A Szoba kilátással tulajdonképpen kortárs regény – mármint a maga korával, hiszen 1908-ban jelent meg, és a benne ábrázolt társadalmi viszonyok egy az egyben megfeleltethetőek az eduárdinak, ami az 1901 és 1910 között uralkodó VII. Eduárd után kapta a nevét. E.M. Forsternek – a Szellem a házban mellett – ez az egyik leghíresebb regénye, magyarul többször és két fordításban is megjelent, a Menő Könyvek újrakiadása Borbás Máriáét vette alapul.
Cselekménye viszonylag könnyen összefoglalható: Lucy Honeychurch egy Charlotte Bartlett nevű idősebb kísérő társaságában időz a firenzei Bertolini panzióban, amikor a két nő megismerkedik egy Mr. Emerson nevű férfival és a fiával, George-dzsal. A nők a kilátás hiányára panaszkodnak, mire a férfiak rögtön szobacserét ajánlanak, amit ők vonakodva elfogadnak. Bár társadalmilag egyenrangúak, a panzióbeli mikroviszonyok között Emersonék mindig kívülállók maradnak – az apáról például az a hír járja, hogy „Isten szemében meggyilkolta a feleségét”. A pletykák ellenére Lucy ösztönösen vonzódik Emersonékhoz, később pedig egy közös kiruccanás alkalmával George megcsókolja a fiatal lányt, a pillanatot ugyanakkor Charlotte Bartlett felbukkanása töri ezer darabra. A következő rész fő helyszíne már az angliai Szeles zug, ahol a fiatal nő többszöri unszolás után a merev és sznob Cecil jegyese lesz. Lucy élete akkor fordul fenekestül fel, amikor a környék egyik üres villáját épp az Emersonok bérelik ki: a nő retteg, hogy kiderül a titka, amelyről Charlotte tanácsára még a saját anyjának sem számolt be. Annál nagyobb a döbbenete, amikor egy frissen megjelent regényt olvasva egy az egyben ráismer a csókjelenetre – a könyvet a panzióbeli társaság egyik oszlopos tagja, Miss Eleanor Lavish jegyzi, és Lucy számára hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy éppen Charlotte az, aki képtelen volt lakatot tenni a szájára.
A Szoba kilátással a felszínen egy klasszikus szerelmi regény, vívódásokkal, félreértésekkel, gyötrődésekkel és a mindent kisimító happy enddel. Ezzel együtt
a korabeli társadalmi viszonyok erős kritikájaként
is felfogható. A legélesebben ez a minden tekintetben mobilis Emersonok példáján figyelhető meg: az idősebb Emersonról tudni vélik, hogy az apja még munkásember volt, ő maga újságíróként dolgozott, jelenlegi kivételezett helyzetét viszont annak köszönheti, hogy „előnyös házasságot kötött”. A panzióbeli crème de la crème mindezt lenézéssel és megvetéssel állapítja meg, megjegyezve, hogy a társadalmi felemelkedés vágyában van valami egészen alantas. Az Emerson-férfiak ellenpárja a nézeteiben és pozíciójában megingathatatlan Cecil Vyse, aki büszkén vállalja, hogy nincs foglalkozása, Lucy szempontjából viszont sokkal lehangolóbb, hogy személyisége se sok, és társasági életének a fénypontja, amikor híres emberek unokáit láthatja vendégül.
Ezek lennének tehát Lucy jövőbeni kilátásai, ezzel pedig el is érkeztünk a címhez, ami egy csomó játékot és értelmezési lehetőséget rejt magában. Maga a regény kiindulópontja is egy bosszantó (vagy triviális, ez is nézőpont kérdése) ügy: nevezetesen, hová néz a panzióbeli szoba? A kilátás mint olyan ugyanakkor vissza-visszatérő toposz és a társadalomban elfoglalt rang egyik legszemléletesebb metaforája, amely végighúzódik a regényen, és a jelek szerint egyedül George Emerson van beoltva ellene („Sosem látok nagy különbséget kilátás és kilátás között.”). De persze magának a szónak van egy elvontabb jelentése is, amire például a zaklatott Charlotte mutat rá, miután kiderült, hogy eljárt a szája: „Ó, Lucy, soha meg nem bocsátok magamnak, a halálom napjáig sem. Csak elgondolni is, hogy a kilátásaid…” Az angol eredeti itt a prospect szót használja (szemben a címbe foglalt view-val, ami szintén kilátást jelent), de a magyar fordítás, amellett, hogy pontos, itt még ezzel egy kis plusz jelentésréteget is becsempészett a szövegbe.
A regény mindenesetre
erős kontrasztokkal dolgozik
(kint és bent, otthon és külföldön, mit tehet egy nő és mit kell tennie egy férfinak, ki néz és kit figyelnek meg, stb.), ez pedig abban a dilemmában (Cecil kontra George) csúcsosodik ki, aminek a feloldása alaposan feladja a leckét Lucynek. A Szoba kilátással hősnője szabályszegő, aki a spleen helyett a vitalitást választja: nagyobb függetlenséget akar, hiszen „túlnőtt ezen a társadalmon”, és egy olyan lázadó, aki „nem tágabb teret kíván, hanem egyenlőséget a szeretett férfi oldalán”. Forster Lucy Honeychurch személyében egy abszolút modern nőtípust teremtett, ezzel együtt viszont elég csúnyán elbánt a minden tekintetben független női szereplőjével (ő lenne a regényíró Miss Lavish, aki meglehetősen közönyös a környezete iránt és vissza is él a rábízott a titokkal). A Szoba kilátással ezzel együtt egy konzervatív olvasmány abban a tekintetben, hogy Lucy a boldogságát végeredményben egy férfi oldalán találja meg, de ez nem hiba, legfeljebb az adott kor látlelete. A regényből 1985-ban James Ivory rendezett filmet, olyan színészekkel, mint Maggie Smith, Helena Bonham Carter és Daniel Day-Lewis, a regény (illetve adaptációja) pedig a populáris kultúrában is megtalálta a maga helyét – a könyv itt például a The Office egyik jelenetében bukkan fel: