1935-ben egy egyiptomi nekropoliszban a sírokat feltáró régészek megdöbbentő felfedezést tettek: egy idősebb nő mumifikálódott maradványait találták meg, akinek szája nyitva volt, pont úgy, mintha rémülten sikítana. A múmia vizsgálata során ráadásul kiderült, hogy még mindig megvannak a belső szervei, holott ezek többségét rendszerint eltávolították a balzsamozási folyamat során.
Kontárok balzsamozták volna be a múmiát?
Sokáig úgy gondolták, hogy a szörnyű arckifejezést a balzsamozók hozzá nem értése okozta, mivel elfelejtették becsukni a száját a 2500 évvel ezelőtt lezajlott balzsamozáskor. A Kairói Egyetem tudósainak friss kutatása azonban azt a teóriát támasztja alá, hogy a nő
sikoltozva halt meg, hatalmas fájdalmak közepette.
A kutatást vezető Sahar Saleem radiológus professzor szerint a nőt drága, importált anyaggal balzsamozták be, ami ellentmond annak az elterjedt feltételezésnek, hogy rosszul mumifikálták.
Saleem CT-vizsgálatot végzett, hogy mintegy virtuálisan felboncolhassa a nő testét, és tanulmányozhassa az állapotát. Emellett a balzsamozási folyamat során használt anyagokat is megvizsgálta, többek között elektronmikroszkóppal.
Sahar Saleem és a sikító múmia
A kutatócsoport elemzése feltárta, hogy a kezét az ágyéka előtt tartó, és egyébként jó állapotban lévő múmia belső szerveit (beleértve az agyát, a tüdejét és a máját) nem távolították el, a testen nem volt balzsamozó bemetszés. Az egyiptomi Újbirodalom időszakában a gyorsan bomló belső szerveket eltávolították, és külön-külön tégelyekben vagy ládákban tárolták. Általában
csak a szív maradt a helyén,
mivel az ókori Egyiptomban ezt a személyiség, az értelem és az emlékezet forrásának tartották.
Szkenneléseik alapján a kutatók úgy becsülték, hogy a sikoltó nő körülbelül 150 cm magas, és a medencecsontjai alapján nagyjából 48 éves lehetett, amikor meghalt. Bár nyilvánvaló halálok nem derült ki, a csapatnak sikerült rávilágítania a nő egészségi állapotára, például arra, hogy enyhe ízületi gyulladása volt.
Fájdalmas halál
De ha a múmia arckifejezése nem a hanyag balzsamozás eredménye volt, mitől dermedt az arca néma sikolyba?
Saleem szerint ennek az oka egy kataleptikus görcs (az izommerevedés ritka formája, amely a halál pillanatában jelentkezik, és a rigor mortis időszakáig áll fenn), ami arra utal, hogy a nő a fájdalomtól sikoltozva halt meg. A kataleptikus görcs nem azonos a hullamerevséggel, előbbi a halál utáni izommerevedés ritka formája, amely állítólag rendkívüli fizikai vagy érzelmi stresszhez kapcsolódik. Ezzel ellentétben a hullamerevség (rigor mortis) kialakulása a halál beállta után órákig is eltarthat.
A hír mellé két könyvet ajánlunk az ókori Egyiptomról:
Joyce Tyldesley: Egyiptom mítosza
Az utolsó fáraó uralkodása után, majdnem kétezer éven keresztül az ókori Egyiptom kultúrájának csodái rejtve maradtak, látszólag örökre elvesztek és feledésbe merültek. Csak Napóleon a 18. század végén indított hadjárata keltette fel az érdeklődést az ókori Egyiptom iránt, s ez az érdeklődés azóta egyre erősödik. Az egyiptománia sokakat arra ihletett, hogy életüket a sivatagi homokban folytatott kincskeresésnek szenteljék. Ezeket a felfedezőket, gyűjtőket és régészeket egyiptológusnak nevezzük.
Az ókori Egyiptom kultúrájával, gazdaságával foglalkozó egyiptológia viszonylag új tudományág, művelői között számos legendás személyiséggel találkozhatunk, akik látványos feltárásaik révén meghatározó szerepet játszottak az ókori Egyiptom újkori felfedezésének történetében, Ezt az izgalmas történetet meséli el a könyv a hieroglifák megfejtéséért folyó versenytől kezdve a régészet talán leglélegzetelállítóbb pillanatáig, amikor Howard Carter beléphetett Tutanhamon aranykincsekkel teli sírjába.
Bács Tamás: Bevezetés az ókori Egyiptom művészetébe
Az ókori Egyiptom több évezredes történetét végigkíséri félreismerhetetlen művészete, amely a klasszikus ókortól kezdve folyamatos érdeklődésre tarthatott számot. E művészet egyes kiemelkedő alkotásai ikonikussá, Egyiptomból elkerült más darabjai pedig a modern múzeumi gyűjtemények máig ünnepelt tárgyaivá lettek. A ma is eredeti helyükön álló alkotások érdeklődők és csodálók hatalmas tömegeit vonzzák Egyiptomba napjainkban is.
Jelen könyv azt a célt tűzte maga elé, hogy tömören és világosan, csaknem kétszáz kép segítségével bemutassa az óegyiptomi művészeti nyelv koronkénti változásait. A kötet fő fejezeteit a nagy történeti, illetve az ezeken belül elkülöníthető művészeti korszakok adják, s a könnyebb áttekinthetőség érdekében ezeken belül, külön alfejezetekként kerülnek jellemzésre a meghatározó műfajok: az építészet, a plasztika, a kétdimenziós művészet és alkalmanként a kisművészetek.
Az egyiptomi Halottak könyve – Ani papirusza
A Halottak könyve papirusztekercsre írt rövid szövegekből álló válogatás, mágikus és rituális ismereteket megörökítő mondások gyűjteménye, mely útikalauzként mutatja be az elhunytnak a túlvilági tereket, a túlvilágot benépesítő lényeket, és egyben védelmül is szolgál a halottra leselkedő veszélyekkel, ártó erőkkel szemben.
Maguk az egyiptomiak a szöveggyűjteményre „A nappali előjövetel mondásaiként” utaltak, mely azt a kívánságot fejezi ki, hogy a halott lelke elkerülje a második halált, és újjászületve visszatérhessen a nappali világba, vagyis a fénybe. Ennek előfeltétele, hogy az Ítélet Csarnokában, az istenekből álló bíróság előtt az elhunyt szíve egyenlőnek találtasson Maat, az igazság istennője tollával. Aki itt igaznak és bűntelennek bizonyul, az csatlakozhat a megistenült lelkekhez Ozirisz birodalmában.
A Halottak könyve fennmaradt példányai különböznek egymástól – ez a kötet a leghíresebb változatot, az Újbirodalom korában, a XIX. dinasztia alatt élt thébai Ani, az isteni áldozatok királyi írnoka papiruszának fordítását tartalmazza a tekercs összes kísérő képével együtt.
(Newsweek)
Nyitókép: Falfestmény Alexandriából - Dilip Poddar / Unsplash