A francia kormány szerdán törvényjavaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné azt, hogy a végstádiumban lévő rákos vagy más gyógyíthatatlan betegségben szenvedő felnőttek megkaphassák a halálba segítő gyógyszert, a közvélemény ugyanis egyre inkább igényli a kegyes halál elősegítésének jogi lehetőségét – írja az AP hírügynökség. A francia állampolgárok ilyen esetekben eddig olyan országokba utaztak, mint Svájc vagy Portugália, ahol legális az asszisztált öngyilkosság vagy az eutanázia, Emmanuel Macron elnök pedig régóta ígért egy ilyen jogszabályt.
A parlamentnek még el kell fogadnia
Catherine Vautrin egészségügyi miniszter a kabinet ülése után elmondta, hogy a javaslat szerint az eutanáziát a 18. életévüket betöltött, francia állampolgársággal rendelkező vagy Franciaországban élő betegek vehetnék igénybe. Ehhez először
egy egészségügyi szakemberekből álló csoportnak meg kellene erősítenie, hogy az illető súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenved,
elviselhetetlen és nem enyhíthető fájdalmakkal küzd, és saját akaratából kér halálos gyógyszert. A súlyos pszichiátriai állapotban lévő betegek és az olyan neurodegeneratív rendellenességekkel küzdő páciensek, mint az Alzheimer-kór, nem lesznek jogosultak eutanáziára.
A beteg nyújtaná be a halálos gyógyszeres kezelésre vonatkozó kérelmet, melyet meghatározott gondolkodási idő után meg kellene erősítenie. A kérelem jóváhagyása esetén a gyógyszert az emberek az otthonukban, idősgondozási vagy egészségügyi intézményben vehetnék be. Ha fizikai állapotuk nem teszi lehetővé, hogy ezt egyedül tegyék, akkor külön engedéllyel segítséget kaphatnának egy általuk választott személytől vagy egészségügyi dolgozótól.
A törvényjavaslatot most megvitatják a francia parlamentben. Vautrin „óriási odafigyelést és alázatot”, illetve „óriási tiszteletet” kér politikus kollégáitól „mindannyiunk lelkiismereti szabadsága iránt”, mivel az élet és a halál kérdéséről van szó.
Egy tavalyi felmérés szerint a franciák többsége támogatja a kegyes halál legalizálását,
a kérdés az elmúlt 20 évben egyre nagyobb támogatottságot élvez. Egy 2016-os francia törvény előírja, hogy az orvosok a halálos betegeket a haláluk előtt leszedált állapotban tarthatják, de nem teszi lehetővé az asszisztált öngyilkosságot vagy az eutanáziát.
Az orvosi segítséggel elkövetett öngyilkosság azt jelenti, hogy a betegek saját akaratukból halálos italt vagy gyógyszert vesznek be, amelyet az orvos írt fel azoknak, akik megfelelnek bizonyos kritériumoknak. Az eutanázia során az orvosok vagy más egészségügyi szakemberek bizonyos kritériumoknak megfelelő betegeknek saját kérésükre halálos injekciót adnak.
Az asszisztált öngyilkosságot Svájcban és Portugáliában, valamint az Egyesült Államok több államában engedélyezik. Az eutanázia jelenleg Hollandiában, Spanyolországban, Kanadában, Ausztráliában, Kolumbiában, Belgiumban és Luxemburgban bizonyos feltételek mellett legális. Magyarországon egyikre sincs lehetőség, az országgyűlés nemrég vitázni sem volt hajlandó az eutanázia körüli kérdésekről. Mi most három könyvet ajánlunk a témában.
Byung-Chul Han: Csillapító társadalom – A fájdalom ma
A népszerű filozófus, Byung-Chul Han szerint korunk palliatív társadalma a puszta fennmaradásért harcolva elveszítette érzékét a jó élet iránt. Minden élvezetet, értéket és értelmet feláldozunk az öncéllá tett egészségért. A szenvedést sem tudjuk már elbeszélhetően megélni. Az információ és a tőke depolitizált körforgása nem ütközhet a másik – vírus vagy ember – immunológiai ellenállásába. A neoliberális boldogságkultusz csírájában fojtja el a fájdalom közös átélését. Magánproblémáink komfortzónájába zár minket. Eközben az orvostechnika teljes érzéstelenítéssel óv. Pedig minden, ami igaz, fájdalmas. Eleven tapasztalat enélkül lehetetlen. A járvány tükröt tart elénk, pánikreakciónk azt jelzi, hogy a valóság helyreállása sokkhatásként ér minket. Han a betegségével küzdő Kafka, Proust, Schubert és Nietzsche példáján át mutatja meg, hogy a tragikum szépsége miképpen éleszthetné fel eltompult szellemünket, és segítheti világra az egészen újat - az egyénre kiterjesztett biopolitikai felügyelet ellenében.
Filó Mihály (szerk.): Párbeszéd a halálról – Eutanázia a jogrend peremén
„A haldokló egyszerre nyomorult és szent. Egyszerre kell lehajolnunk és felemelkednünk hozzá” – írja az előszóban Filó Mihály, a kötet
szerkesztője. A természettudományok és az orvostudomány robbanásszerű, a laikus számára szinte beláthatatlan fejlődése újra és újra olyan szituációkba sodorja az egyént, amelyekben a „helyes” döntéshez már nem támaszkodhat a tradicionális, gyakran elavultnak tűnő elvekre. A „jó halál” a posztmodern társadalom legnehezebben megoldható morális és jogi problémái közé tartozik, és rendkívül szerteágazó kérdéskör. Ebben a nagy dilemmában a leginkább izgató talány rejtőzik: az elmúlás rejtélye. Az életvégi döntések horizontja napjainkban már aligha fogható át egy-egy tudományág elkülönülő nézőpontjából, egyetlen diszciplína sem formálhat kizárólagos jogot a „kegyes halál” értelmezésére.
Az ELTE Állam-és Jogtudományi Kara Az emberhez méltó halál címmel 2010 januárjában nemzetközi kongresszust és kerekasztal-beszélgetést rendezett az eutanázia és az élet végén hozott orvosi döntések problémáiról, amelyen a jogtudomány ismerői mellett a medicina, a bioetika, a filozófia és a történelmi egyházak képviselői is részt vettek. A kötet a konferencia résztvevőinek olykor teljesen eltérő meggyőződést mutató tanulmányait tartalmazza.
Dr. Bitó László: Boldogabb élet – Jó halál. Eutélia és eutanázia
A világhírű kutatóorvos életutunk utolsó szakaszának egész életünkre kiható megkönnyítését nevezi eutéliának. A halálról azért kell másként gondolkodnunk, hogy képesek legyünk az életet is másképpen megélni. „Ami mindeddig kivétel volt, az lett a szabály: öregen halunk meg. Mi több, az orvostudomány képes haldoklásunk emberhez méltatlan körülmények közötti meghosszabbítására is. Ez új kérdéseket vet fel, amelyekre Bitó László új hanggal, új megközelítéssel keres és ad válaszokat könyvében és a megjelenése óta folytatott előadásaiban, nyilvános beszélgetésekben. Szerinte helyünk a nap alatt a legnagyobb ajándék, amit az időnk lejártával utódainknak továbbadhatunk a Bitó által elképzelt rituális keretek között, amely a jézusi tanításból levezetett utolsó nagy szeretetélményünk lehet. Bitó azonban megkülönbözteti az életutunk közepén elénk álló türelmetlen halált, amely ellen minden erőnkkel küzdenünk kell, az életutunk végén türelmesen ránk várótól, amely ellen hiába küzdünk. Ha mielőbb kibékülünk vele, boldogabbá tehetjük életünk utolsó szakaszát” – írta a könyvről Heller Ágnes.