Ha élne, ezen a héten töltené be a kilencvenötöt Dargay Attila animációs rendező, forgatókönyvíró, képregényrajzoló. Komplett generációk nőttek fel az általa rajzolt és rendezett filmeken, mi ebben a cikkben csak az irodalmi adaptációkra koncentrálunk.
Dargay Attila az ötvenes évek elején kezdte a rajzfilmes pályafutását: kezdetben gyakornokként, majd tervezőként, 1957-től rendezőként dolgozott (alakját legutóbb Ternovszky Béla is megidézte a vele készült interjúnkban). Olyan sorozatokban működött közre, mint a Gusztáv vagy a Pom-Pom meséi. Első egész estés rajzfilmje, az 1977-es Lúdas Matyi volt, amely Fazekas Mihály azonos című művét dolgozta fel. Az Esti Hírlapnak 1975-ben azt nyilatkozta, hogy akkor már három éve foglalkoztatta a történet, és sok fejtörést okozott például neki, hogy milyen legyen Matyi és Döbrögi figurája – komoly dilemmát jelentett ugyanis, mi lesz, ha a nézők együtt éreznek majd Döbrögivel.
Éppen ezért gyerekkori emlékeihez nyúlt vissza, és felidézte a leventeoktatóját, akit nagyon utált: „És általában azt a K. U. K.-szellemű, haptákos, szalutáló, gondolkodás nélkül parancsot végrehajtó világot, amit a két világháború közötti »katonai szellem« is őrzött. Ilyenre csináltam hát Döbrögit, az ispánját, a főhajdút meg az alhajdúkat, ezt az egész feudális-katonás társaságot” – mondta egy interjúban (Esti Hírlap, 1975. november 28.).Nem véletlen az sem, ahogyan a film kezdődik: az első képkockákon azt látjuk, hogy Döbrögi és az emberei halomra ölik az állatokat. Dargay ugyanis azt gondolta, hogy a társadalmi hátteret, ami magyarázatot adna arra, miért veri el Matyi a helyi kiskirályt, rajzfilmben nehezen tudta volna felfesteni, másként kellett tehát jellemeznie Döbrögit, és ezért találta ki azt, hogy az uraság a pandúrokkal válogatás nélkül és szórakozásból gyilkolja az erdő békés állatait. A Lúdas Matyi végül sikeres lett, az egyik kritikus véleménye pedig mintha csak a fenti Dargay-mondatra reflektálna: „Hogy is néz hát ki Lúdas Matyi? Meg a többiek, pöffeszkedő urak, hajbókoló szolgák kiskirálykodó udvaroncok, cinkos parasztok, elmés állatok? Egyéniségek szinte valamennyien. Dargay Attila megrajzolt egy mesét, s úgy tette ezt, hogy a mulatság végén kételkedni kezdünk: mese volt-e valóban?” (Új Tükör, 1977. április 17.).
Rendezőként a következő nagy dobása a Vuk volt 1981-ben, amely Fekete István azonos című regényét vette alapul. „Elolvastam a könyvet, és elbűvölt. Szinte láttam a figurákat, csak le kellett rajzolni őket” – ezt maga Dargay Attila nyilatkozta a Vukról. Ma már nehéz elképzelni, de annak idején alaposan meggyűlt a baja a figurával. Ahogy a nagy évfordulós cikkünkben is írtuk, kiskutyát, kismacskát vagy más ismert, dédelgetett állatot könnyű elképzelni és papírra vinni, de a rókát mindenki csak kártékony vadnak ismerte, ezért az állatkertben tanulmányozott egy néhány hetes rókafit, hogy jellemvonásait át tudja ültetni a filmbe.
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás
Az elárvult kisróka történetét Dargay először egy nyolcrészes képregényben adaptálta, ez 1972-ben a Füles Újságban jelent meg, és a rákövetkező évben készítette el a rajzfilm forgatókönyvét, ám ideológiai okokra hivatkozva a Vuk ekkor még nem készülhetett el. A filmarchiv.hu összeállítása szerint ugyanis Fekete Istvánt a Horthy-rendszer népszerű írójaként és forgatókönyvírójaként tartották számon, „akinek munkái közül többet – a vörös terrorról szóló Zsellérek (1939) című regényét; a Dr. Kovács István című, propagandisztikus népi filmjét (rendező: Bánky Viktor, 1941) 1945 után betiltották”.
A Vuk eredeti plakátja
Így aztán jó pár évnek el kellett telnie, mire a Vuk zöld utat kapott. A Magyar Televízió végül négy, egyenként húszperces részből álló sorozatként rendelte be, és ezt 1981 áprilisában, a húsvéti szünetben mutatták be. Óriási siker lett, így a Pannónia Stúdióban még abban az évben elkészült az egész estés változat, amely karácsony előtt került a mozikba. Dargay neve teljesen összeforrt a kisrókáéval, az embere pedig annyira szerették a rajzfilmet, hogy a korabeli sajtó „a pesti Vuk-láz” kitöréséről írt.
A kritikusok ugyanakkor kicsit fanyalogtak, és akadt, aki érzelgősséget vetett Dargayra szemére, mire ő a következővel vágott vissza: „Tudom, azt is mondták, hogy szirupos (…), úgy látszik, öregszem. De vállalom, mert úgy gondolom, Fekete István is vállalná. Gyerekeknek csináltam ezt a filmet. Nem akartam, hogy véres legyen, hogy kegyetlen legyen – Fekete regénye ebben talán életszerűbb. Kedves, szórakoztató, de azért szépre és jóra nevelő, tanulságoktól sem mentes filmet akartam csinálni. S a levelekből, amelyeket a gyerekek írtak, azt érzem, a gyerekek szeretik Vukékat. Nekem ez a siker.” A rendező amúgy utóbb úgy nyilatkozott, hogy a stúdióvezetés és a megrendelő részéről ebben a filmjében kapta a legnagyobb alkotói szabadságot.
Szintén egész estés és szintén adaptáció volt az 1985-ös Szaffi, amely Jókai Mór A cigánybáró című kisregényét dolgozta fel. A romantikus kalandfilmben az amnesztiában részesülő Jónás kincset keres, végül Ahmed pasa elárvult lányának személyében szerelmet talál. A többi Dargay-mozihoz hasonlóan ennek a filmnek is erőssége a humor, valamint a rengeteg emlékezetes mellékszereplő mozgatása. Ez volt amúgy Dargay Attila első olyan filmje, amelyben a két főszereplőt, azaz Jónást és Szaffit hagyományos módon, azaz kicsit sem karikírozva kellett megrajzolnia - a cél ugyanis az volt, hogy minél rokonszenvesebbnek lássa őket a néző. „A tőlem megszokott kis, torz figurák nem juthatnak szóhoz. Szaffinak, ennek a kis cigány-török-macskalánynak olyannak kell lennie, hogy a nézők, gyerekek és felnőttek egyaránt első látásra »beleszeressenek«” – nyilatkozta a rendező. Így aztán a humor, a határok feszegetése, a karikírozás főként a mellékszereplőkre jellemző, elég csak a dühtől fortyogó Feuerstein lovagra, vagy a fondorkodó Loncsárra gondolni. A rajzfilmet az egyik korabeli kritika így jellemezte: „Csatazajtól hangos, mozgalmas, egyszersmind nyájas mese ez” (Film Színház Muzsika, 1985. április 13.). Másutt pedig ezt írták róla: „Szórakoztató filmben felkelteni a szépség iránti igényt, megismertetni és elfogadtatni olyan, néha naivnak tűnő ideálokat, mint például a jó győzelme a rossz felett, ez a Dargay által készített filmek sikerének titka” (Kritika, 1985/6.).
Dargay egész estés rajzfilmjei a mai napig népszerűek. A titok valószínűleg az, hogy nincs titok. A rendező többször elmondta, hogy csupán gyerekfilmeket akart készíteni, semmi mást. Egy interjúban a következőt nyilatkozta, ami akár ars poeticájának is beillett volna:
„Biztos vagyok benne, hogy van a kezemben valami olyasmi, amivel meg tudom nevettetni az embereket. Tehát van érzékem a komikumhoz, a humorhoz. A gyerekek a kezemben vannak, mert szeretem őket, és végső soron az a cél, hogy nekik okozzak örömet...” (Magyar Ifjúság, 1985. augusztus 16.).
A cikk írásához az Arcanum és a filmarchiv.hu adatbázisát hívtuk segítségül.