A Micimackó megjelenésének 95. évfordulója alkalmából Jane Riordan egy csodálatos történetgyűjteményt írt, amely A. A. Milne-hez hűen varázslatos világokat idéz meg. A kötet méltó tisztelgés a világ leghíresebb medvéje előtt, és tökéletes alkalom arra, hogy újra találkozhassunk kedves barátainkkal, és megtudjuk, mi minden történt velük, mielőtt a Százholdas Pagony lakói lettek. A könyvet gyönyörű illusztrációik is díszítik, amelyeket Mark Burgess készített E. H. Shepard stílusában.
Jane Riordan: Volt egyszer egy mackó - Mielőtt minden elkezdődött (részlet)
A Mielőtt előtt
(bevezető)
Az írás fura ügy. Olykor a szavak olyan jól érzik magukat a fejedben, hogy napokig ki se jönnek onnan, és ha végül mégiscsak hajlandók előbújni, akkor is zsörtölődnek, morcosan összevissza lökdösik egymást a lapon, ahelyett, hogy mindegyik szépen leülne a szomszédja mellé. Máskor viszont csak úgy repesnek az örömtől, és alig bírod lejegyezni őket, olyan sebesen szökdösnek elő.
Mikor az a szerencse ért, hogy felkértek, írjam meg, mi történt, mielőtt Róbert Gida a Százholdas Pagony egyik fájába költözött, mielőtt Fülesnek születésnapja lett, és mielőtt Malacka azt a Nagy Dolgot művelte, a szavak javarészt igen rendesen viselkedtek, és tették a dolgukat. De aztán megszólalt egy okos ember, aki ott dolgozik, ahol a könyvek készülnek.
– És a bevezető hol marad? – kérdezte.
– A micsoda? – kérdeztem vissza, és igyekeztem úgy tenni, mintha nem hallottam volna, amit mond, mert aznap épp rettentően lefoglalt a semmittevés.
– A bevezető – ismételte el az illető. – Nálunk mindig van. Milne úr szokta megírni, most pedig neked kell.
Az a szomorú helyzet, hogy Milne úr akkor hunyt el, amikor én nagyjából mínusz húszéves lehettem; ennek ellenére nincs a világon író, akit nála jobban szeretnék és tisztelnék, úgyhogy ha Milne úr azt mondja, hogy ennek így kell lennie, akkor így is lesz. Tessék, ez az.
Micimackó szerint nem lett valami hosszú. Füles azt mondja, hogy ott veszítette el a fonalat, amikor a szavak szökdösni kezdtek, úgyhogy messze túl hosszú. De ha Micimackónak igaza van – és neki azért elég gyakran van igaza –, akkor eszem ágában sincs aggódni, mert biztos vagyok benne, hogy a tehetséges Burgess úr tökéletes képet fog rajzolni, pont úgy, ahogy azt Shepard úrtól tanulta, és azzal már biztos tele lesz a lap.
Sőt, előfordulhat, hogy miközben ezt a könyvet olvasod, még néhány morzsa is kerül a lapokra, mert olvasás közben igazán jólesik egy kis harapnivaló (legalábbis Micimackó szerint).
J. R.
Isaacnek, Oscarnak, Hannah-nak
és Alice-nek – a kuckóépítőknek
J. R.
Köszönetnyilvánítás
Köszönet A. A. Milne-nek, aki az eredeti Micimackó-történeteket írta,
valamint E. H. Shepardnek, aki azokat illusztrálta.
A Kiadó köszönetet mond a Micimackó Jogutód, illetve a Shepard Alapítvány kuratóriumának, akik tudásukat megosztották a könyv alkotóival, és javaslataik felbecsülhetetlenül értékesnek bizonyultak. Szintén köszönet illeti a Curtis Brown Ügynökség munkatársait, Stephanie Thwaiteset és Isobel Gahant,
akik segítettek, hogy mindez létrejöhessen.
Első fejezet,
amelyben visszatérünk a kezdetekhez
Nem messze innen van egy Erdő. Valószínűleg te is jártál már ott. Olyasféle erdő, ahol elbújhatsz a fák törzse mögé, ahol, ha meghajlítasz egy ágat, az visszapattan, ahol a patakban tapicskolni lehet, és tele van meredek lejtővel, amelyen jólesik leszáguldani. Ebben az erdőben, egy napsütötte tisztáson két jóbarát üldögélt.
– Sehol egy felhő az égen – közölte Róbert Gida, és annyira hátrahajtotta a fejét, hogy Mici, a Mackó (sokan Micimackó néven ismerik, de te meg én szólíthatjuk Micinek) már aggódott, nehogy leessen a nyakáról.
– Kíváncsi vagyok, hol lehetnek? – tűnődött Micimackó.
– Kik? – kérdezte Róbert Gida.
– A felhők – válaszolta Micimackó.
– Tényleg – mondta Róbert Gida álmosan. Ez igen jogos kíváncsiságnak tűnt, mert épp április hónapban jártak, kedd volt, vagy talán csütörtök, és legfőbb ideje lett volna a tavaszi záporoknak. Ehelyett makulátlan kéken ragyogott az ég az Elöntött Ártértől egészen az Északi Sarkig, anélkül, hogy tündöklését egyetlen felhő megzavarta volna. Még tanácstalanul ődöngő, szégyenlős kis fátyolfelhőket sem lehetett látni.
Róbert Gida és Micimackó épp azzal volt elfoglalva, amit a világon a legjobban szerettek csinálni.
Azaz igazából a semmittevéssel,
de mivel együtt csinálták, mégiscsak teendőnek számított. A semmittevés kellemes hangulatától Micimackónak zümmögős kedve támadt. Ma ezt a Zümmögő Versikét költötte:
Télen nagyon hideg van.
Nyáron viszont meleg van.
Ősszel hullott levéllel tele a határ.
Tavasszal meg az idő összevissza jár.
Itt Micimackó elakadt, mert igazából sose jött rá, mi a különbség a tavasz és az ősz között, azaz hogy melyik tolakszik a nyár elé, és melyik lohol a nyomában. Megpróbálta már ezt kibogozni, de úgy járt vele, mint a keddel és a csütörtökkel: elég, ha egy pillanatra nem nézel oda, és máris helyet cseréltek. Róbert Gida azonban nem javította ki a versikéjét, ezért bízott benne, hogy eltalálta a helyes sorrendet, és így folytatta:
De bármilyen az idő, ha szél fú, ha zuhog…
Micimackó nem tudta befejezni a versikét, mert valami rápottyant, és kis híján telibe találta.
– Szia, Tigris! – köszönt Róbert Gida, miközben segített Micimackónak feltápászkodni, és leporolta.
– A Tigrisek szeretnek játszani – közölte Tigris széles vigyorral. – Ez milyen játék?
– Nem játék – felelte Micimackó kissé megviselten. – Vagy legalábbis nem az volt. Hanem egy versike.
– Aha – mondta Tigris, aki nem igazán emlékezett rá, hogy egy versike pontosan micsoda: olyasmi, amit megeszünk, vagy amire ráülünk. – A Tigrisek azt is szeretik.
– Biztos vagy benne? – érdeklődött Micimackó. – Csak mert amikor megérkeztél az erdőbe, egy csomó mindenre azt mondtad, hogy szereted, például a mézre, meg nem is tudom már, mi mindenre. De aztán kiderült, hogy igazából egyiket se szereted.
Ekkor valami furcsaság történt. Amikor ugyanis Micimackó kimondta azt a szót, hogy „megérkeztél”, egy csomó barátjuk pontosan ezt tette. Azaz hirtelen ott termett Malacka meg Bagoly, és aztán Kanga és Zsebibaba, és persze Nyuszi, és ahol Nyuszi feltűnt, ott egy csomó rokona, barátja és üzletfele is biztosan megjelent. Hirtelen egész nagy csődület támadt.
Még Füles is ott volt, aki pedig általában nem volt ott.
– Már el is felejtettem, milyen volt megérkezni – töprengett el Tigris. – Pedig úgy élveztem! A Tigrisek nagyon szeretnek megérkezni. Amikor én érkeztem, rengeteg „Szia!” vett körül, meg új barátok, akiknek megmutathattam, milyen szépen ugrálok, vagyis – helyesbített gyorsan – akiket megismerhettem. Te ho gyan érkeztél meg, Róbert Gida? – tette hozzá izgatottan.
– Az erdőbe? – kérdezett vissza a fiú, akit kicsit meglepett a kérdés. – Ó, én mindig is itt voltam.
Ezen a ponton lépett közbe Nyuszi.
– És Mielőtt megérkeztél? – ragadta magához az irányítást. – Mindig van egy Mielőtt.
Róbert Gida ezt nem így gondolta. Nála legalábbis nem így szokott lenni.
– A Mielőtt – hangsúlyozta Bagoly – nem tévesztendő össze a Hajdanábannal, valamint a Mindezidáiggal. Tény kérdés. Más szóval létező és valóságos. Ki kellene derítened, Róbert Gida, hogy mi a helyzet a te Mi előttöddel, és aztán meséld el nekünk!
– Úgy érted, mint egy történetet? – cincogott közbe Zsebibaba, aki komoly izgalomba jött. Kanga büszkén nézett a csemetéjére.
– Igen, Zsebibaba drágám, és te sze reted a történeteket, ugye? – Majd hozzá tette, a többiekhez fordulva: – Nem mindenki képes ám olyan sokáig csöndben ülni és odafigyelni, amikor valaki mesél! Erről jut eszembe, hogy a múltkor… – de a többiek már oda se figyeltek.
Tigrisen látszott, hogy aggódik. Azon aggódott, hogy Róbert Gida Mielőttjében talán nincsenek Tigrisek.
– Nekem ez a történet tetszik legjobban – jelentette ki –, mert ebben én is benne vagyok.
– De hát ez nem is történet! – kacagott fel Róbert Gida. – Onnan tudom, hogy nem igazán történik benne semmi.
– Ó – szontyolodott el Tigris. De a csalódottsága nem tartott sokáig, mert a Tigriseknek mindig remek ötleteik támadnak. – Teszek róla, hogy történjen valami, és akkor mindjárt történet lesz! – Ezzel odébb ugrált.
A többiek kissé aggódtak. Általában ha Tigris is ott volt, mindenféle történt, akár akartad, akár nem. De most már jó ideje semmi sem történt, és a barátok ismét a tiszta kék eget kezdték bámulni, Micimackó pedig azt próbálta felidézni, hol is tartott a versikéjében.
– Kínos érzés számomra, ha elrontom a hangulatot – törte meg Füles a csöndet –, de Tigris már jó ideje elment. És ez nem jellemző rá. Tapasztalataim szerint – sóhajtott fel – MINDIG mindenütt ott van. Mármint itt. Akárhogy is, mindig itt meg ott van, és MINDIG HANGOS. – Füles szájából ez a „mindig hangos” szintén nem túl visszafogott hangerővel harsant föl, úgyhogy a kisebb termetű rokonok, barátok és üzletfelek közül többen összerezzentek, amikor megszólalt. – Így hát – folytatta Füles – most, hogy ekkora a csönd, eszembe jutott, vajon hol is lehet Tigris.
Róbert Gidára mély benyomást tett ez a szónoklat. Tudta, hogy Füles és Tigris nem a legjobb barátok. Volt például az a folyóba pisilés, ami fölött Füles soha nem tért igazán napirendre…
– Füles – közölte Róbert Gida ünnepélyesen –, nagyon kedves dolgot mondtál. – Erre Füles lesunyta a fejét, és aki csak bekukucskált hosszú, lifegő füle alá, láthatta, hogy enyhén elpirul. – Tigris túlságosan csöndben van – folytatta Róbert Gida. – Meg kell találnunk.
Így hát útnak eredtek.
Nyuszi szerette volna, ha ő találja meg Tigrist. Micimackónak pedig meggyőződése, hogy ő találta volna meg, ha nem ugrik haza egy kanálka mézért. Végül mégiscsak Malacka találta meg Tigrist, méghozzá egészen véletlenül.
Malacka a lehető legjobb módon fogott neki a keresésnek:
keresni kezdett.
De olyan melegen sütött a napocska, és olyan zölden ragyogtak a friss hajtásokon a levelek, hogy Malacka idővel a fák lombja felé fordította apró, rózsaszín arcát, és teljesen elfeledkezett az egész keresésről. Csak mikor hasra esett valamiben, és ott feküdt a Homokos Helyen, míg meglepett sikolyára mindenki oda nem rohant, akkor vette észre Róbert Gida, hogy az, amiben Malacka hasra esett, csíkos, és van neki farka is.
Ezután egy csomó ráncigálás következett, és amikor a ráncigálás nem járt eredménnyel, akkor egy csomó ásás. Nagyon, nagyon sokat ástak. Mindenki segített. Zsebibaba ásott a leglelkesebben.
– Nézzetek ide! Nézzétek, hogy ások! – kurjongatott mindenkinek, aki hajlandó volt figyelni rá. – Én ások a legügyesebben és a leggyorsabban!
Végül csak kiásták Tigrist. Rengeteg homokot nyelt, és ennek következtében kissé homályosan emlékezett arra, hogy kötött ki a farka a napon, a többi tagja meg a homok alatt.
– Hö? He? Fú! Brr... – köpködte a homokot harákolva. Aztán mintha megvilágosodott volna. – Ez akkor már történet?
– Így is mondhatjuk – hagyta rá Füles. – Már amennyiben a történet egyenlő a balesettel. Vagy ha a történet egyenlő a felfordulással. Ha az történet, hogy tele megy homokkal a füled. – Füles üggyel-bajjal megemelte a patáját, és megütögette a fülét, amiből erre annyi homok dőlt ki, hogy egészen beterítette az egyik kistermetű rokont, barátot vagy üzletfelet – egy Gergő nevű egeret –, aki ettől úgy nézett ki, mint egy homoki egér, már ha létezik olyan egyáltalán.
– Füles azt mondja, hogy ez egy történet!
– lelkendezett Tigris, és örömében ugrándozni kezdett. – Szerinted is, Róbert Gida?
– Hát – felelte Róbert Gida mint szakértő –, úgy hallottam, hogy a történeteknek van eleje, közepe és vége.
– Hűha – horkant föl Füles, akinek továbbra is túl sok homok maradt a fülében. – Mélye? Akkor már értem, hova süppedt Tigris.
– Azt hiszem, inkább vége – helyesbített Róbert Gida. – De tényleg lehet, hogy mélye. Nem emlékszem pontosan. Végül is,
ebben a történetben volt mindkettő. Volt eleje, amikor Micimackó meg én nem igazán csináltunk semmit, aztán jött a közepe az ugrálással és a kereséssel, és aztán a végén vagy a mélyén ott volt a rengeteg homok. Úgyhogy igen, ez szerintem is egy történet.
Tigris csak úgy ragyogott a boldogságtól, és ugrott néhány hatalmasat, hogy az örömét kimutassa.
– Most, hogy a Tigrisek is benne vannak ebben a történetben – állapította meg –, már nem is bánom annyira, ha nem szerepelnek a Mielőtt történeteiben.
És azzal elugrándozott.
Így aztán, mire Róbert Gida hazaért aznap este, tele volt homokkal a haja meg a zoknija, ami miatt az esti fürdés jóval tovább tartott. És a fürdés, mint azt bizonyára te is tudod, nemcsak a mosakodásról szól, hanem legalább annyira a játékról és a történetek meséléséről.
Ezért hát, miközben szappanbuborékokat egyensúlyozott az orrán, majd lefújta őket,
Róbert Gida kérdezősködni kezdett a Mielőttről.
Mielőtt megismerte Micimackót, ha volt egyáltalán ilyen Mielőtt, és Mielőtt Róbert Gida elég idős lett ahhoz, hogy Micimackót elnevezze.
Az a megállapodás született, hogy ezeket a történeteket érdemes elmesélni, és Micimackó neve végig Micimackó marad ezekben is, mert név nélkül nem igazán érezné, hogy szerepel bennük.
Ezek hát azok a történetek…