Rick McIntyre Jane Goodall szerint „A farkasok viselkedésének felülmúlhatatlan szakértője”. A biológus-író több mint negyven éven át minden egyes nap, pirkadattól napnyugtáig, esőben, hóban, fagyban, kánikulában tanulmányozta a farkasokat, és munkája során 100 ezernél is több megfigyelést jegyzett fel. Miután visszavonult a parkszolgálattól, McIntyre – aki még mindig naponta figyeli a farkasokat – lebilincselő életrajzi sorozatot írt Yellowstone legnagyobb farkasvezéreiről. Olvass bele!
A Yellowstone Nemzeti Park az 1920-as évekig a vadon élő farkasok menedéke volt, amíg a park vadőrei ki nem pusztították őket, így az Egyesült Államokban élő farkasok felkerültek a veszélyeztetett állatfajok listájára. Rick McIntyre biológus lankadatlan figyelemmel kísérte az 1994 és 1996 között betelepített állatok sorsát, köztük a szívének legkedvesebb kölyök, a jelentéktelen külsejű, gyenge, de bátor és hűséges 8-asét, aki vérre menő küzdelmek árán végül falkájának vezére lett. Ő és fogadott fia, a 21-es a hősei ennek a rendkívüli történetnek. A kötethez Robert Redford írt előszót.
Rick McIntyre: Egy farkas diadalútja – Született vesztesből falkavezér (részlet)
Fordította Székely Szabolcs
Mielőtt a tél beálltával elhagytam volna a parkot, volt alkalmam még egyszer, utoljára megfigyelni a Crystal Creek falkát, abban az évben immár negyvenötödszörre. 1995. október 5-én öten vándoroltak a Lamar völgyében – a 8-as szürke nem volt közöttük. Előtte már több felderítő repülés is a családjától távolabb fogta be a 8-as jeleit, valószínűleg új területek után kutatott. Mostanra lett ivarérett, tehát februárban már készen állhat rá, hogy párosodjon és utódokat hozzon létre.
Az járt a fejemben, hogy talán társat keres magának.
Néhány nappal később elkezdtem készülődni, Japánba kellett utaznom egy előadó körútra. Ott valamikor őshonosak voltak a szürkefarkasok, de az 1800-as évek végére teljesen kiirtották őket. Dr. Naoki Maruyama egyetemi tanár, a vadon élővilágának kutatója kampányt indított, hogy hozzák vissza a farkasokat – engem pedig megkért, hogy tartsak előadásokat a saját projektünkről, ezzel segítve a munkáját. Indulás előtt, amikor beugrottam az irodába, ahol a Farkasprojekt központja volt, Doug egy elképesztő sztorit mesélt a 8-assal kapcsolatban.
Az történt, hogy Ray Paunovich dokumentumfilmet forgatott a farkasok visszatelepítéséről. Október 11-én reggel fent volt a karámnál, és látta a két kölyköt, akik még mindig a kerítésen kívül voltak – épp a 8-as farkastól kunyeráltak ételt, ahogy körülötte hancúroztak. Ő volt az első kifejlett hím, akivel a kölykök találkoztak, és úgy tűnt, le vannak tőle nyűgözve. Mielőtt elkezdtem ezt a könyvet, Rayjel is beszélgettem, emlékezett rá, hogy a 8-as nagyon szelíd volt a kölykökkel, úgy tűnt, hogy összebarátkozott velük. Együtt lógtak, és nagyon összeszokottnak tűntek.
Nem sokkal ezután Doug, Mike és még páran felmentek a karámhoz, és kinyitották a kaput, hogy az anya és a hat benti kölyök szabadon távozhasson. Délelőtt már együtt is volt a 9-es mind a nyolc kölykével, és velük volt még egy tizedik farkas is – méghozzá a 8-as. Ezt követően minden idejét a Rose Creek nőstényével és annak kölykeivel töltötte. Gyakorlatilag ő lett a falka alfa-hímje –
nem biztos, hogy képes lett volna kiharcolni egy ilyen pozíciót a farkastársadalomban, ha nem viselkedik olyan odaadóan a két kölyökkel.
Az évek során újra és újra megpróbáltam rekonstruálni, mi történhetett pontosan. Elképzeltem a 8-as szürkét, amint elhagyta a családját, és elindult a Rose Creek felé, ahonnan farkasvonyítást hallott. Megérkezett, és összehozta a sors a két szabadon kóborló kölyökkel. Az általa ismert világban mindig ő volt a legkisebb farkas, most viszont életében először nála is kisebbekkel találkozott. Ez az élmény valószínűleg beindított nála valamiféle atyai ösztönt, és gondjaiba vette a kicsinyeket. Az anyafarkas még mindig a karámban volt, és láthatta, ahogy a 8-as az utódaival bánik. Miután a hat kölykével együtt kiengedték a karámból, minden bizonnyal elfogadta a jelenlétét. Fiatal kora és nem túl impozáns méretei miatt nem a 8-as lett volna az ideális jelölt az alfa-hím szerepére, az anyafarkas mégis befogadta a családba – meggyőzte, hogy látta, mennyire kijön a hím az ő utódaival. Talán egy melegszívű farkasra vágyott, és ezt látta meg benne.
Aznap a 8-as és a 9-es elköteleződtek egymás mellett. Az ilyen hosszú távú párkapcsolat a nagyjából ötezer emlősfajnak csupán 3-5 százalékára – köztük az emberre és a farkasra – jellemző.
A 8-as még csupán egyéves volt, amikor csatlakozott a 9-es falkájához – emberi léptékre átszámolva ez tizenhat éves kornak felel meg. Az évek során számtalanszor láttam egyéves farkasokat kisebb kölykök társaságában, órákon át viháncoltak az odú körül – nyilvánvalóan élvezték a közös időtöltést. Biztos vagyok benne, hogy a 8-as is épp ilyen önfeledten játszott a 9-es kölykeivel, míg egy idősebb farkas már nem lett volna képes erre.
Valószínűleg pont ezt találta vonzónak a nőstény.
Később olvastam róla, hogy a szoptatás az embereknél és állatoknál is oxitocint szabadít fel az anyákban és az utódokban egyaránt. Ugyanez történik, ha az anya megölelgeti, megcirógatja a kisbabáját. Közismert nevén ez a szeretethormon, ami megerősíti a köteléket kettejük között. Az egyik tanulmány azt is leírta, hogyan ébreszt az oxitocin erős vágyat az anyában, hogy a gyermekével foglalkozzon. Csakhogy ez a hormon apa és gyereke szervezetében is felszabadul, amikor együtt játszanak, különösen az apa-fiú kapcsolatokban, amikor játékból bunyóznak egymással. Mindkét nemre igaz, hogy az erős empátia, a ragaszkodás és az önfeláldozás együtt jár a magasabb oxitocinszinttel. Amikor a 8-as farkas a Rose Creek kölykökkel játszadozott, az oxitocin hormon erősítette az érzelmi köteléket köztük – kiváltképp a négy örökbefogadott hím utóddal, ha birokra kelt velük.
Miután a 9-es befogadta alfa-hímnek a 8-ast, az utóbbinak garantálnia kellett a nőstény biztonságát – mint egy középkori udvarhölgy, aki elvárja a lovagjától, hogy álljon ki érte minden alkalommal. A Rose Creek alfa-hímjeként meg kellett védenie a családját a külső fenyegetésektől. Akik ismerték a 8-as farkas kvalitásait, talán vitatták volna a 9-es döntését, mondván, hogy a szürke valamelyik bátyja jobb vőlegény lett volna. Én azonban máshogy éreztem – láttam, hogyan állt ki a 8-as szemtől szemben a grizzlyvel.
Miközben a 8-as farkason elmélkedtem, eszembe jutott egy mondat, amit Frodónak címeztek Tolkien A gyűrűk ura című regényében:
„Még a legkisebb ember is képes megváltoztatni a jövő alakulását.”
A 8-as farkast nem a testi adottságai jellemezték elsősorban, hanem az óriási szíve. Olyan volt, mint az a sportoló, aki talán nem a legerősebb, de soha nem adja fel. Egy alfa-hím halála után egy idegen hím veszi át a falkában a helyét, örökbe fogadja és sajátjaként neveli a nőstény kölykeit – első alkalommal dokumentálhattunk ilyesmit.
A legtöbb ragadozófaj esetében az lenne a normális viselkedés, hogy a hím elpusztítja a más hímtől származó kicsinyeket, párosodik a nősténnyel, majd a saját kölykeit segít felnevelni. Az afrikai oroszlánfalkáknál például ez a szokás – csakhogy a hím farkasok mások. Később többször is tanúja voltam, hogy az új alfa-hímek segítenek felnevelni a nem tőlük származó kölyköket is.
Ez a viselkedés minden bizonnyal kulcsfontosságú volt abban, hogy a farkasokat háziasítani tudták eleink. Szinte mindenki ismer olyan kutyás családot, ahol egy kifejlett kan a házikedvenc, aki olyankor is szelíd marad a kisgyerekekkel, ha véletlenül rálépnek a fülére vagy a farkára. A kutyák imádnak játszani a kicsikkel, tolerálják és védelmezik őket – mindez pedig a farkasokkal közös génállományukból következik.
Mikor elkezdtem dolgozni ezen a fejezeten, lenyűgözött a 8-as és a Rose Creek farkasok találkozásának története – pontosabban az, ahogy az események követték egymást. Először ugyanis a két kölyökkel ismerkedett meg, akik már a karámon kívül voltak – az anyjukkal csak később találkozott, ez pedig nagyon fontos különbség. Amikor a 9-es farkas a hat kölykével elhagyta a karámot, a 8-as ugyanúgy barátkozott velük össze, mint az első kettővel.
A kölykök soha előtte nem találkoztak apafigurával.
Később sokszor megfigyeltem az új család viselkedését; a kicsik rajongtak a 8-as farkasért – szerintem pont úgy kötődtek hozzá, ahogy a 10-eshez ragaszkodtak volna, ha még él. Egy héttel azután, hogy a 8-as alfa-hímként csatlakozott a Rose Creek falkához, Mike Phillips és Bob Landis tanúja volt valaminek, ami nehéz döntés elé állította a 8-ast. Mike látta a Crystal Creek falka öt tagját (az alfa-párt és a három fekete testvért) a Lamar-völgy keleti végén. Nyugat felé ügettek az alfa-hímmel az élen.
Mike eközben a Rose Creek falka jeleit fogta a nyugatra fekvő Jasper Bench felől. Doug Smith már előző nap is repült arrafelé, és látta a Rose Creek falkát, amint egy bölény teteméből esznek. A Crystal farkasai tovább ügettek nyugatra, majd a három fekete egyéves vágtázni kezdett – valószínűleg megérezték a vér szagát. Az alfa-pár azonban egyből visszafordult, és rohanni kezdett kelet felé. Nyilván kiszagolták, hogy egy náluk nagyobb falka, a Rose Creek felé közelednek. A fekete bundájú egyévesek kiszúrták a szürke testvérüket, odarohantak hozzá, és vidáman köszöntötték egymást. Aztán a nyolc Rose kölyök is csatlakozott hozzájuk, és mind a tizenkét farkas együtt lelkendezett – csóválták a farkukat, és egymás pofáját nyalogatták. A csapat aztán elindult a Crsytal alfái felé – Mike viszont észrevette a 9-es farkast a hegyoldal aljában, amint a három idegen farkast szemléli. Ugatni kezdett, mint aki veszélyt érez. A többiek meghallották, megálltak, majd az egyik fekete egyéves elindult felé. A 8-as követte a testvérét. A kölykök szorosan tapadtak rá – nyilván az anyjuk hívó szavára indultak el ők is.
Ebben a pillanatban a 9-es farkas rohanni kezdett felfelé, elérte a fekete egyévest, és rátámadt. A 8-as nem hezitált – beszállt a küzdelembe, és ő is nekiesett a testvérének, hogy megvédje a párját. A Rose Creek alfái most már két oldalról harapták a feketét. A kölykök kissé lemaradtak, ők nem vettek részt a küzdelemben. Amikor a feketének sikerült meglógnia, a 8-as és a 9-es üldözőbe vette – mindhárman teljes erőből sprinteltek. Háromszázötven-négyszáz méter után az alfa-nőstény feladta, a 8-as viszont tovább üldözte a testvérét. Már majdnem utolérte, mikor végül elengedte, és visszatért a 9-eshez.
Az alfa-pár aztán elügetett a kölykökhöz, akik vidáman üdvözölték őket.
Bob lefilmezte ezt a pillanatot. A felvételen a kölykök megnyalogatják a 8-as pofáját, a 9-es pedig leül vele szemben, és szeretettel ráteszi a mancsát. A kölykökhöz hasonlóan ő is hálával üdvözli a falka alfa-hímjét, mint aki legyőzte az ellenséget.
Eszembe jutott a 8-as reakciója, mikor látta, hogy a párja megtámadja a testvérét – akivel percekkel korábban még vígan üdvözölték egymást. A 8-as immár az alfa-nőstény párja volt, és ki kellett állnia mellette, ezért a saját bátyja ellen fordult, hogy elüldözze a kölykök közeléből. Kétség sem fér hozzá, a 8-as mostanra a Rose Creek falka tagja lett.