A százszorszép felcsap időjósnak, a daru élő hőmérő, a körömvirágtól pedig megtudhatjuk, hány óra van. Peter Wohlleben sokféle természeti jelenséget bemutat, és hasznos ötleteket kapunk tőle a kerti munkákhoz is az öntözéstől a fagyvédelemig. Megismertet minket a hétköznapi jelenségek és az ismert népi bölcsességek tudományos hátterével, miközben lerántja a leplet néhány mítoszról. Praktikus tudnivalókban és érdekes tényekben bővelkedő könyve érzelmes védőbeszéd a természet védelme mellett. Peter Wohlleben (1964) gyermekkora óta természetvédőnek készült. Erdőgazdálkodást tanult, s napjainkban az Eifel-hegységben irányít egy környezetbarát erdőgazdaságot. Számos tévéműsor vendége, népszerű előadó.
Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde - Kertészkedő hangyák, "liftező" ölyvek, virágillat és jégeső
Időjós állatok
Az esőre reagáló állatok mellett akad néhány olyan is, amely megváltozott magatartásával előre jelzi az időjárás módosulását. Ilyenek például a rojtosszárnyúak. Az apró rovarok, amelyeket tripszeknek is neveznek, mindössze 1-2 milliméter hosszúak, és – nevükhöz híven – rojtokkal szegélyezett szárnyakkal rendelkeznek. A szárny szó valójában nem túl találó, inkább kis evezőkről van szó, amelyekkel a levegőben mozognak. Az ilyen méretű rovarok számára a levegőnek ugyanolyan ellenállása van, mint esetünkben a víznek, ami azzal a következménnyel jár, hogy az apróságok ugyan nem tudnak lezuhanni, de igazán repülni sem. Inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy úsznak a levegőben, ennek megfelelően elég lassúak is. A fülledt, meleg időjáráson kívül a légmozgást is imádják – ilyenkor gyorsabban eljutnak más növényekhez. Éppen ezek a feltételek (fülledt, meleg idő és felélénkülő szél) valósulnak meg, mielőtt kitörne a zivatar, így aztán az apró lények milliói emelkednek ilyenkor a levegőbe. Megjelenésük a közelgő vihar előrejelzésének tekinthető.
Az viszont vitatott kérdés, vajon a fecskék alkalmasak-e időjósnak.
Azt mondja a szabály, hogy az alacsonyan szálló egyedek a közelgő felhőszakadás előhírnökei. Merthogy a közvetlenül a fű fölött repülő rovarokra vadásznak. A tudósok azonban úgy vélik, hogy ha van is valami a dologban, épp fordítva igaz: a zivatarok előtt előforduló feláramlásokkal a madarak magasabban repülnek, mint egyébként. Szóval ne dőljünk be a népi bölcsességnek, amely szerint, „Ha magasan szállnak a fecskék, jó idő lesz”.
Az erdei pintynek egy másik specialitása van: rossz időben megváltoztatja az énekét. A hím általában egy bizonyos dallamot énekel, amelyet az Erdészeti Főiskolán egyik professzorunk egy tizenkét szótagú mondókával vésett az eszünkbe. És valóban, a legtöbb erdei pinty énekére pontosan illik ez a dallamsor. Legalábbis mindaddig, amíg süt a nap. Amint azonban változik az idő, zivatarfelhők jelennek meg, vagy elkezd esni az eső, a pinty módosítja a hangsort, és meglehetősen szűkszavúvá válik. Úgynevezett esőéneke egy szimpla „reeecs”. Itt is megoszlanak a tudós vélemények, hogy a madárka alkalmas-e időjósi feladatra. Nyilvánvaló, hogy a „reeecselés” alapvetően valamilyen zavar esetén tör elő a torkából, s ezek körébe nem csupán a heves esőzések tartoznak. Gyakran akad dolgom öreg lombos erdőkben, amelyekben csak úgy hemzsegnek az erdei pintyek. Ha felbukkanok, az azért egy (kis) zavar, mégis háborítatlanul dalolnak tovább a pintyek. Az esőénekre csak akkor váltanak át, amikor megváltozik az időjárás. De mindenki döntse el maga, mennyire megbízható saját házi pintyeinek a csicsergése!
És mi a helyzet velünk?
Korántsem a valóságtól elrugaszkodott gondolat, hogy a mi szervezetünk is megérzi az időjárás-változást. Elvégre az alacsony és a magas légnyomású terület elnevezése is arról tanúskodik, hogy jelentős mértékben eltér bennük a légnyomás. Amikor a magas légnyomású levegőt alacsony légnyomású váltja fel, az olyan, mintha kiengednénk a kerékből egy kis levegőt. A mérőeszközt, amellyel ezt a nyomást mérjük, barométernek hívják. Ugyanúgy működik, mint a benzinkúton található keréknyomásmérő. Nos, mi itt a Föld levegőburkában
tulajdonképpen egy hatalmas autógumiban ücsörgünk.
Bizonyos emberek egyfajta beépített barométerrel rendelkeznek. Amint esik a légnyomás, jönnek a panaszok. „Frontérzékeny” – mondják az ilyen emberekre. A tudomány azonban még nem jutott dűlőre abban a kérdésben, hogy mivel függ ez össze. Az egyik elmélet szerint a szervezetben megváltozik a sejtmembránok vezetőképessége. Csökken az idegrendszer ingerküszöbe, ezért könnyebben jelentkezik fájdalom. Különösen azok érintettek, akik valamilyen akut megbetegedésben szenvednek.
Más tudósok a légtömegek változásának, például a száraz meleg és a nedves hideg levegő gyors cserélődésének a számlájára írják a tüneteket. Sok kérdést még nem sikerült tisztázni, csak egy biztos: némelyeknél testi panaszok jelentkeznek, ha beköszön a rossz idő. Nézzük meg egyszer, mi történik a szervezetünkben, amikor erősen süllyed a barométer mutatója. Elképzelhető, hogy a jövőben nem is lesz szükségünk mérőeszközre!
Szeles vagy hideg az idő?
Földünket egy gázburok öleli körbe: az atmoszféra. Ez választja el a világűrtől; a vastagságát körülbelül 100 kilométerre becsülik. Vagyis inkább a vékonyságát, mert sűrűsége a magassággal párhuzamosan gyorsan csökken, úgyhogy már néhány kilométer magasságban is olyan kevés a levegő, hogy nem tudunk lélegezni.
Ez az érzékeny képződmény véd bennünket a kozmikus sugárzástól. A távoli csillagok és más égitestek, mindenekelőtt azonban a Nap protonok és atommagok folyamatos özönét zúdítja ránk, a Földre. Nem sokáig bírnánk ezt elviselni, de szerencsére nem is kell, mert az atmoszféra ezen halálos sugárzás legnagyobb részét kiszűri. Kiegyenlíti továbbá a nappal és az éjszaka közötti jelentős hőmérséklet-különbségeket is. Összehasonlításképpen nézzük meg a Holdat, kísérőnket a világmindenségben! A Holdnak nincs légköre, így ütközőzónája sincs. Éjjelente a kietlen krátervidéken -160 °C-os jeges hőmérséklet uralkodik, míg nappal a hőmérő higanyszála +130 °C-ig is felkúszik.
A Föld levegőburka 21% oxigént tartalmaz;
az oxigén nagyon agresszív gáz.
Nem magától értetődő, hogy az élethez szükségünk van rá: volt idő, amikor nem állt rendelkezésre a légzéshez oxigén, csak vízgőz és szén-dioxid. Magasabb rendű élet akkor még nem volt a Földön, és a meglévő cianobaktériumok jól elvoltak ezzel az ősatmoszférával. Legalábbis mindaddig, amíg légzőgázaikkal – az oxigénnel – tele nem szennyezték a levegőt. A baktériumok rosszul jártak, de a többi életforma, amely alkalmazkodott az új életkörülményekhez, profitált belőle, és meredek felívelésbe kezdett. Mindennek már 2,4 milliárd éve, de máig fennmaradtak eldugott helyeken, például a mélytengerekben olyan baktériumfajták, amelyek még mindig hidrogént és ként használnak oxigén helyett.
Légzőgázunk agresszivitásának nap mint nap szemtanúi lehetünk a kertünkben. Előszeretettel támadja meg a fémeket, amint azt például a fejszénken vagy az ásónkon láthatjuk. Az eredmény pedig a rozsda. És mivel sok kőben is található vas, bennük is rozsda képződik. Ez a felelős a köveken és bizonyos homoktípusokon látható vöröses elszíneződésekért.
A levegő ugyanakkor az állatok és növények számára fontos szállítóeszköz. A magok a széllel szállnak új helyekre, a madarak számára a gázburok egy saját ökológiai fülke (niche), amelyet egyaránt használnak távoli utazásokra és rovarvadászatra. Akadnak olyan fajok, amelyek szinte egész életüket a levegőben töltik, és csak költéshez szállnak le a földre. A sarlósfecske például időnként több hónapig megszakítás nélkül repül, és
közben még alszik is, bár csak néhány másodpercig.
A levegő egy egészen más okból is rendkívüli jelentőséggel bír: az időjárás szempontjából. A sarkok és az Egyenlítő közötti hőmérsékleti ellentétek miatt folyamatosan cserélődik a meleg és a hideg levegő – szél keletkezik. A Föld forgása révén a szél eltérül és felgyorsul, így a légtömegek folyamatosan úton vannak. A „kofferjükben” pedig viszik magukkal a vízgőzt, amely a tengerek és erdők fölött felemelkedik, és sok ezer kilométerrel odébb újból – csapadék formájában – lehull. A bőséges vízkészlet által biztosított kedvező éghajlatunkat az óceánoknak köszönhetjük. Az esős területek, amelyek nyugatról (az Atlanti-óceán felől) vándorolnak hozzánk, vízgőzzé vált tengervizet hoznak nekünk, zölddé varázsolják földjeinket és erdőinket, utánpótlással látják el a folyókat. És a szállító maga a mozgásban lévő légtömeg, azaz a szél.