Kertész Erzsi új meseregényében nyomozásra invitálja az olvasót Spontán Teória és Korrekt Tódor társaságában. A két detektív semmiben sem hasonlít egymásra: Teória a gyermeki kíváncsiságot, Tódor az önmagát nagyon komolyan vevő „felnőttséget” testesíti meg. Mindketten a legjobb detektívnek mondják magukat, ez pedig próbára is tétetik, amikor Senora Cupapanas („ejtsd: Szenyora Csupapanasz”) „öles, bár kissé botladozó léptekkel” felkeresi őket azzal, hogy valaki meglopta őt. A probléma súlyos, hisz nem más tűnt el a kertjéből, mint a dísztó. Tómedrestől, fülemüleszittyóstól. A nyomok az Éjszakai Kertbe vezetnek, arra a rejtelmes, sötét helyre, ahová csak az igazán bátrak mernek belépni.
Minden előítéletünket lerombolva tárul elénk az Éjszakai Kert. Kapujában Noxnoktisz, a kertmester üdvözli a nyomozókat. „Kérem, csak semmi pánik! Engedjék el magukat! Nyugalom! Tekintsenek úgy rám, mint egy idegenvezetőre, aki az Éjszakai Kert minden zegét-zugát, lényeges pontját, fontos lakóját bemutatja önöknek.” Amíg körbevezeti őket az Éjszakai Kertben, a kertmester rövid történeteket, anekdotákat mesél a titokzatos kert lakóiról Teóriának és Tódornak. Az Árnyékban Bujkálókról, a Ködcsapolókról vagy a Sziromszámlálóról, és másokról.
A különös alakok valamennyien szeretetreméltó lények, akiknek a történetét kíváncsisággal fogjuk olvasni (vagy a kisebbek: hallgatni) Tódor és Teória oldalán. Találkozunk a Kőkoptatóval, aki a Kert köveit csiszolja simára, Varjúvigasztalókkal, akik mély együttérzéssel vigasztalják a varjakat. Nem kell attól tartanunk, hogy bármelyik történet is befejezetlen maradna, Teória helyettünk is megkérdezi az el-elkalandozó Noxnoktisztól: mi történt azután?
Teória lelkes kérdéseire Tódor komolykodó és szakértő hangú megjegyzései feleselnek. Tódor ugyanis időpazarlásnak tartja a sok mesét, mindenáron a nyomozással akar foglalkozni. A séta végére viszont ő sem marad az, aki volt. Ahogyan Noxnoktisz is megjegyzi:
a Kertben igen könnyű átalakulni.
Az Éjszakai Kertben az idő kiszámíthatatlanul telik. Néha meg-megáll, cammog, de sosem siet. Az éjszaka pedig sokkal hosszabb, mint a nappal: a kísértetiesség barátságossá válik. Ezek az első információk, amiket megoszt Noxnoktisz hallgatóival a kertről. A karakterek életútja sokszor szomorkás, de a boldog befejezés végül nem marad el.
A meseregény nyelve könnyed, humoros és közvetlen, és ezt már az első mondatai is érzékeltik az olvasóval: „Hogy megértsük, mi az oka Senora Cupapanas elképedt, sőt, buta pillantásának, pontosan magunk előtt kell látnunk a Tisztasor utca 3. szám alatti épületet, mely ikerházként funkcionál. Mi sem lehetne azonban különbözőbb, mint ennek az ikerháznak a két fele! Az ember még csak testvérnek, sőt távoli unokatestvérnek sem gondolná a két házrészt, nemhogy ikreknek!”
A könyv borítóján a Rezzenéstelen Pillantású Macska néz „farkasszemet” az olvasóval – hiába csupán epizodistája a meseregénynek, jól érzékelteti a könyv fanyar, olykor melankolikus humorát. De nemcsak az ötletes, sötétben világító borító emeli ki a kötetet a gyerekkönyvek sorából; a kötet képi világa kreatív, az Éjszakai Kert világát nagy mértékben éppen a fekete-fehér, szürkeárnyalatos képek építik. Zsoldos Réka illusztrációi részletgazdagok, olykor bájosak, a „színhiány” pedig, a misztikummal karöltve, magával ragadó élményt ad nemcsak a gyerekolvasónak, de a felolvasó szülőnek is. A kiadó nyolc éven felülieknek ajánlja a könyvet, de a felnőtt és az óvodás korosztály is örömét lelheti benne, ha nem is az olvasásában, a hallgatásában és a képek nézegetésében biztosan.
Szerző: Kaiser Zsanett