Berg Judit Két kis dínó-sorozata az elmúlt évtized egyik legnagyobb gyerekkönyves sikere, mely három népszerű témát egyesít: a meseregényt, a játékos ismeretterjesztést és a gyerekek körében folyamatosan népszerű dínókat. Trikó és Nyamm a zsírkréta korban születtek, de egy vulkán a mába repíti őket. Szeretnének visszajutni, de addig ide-oda utaznak a térben és az időben. Kalandjaik során különböző történelmi korokat, távoli tájakat ismerhetünk meg velük együtt: jártak már a zsírkréta-korban, Budapesten, Krétán, Amerikában Kolombusz Kristóffal, a középkorban, és meglátogatták a honfoglaló magyarokat, valamint Artúr király udvarát is.
A legújabb kötetben Nyamm annyira be akarja bizonyítani barátainak, hogy sajtból van a Hold, hogy véletlenül az egész csapatot 1969-be repíti vissza, a Hold-misszió évébe. A helyszín Houston, a NASA űrközpontja, a küldetés pedig mi más is lehetne, mint a Holdra szállás. Így hát Regina (aki szerint a Hold egy nyalóka), Nyamm (aki viszont teljes meggyőződéssel állítja, hogy a Hold egy nagy, kerek sajt) és Trikó (aki szerint pedig a Hold egy égitest) csatlakozik az Apollo–11 legénységéhez, hogy egyszerű időutazókból szupermenő holdutazókká váljanak.
Regina, Nyamm és Trikó kalandjain keresztül az olvasó gyerekek megismerhetik az Apollo–-11 legénységét, Buzz Aldrint, Mike Collinst és Neil Armstrongot.
Megtudhatják, hogyan történik az űrhajóskiképzés, milyen nehéz a szakafander, hány fokos a Hold felszíne, mit eszik egy űrhajós, milyen lehet a súlytalanság. Az olvasó gyererek dínó közelből élhetik át kilövés pillanatát, és elsőként léphetnek a Hold felszínére. A kötet végén található Holdra szállás- lexinkonból az is kiderül, hogy a holdautót egy magyar származású mérnök fejlesztette.
Berg Judit: Két kis dínó a Holdon (részlet)
A vidámpark
Mivel régi, jó ismerősök vagyunk, te is tudod, hogy elég bátor kis triceratopsz vagyok. Nyamm pedig nagyon bátor tirex. De akármilyen bátrak vagyunk is, ez a NASA elég ijesztőnek tűnt. Nem értettük, hol vagyunk, sem azt, hogy miért pont ide kerültünk, és fogalmunk sem volt róla, hogy fogunk a csupa fém, csupa lámpa, csupa szürke épületből kijutni. De mivel a hely cseppet sem volt barátságos, nem is vesztegettük az időt, hanem elindultunk a folyosón nasit és kijáratot keresni.
Sok ajtó mellett elmentünk, de mindegyik egyforma volt, és egyiket sem tudtuk kinyitni. Csupaszlábúakkal nem találkoztunk, de nagyon jó lett volna legalább egy élőlényt látni! Magányosnak éreztük magunkat ezen a furcsa helyen. Aztán végre találtunk egy ajtót, ami résnyire nyitva volt, és bentről furcsa szag áradt. Nem ételillat volt, inkább az izzadsághoz és a gumitalpú cipők szagához hasonlított.
Olyan volt, mint büdipesti barátunk, Matyi iskolájában a tornaöltöző.
Besurrantunk. Végre valami változatosság az egyhangú folyosó után! Hatalmas csarnokban találtuk magunkat. Bent égett a lámpa, középen pedig egy olyan furcsa szerkezet állt, amilyet még soha életünkben nem láttunk. Kis,kerek ablakaival olyan volt, mint egy hatalmas mosógép.
Nyammnak nagyon megtetszett, ezért mindenáron bele akart mászni, hogy megnézze a belsejét is. Mondtam már, hogy a barátom általában nagyon kíváncsi? Most is talált egy lyukat, ami talán szellőző lehetett. Pont befért rajta, és mielőtt még rászólhattam volna, be is mászott. Regina a nyomában. Azt hittem, legalább neki több esze van! De nem, ő ment nagy lelkesen Nyamm után. Nekem eszem ágában sem volt bekúszni egy ismeretlen helyre, pláne, hogy ennyi cső és kar lóg ki belőle. De legalább kívülről felmásztam rá én is, hátha segíteni kell majd a két nagyokos tirexnek kiszabadulni.
És akkor véletlenül megnyomtam a hátsó lábammal egy gombot, mire a mosógép dobja, vagyis a masina belseje forogni kezdett. Eleinte lassan, aztán egyre gyorsabban.
– Állítsd meg, Trikó! – ordított bentről a barátom, de amikor meghúztam a mancsom ügyébe eső kart, a masina még gyorsabb fokozatra váltott. Hallottam bentről Nyamm és Regina sikoltozását. Talán a következő gomb megállítja az őrült forgást! De nem! A gép most már rázkódni is kezdett, közben villogott, zúgott és nagyon ijesztő volt. Öt perc múlva találtam meg a kikapcsológombot. Azt hittem, a két szerencsétlen addigra úgy kikészül, mintha egy raptorcsorda üldözte volna őket árkon-bokron át. Felkészültem rá, hogy mérgükben nagyon megszidnak majd, amiért ilyen szörnyű forgásnak és rázkódásnak tettem ki őket. Ehelyett két elégedetten vigyorgó tirex nézett vissza rám.
– Ez jobb, mint a vidámpark! – jelentette ki Nyamm. – Mész te is egy kört? – kérdezte.
Regina biztatott, hogy ő is jön velem, így hát beszálltam a dobba, behúztuk az ajtót, Nyamm pedig már indította is. Először ijesztő érzés volt a forgás, de hamar rájöttem, hogy semmivel sem rosszabb, mint az időutazás, kellemesen elszédülök, és az egész nagyon vicces érzés.
Tényleg felér egy hullámvasúttal és egy ringlispíllel együttvéve.
Utána Regina kezelte a gombokat és Nyamm-mal mentem egy kört, aztán megint a két tirex jött.
– Ennél gyorsabbra nem tudod állítani? – rikoltott Nyamm, mire én még rákapcsoltam egy fokozatot. Aztán egyszerre rémülten nyomtam meg a STOP gombot.
Egy csupaszlábú közeledett felém különös mosollyal és még különösebb ruhában.
Buzz
– Ha nem látnám a saját szememmel, el sem hinném! – mondta az illető, és kíváncsi tekintettel mellém lépett. Rögtön bele akartam döfni mindhárom szarvamat, de ügyesen felkapott a vállamnál fogva, és felemelt a szeme elé.
– Nyugalom, prücsök, nem bántalak – mondta. – Valódi lények vagytok, vagy a NASA kiképzőtrükkje? – kérdezte.
Nem sokat értettem ebből, de azt igen, hogy ezek szerint Nyammot és Reginát is észrevette. Még mindig kapálództam és döfködtem a levegőt, ezért a furcsa alak óvatosan egy dobozba tett.
– El ne fuss! Mindjárt összeszedem a barátaidat is – mondta. – Kár, hogy nem tudsz beszélni. Volna hozzád pár kérdésem.
– Már miért ne tudnék beszélni? – méltatlankodtam önérzetesen. – A nevem Trikó, és utálom, ha prücsöknek szólítanak.
Az illető hitetlenkedve elnevette magát, és még a fejét is megcsóválta.
– Nem semmi fickó ez a Rob! – mondta elismerően. – Teljesen élethű modell vagy. Bár én kicsit másképp képzeltem az űrlényeket!
– Nem űrlény vagyok, hanem triceratopsz a zsírkréta korból.
Amúgy időutazó. És azt is utálom, ha bezárnak – mondtam.
A fickó a füle tövét vakargatta, végül felállt, és a mosógéphez ment, hogy kiszedje belőle a többieket is. Amint kinyitotta az ajtót, ordítani kezdtem.
– Vigyázzatok! Nyamm! Csapda!
Sajnos Regina és Nyamm úgy elszédült a forgástól, hogy csak hevertek a forgódob alján, kimerülten a nevetéstől és szédüléstől, így védekezés nélkül hagyták, hogy a fura csupaszlábú őket is felkapja és mellém pottyantsa a dobozba.
– Ha tényleg tudtok beszélni, beszélgessünk! – mondta, és kíváncsi tekintettel közel hajolt.
Nem volt túl sok haja, viszont vidám és okos, kék szeme volt, így szorult helyzetünk ellenére sem tűnt veszedelmesnek.
– Ha beszélgetni akarsz, előbb mondd meg, ki vagy! – feleltem, mert a mamám arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel, különben is úgy illik, hogy bemutatkozzunk egymásnak.
– A nevem Edwin Aldrin – felelte az illető –, de a barátaim csak Buzznak szólítanak. Mérnök és vadászpilóta vagyok, de jelenleg a NASA-nak dolgozom. Asztronauta vagyok.
– Az meg mi? – kérdezte Regina, akivel nem a jó modora miatt barátkoztunk össze.
– Űrhajós. Négy hét múlva én leszek az egyik, aki az Apollo–11 űrhajóval megkísérel leszállni a Hold felszínén.
– Az ragadós lesz – vélte Regina. – Hülyeség leszállni egy nyalókán.
Buzz kicsit értetlenül nézett, de elmagyaráztuk neki, hogy Regina szerint a Hold egy nyalóka, amit az ég ura minden hónapban elnyalogat, aztán újra megnöveszt. Nyamm is közbeszólt, hogy szerinte viszont sajt. Buzz most már úgy nevetett, hogy a könnye is kicsordult.
– Mekkora mókamester ez a Rob! – motyogta maga elé, de azért megkérte a két tirexet, hogy ők is mutatkozzanak be.
– Sir Nyamm vagyok. De a barátaim csak Nyammnak szólítanak – mondta szertartásosan Nyamm.
– Lady Regina – mondta erre Regina, megroggyantva a térdét, ahogy azt a hölgyektől látta Camelotban. – És jobb, ha nem árulom el, hogy milyen hülye neveken szólítanak a barátaim – tette hozzá, Nyammra sandítva.
Ismerkedés
Buzz elmesélte, hogy Houstonban vagyunk, ahol az űrhajósok kiképzése folyik, a NASA pedig nem más, mint a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal.
– Nemzeti? Hivatal? – értetlenkedett Nyamm.
– Nemzeti, mert a miénk, vagyis az Amerikai Egyesült Államoké – magyarázta Buzz. – És hivatal, mert sok fontos üggyel foglalkozunk, például űrkutatással és űrrepüléssel.
Azt is megtudtuk tőle, hogy az 1969-es év nyarába érkeztünk. Négy hét múlva kezdődik a küldetés, amikor elsőként fog ember lépni a Holdra. Buzz még azt is elmondta, amit én amúgy tudtam, hogy a Hold se nem nyalóka, se nem sajt, hanem kőből van és égitest. A Föld körül kering, és magától nem tud világítani. A Nap fényét veri vissza.
– Szerintem akkor is sajtból van – szuszogott Nyamm. – A sajt is vissza tudja verni a fényt.
– Azért jöttünk ide, hogy ellenőrizzük, kinek van igaza!
Meg akarjuk nézni, miből van a Hold!
– magyaráztam.
Buzz mosolyogva bólogatott.
– Ugye magaddal viszel minket is? – kérdezte Regina. – Szeretném a saját szememmel látni, hogy Nyammnak nincs igaza!
– Tudjátok mit? Bemutatlak a társaimnak – felelt
Buzz. – A parancsnok Neil Armstrong. Ő fogja eldönteni, hogy jöhettek-e.
