Tudtad, kedves olvasó, hogy a mosómedve nem medve? És hogy a szomorúfűz sem lenne szomorú, ha nem így hívnák? Vajon miért készül tüntetésre a fóka, és hogyan lett a kis zsiráfból a világ leghosszabb nyakú zsiráfja? Ebben a könyvben félszáz vers és mese állatkertből ismert főszereplői vallanak magukról és rólunk, emberekről komoly-komolytalansággal vagy fordítva.
Dolák-Saly Róbert: A füle sem tréfa! (részlet)
Maki
Az állatkerti táblákon
a feliratok rémesek.
Azt hiszem, akik felírták,
gyagyák voltak, vagy részegek.
Hogy lehetnék én félmajom,
hisz nem is vagyok elvágva.
Bárki körbe járhat engem,
a beleimet nem látja.
Mind a két felem sértetlen,
és rég össze van növesztve.
Örülnék, ha nem zargatna
a sok emberi rögeszme.
Nem érzem magam kevésnek,
hiába kurtít a nevem.
Ezt a félnótás, féleszű
névadóimnak üzenem.
Nem csészealjjal érkeztem,
nem vagyok ufonauta,
attól, hogy guvad a szemem,
nem vagyok zseni, se buta.
Az evolúció szerint
sohasem voltam génbaki.
Nem tudom, hajdan ki voltam,
de azt már sejtem, hogy ma ki.
A világ leghosszabb nyakú zsiráfja
Ez a mese egy kis zsiráfról szól, akit az apukája arra ösztökélt, hogy minden zsiráfnál magasabbra nőjön, mert akkor mások kénytelenek lesznek felnézni rá. Megtanította a zsiráfborjút, hogyan kell nyakat nyújtani, aki meg is fogadta a tanácsát: beakasztotta az állát két magasan lévő, vastag faág közé, és a lábait felhúzva a nyakán lógott, amíg bírt. Ezt mindennap gyakorolta, és pár hónap múlva látható volt az eredmény: egy méterrel hosszabb nyaka lett, mint a vele egykorú zsiráfoknak! De az apukája még mindig elégedetlen volt.
Ezután a borjú más módszereket is kitalált: a szájába vett egy szikladarabot, és azzal lengette a fejét órákig, majd megpróbált a fogával vastag fatörzseket ide-oda húzni. Tanácsot kért az óriáskígyótól is, hogyan lehet hosszú állatnak lenni. A kis zsiráf végül úgy belejött a gyakorlatozásba, hogy egy idő után valami csoda folytán megállíthatatlan nyaknövekedés indult el nála.
Pár hónap alatt magasabb lett, mint a papája, és már edzenie sem kellett, a felhők között találta magát. Innen viszont nem tudott lehajolni a fák koronájához sem, így az a veszély fenyegetett, hogy esetleg éhen hal. Az emberek is tudomást szereztek erről, és a segítségére siettek. Helikopterrel vittek neki élelmet a felhők fölé, csakhogy később már ez sem jelentett megoldást. A zsiráf feje nemsokára a sztratoszférába emelkedett, és űrruhát kellett a testére húzni, nehogy megfulladjon az oxigénszegény légkörben.
Az apja is űrhajóval ment fel hozzá, amikor beszélni akart vele, bár kiderült, hogy fölöslegesen, mert a világűrben a levegőhiány miatt a hang nem képes terjedni. Így a kis, illetve már a nagy kis zsiráf és az édesapja csak tátogtak egymásnak, de egyikük sem értette a másikat.
A zsiráfpapa nagyon megbánta, hogy a kis zsiráfot arra kényszerítette, hogy mindenkinél magasabb legyen, de hiába kért tőle bocsánatot, a fia egy szót sem hallott belőle.
– Jaj, de jó! – kiáltotta aztán, amikor arra ébredt, hogy csak álmodta az egészet.