Janusz Korczak legendás személyiség, orvos, író és pedagógus, aki pedagógiai nézeteit nemcsak elméletben, de gyakorlatban is alkalmazta, 1912 és 1942 között egy zsidó árvaház igazgatója volt, és a gyerekek iránti elkötelezettséget és szeretetet az életénél is fontosabbnak tartotta: a gondjaira bízott árvákat a varsói gettóba kísérte, majd velük együtt halt meg a treblinkai haláltáborban. Bár befolyásos és kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően lehetősége lett volna elmenekülni, svájci útlevélhez is juthatott volna,
mégis úgy érezte helyesnek, ha a gyerekek mellett marad.
A varsói születésű író a személyiség tiszteletére építette pedagógiáját, a gyermekek tiszteletét külön hangsúlyozta. A gyermeket szerinte nemcsak gondozni kell, hanem el kell ismerni szuverén lényként, függetlenségükről pedig nem szabad megfeledkezni egyetlen felnőttnek sem. A gyermekeket döntési szabadságra, aktivitásra kell nevelni, az alá-fölérendeltség helyett a felnőttel egyfajta partneri viszonyt kialakítva. Talán nem véletlen, hogy leghíresebb hőse, Matykó király egy olyan uralkodó, aki gyermekként kerül a trónra, és a gyermek nézőpontjából tekint a világra, így egészen másként kívánja megreformálni, mint a felnőttek.
Az I. Matykó királyt már 1969-ben lefordították magyarra, a folytatást azonban csak tavaly, Mócsai-Karaba Márta és a Móra Kiadó együttműködésével. Az eredetileg 1923-ban megjelent kötet a Matykó király a lakatlan szigeten címet viseli, és története az első rész közvetlen folytatása. A szülei halála után trónra kerülő végtelenül dühös és érzékeny kisfiú ebben a részben a fejlődés egy újabb szakaszába ér. Míg az első részben Matykó megtanul kormányozni, elsajátítja a vezetői készségeket, megismeri a hatalom természetét (és ezzel együtt a felnőttek világát is), igyekszik megérteni a társadalom működését, addig a második részben ez az ismeretszerzés elsősorban nem a világra, hanem önmagára vonatkozik már. A kívül levő világ kaotikussága helyett
a belső rendetlensége kerül előtérbe,
a lakatlan szigetre száműzött kis király magára marad, és követve az ilyenkor szokásos utat, saját személyisége, saját motivációja, és tágabban értve az ember megértése a célja. A társadalmi kérdések helyét filozofikusabb dilemmák veszik át: „Matykó filozófussá vált, azaz olyan emberré, aki mindenen gondolkodik, de semmit nem csinál. A filozófus nem lusta, hiszen a gondolkodás is munka, ráadásul nehéz munka. (…) Olyan volt, mintha nem is lenne egyedül. Hiszen egyedül unatkozott volna, viszont ő egyáltalán nem unatkozott. Úgy beszélgetett magával, mintha többen lettek volna. Elvégre is, az a gondolkozás, ugye?” A kis hős persze nemcsak filozofál, hanem az első részben megszokotthoz hasonlóan rengeteg kalandban van része. A könyvben politika, bűnügyek, börtön, szökés, szociális dilemmák sorakoznak, van benne háború, szerelem, árulás, a történet vad váltásokkal, tempósan, már-már kiszámíthatatlanul kanyarog előre. Egy emberszerető, csupa lélek gyermek áll a világ kiszámíthatatlan és sokszor bántó lármájában és összevisszaságában, és sajnos ez nem sok jót ígér a végkimenetel tekintetében - az utolsó mondatban már kanárik dalolnak a főhős sírja felett. Mintha a szerző, majd két évtizeddel a halála előtt is sejtette volna, hogy aki jó, az szükségszerűen elbukik, jóságáért súlyos árat fizet, ahogy Matykó, és ahogyan végül Janusz Korczak maga is.
A kalandok, a sok nevetés, a váratlan bonyodalmak ellenére a végkicsengés nagyon súlyos (de ismerős ez a saját irodalmunkból is, Nemecsek bukása és halála sem kevésbé tragikus), ezért elsősorban 11-12 évnél idősebb olvasóknak ajánlható a könyv, mely kedves, színes illusztrációival és sokoldalú, különleges kis hősével sokszor megmelengeti a szívet, de a végén
egy picit össze is töri.