktikusan, de jól érzékeltetik a „túloldal” nézőpontját.