Nézd meg az Örökölt sors horvát borítóját!
sa

Nézd meg az Örökölt sors horvát borítóját!

orvos-tóth_noémi örökölt sors horvát fordítás megjelenés pszichológia pszicho zöld transzgenerációs trauma

Már előrendelhető Orvos-Tóth Noémi sikerkönyvének horvát kiadása.

Orvos-Tóth Noémi
Örökölt sors
Jelenkor, 2023, 287 oldal
-

Öt évvel az első, 2018-as megjelenését követően a 2023-as éves Bookline-toplistán még mindig a harmadik helyen zárt Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve, amiben a magyar olvasók széles tömegeit ismertette meg a transzgenerációs örökség fogalmával, és esettanulmányokon keresztül magyarázta el a pszichológiai működésünk alapjait is. 

Orvos-Tóth Noémi: A generációk úgy illeszkednek egymáshoz, mint gyöngyszemek a gyöngysoron
Orvos-Tóth Noémi: A generációk úgy illeszkednek egymáshoz, mint gyöngyszemek a gyöngysoron

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és terapeuta, a párkapcsolatok szakértője, a transzgenerációs szemléletet majdnem húsz éve kezdte kutatni. Örökölt sors című kötete decemberben jelent meg, de olyan népszerű, hogy azóta gyakorlatilag tábort vert a sikerlisták élén. A könyv tanulmányokon keresztül azt a kijelentést tárgyalja, miszerint felmenőink életének történései sejtszinten öröklődnek az utódokban, és mindez hatással van a jelenünkre. Orvos-Tóth Noémivel a családi titkokról, a múlt megismerésének és a gyerekkorban megtapasztaltak döntő fontosságáról beszélgettünk.    

Tovább olvasok

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Frankfurti Könyvvásáron az Örökölt sors portugál, horvát, olasz, lengyel, román, katalán és spanyol nyelvű megjelenéséről állapodott meg a szerző, illetve az őt képviselő Sárközy & Co. irodalmi ügynökség.

Hét nyelvre fordítják le Orvos-Tóth Noémi sikerkönyvét
Hét nyelvre fordítják le Orvos-Tóth Noémi sikerkönyvét

A Frankfurti Könyvvásáron az Örökölt sors portugál, horvát, olasz, lengyel, román, katalán és spanyol nyelvű megjelenéséről állapodott meg a szerző, illetve az őt képviselő Sárközy & Co. irodalmi ügynökség.

Tovább olvasok

A szerzővel az Örökölt sors megjelenését követően, illetve a 2021-es Szabad akarat című könyve kapcsán is interjúztunk, illetve a Margón is beszélgettünk vele:

A pszichológus szerző most a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy már előrendelhető az Örökölt sors horvát kiadása és megmutatta a borítót is: