Az ország első erdei olvasókabinja Fekete István örökségéhez is kapcsolódik
ld

Az ország első erdei olvasókabinja Fekete István örökségéhez is kapcsolódik

Erdei olvasókabint kapott az ajkai Molnár Gábor Parkerdő. A kabin megalkotóinak célja – azontúl, hogy az irodalmat népszerűsítsék – az, hogy elősegítsék a művészet és a természet találkozását, egyúttal Fekete István örökségéhez is szeretnének kapcsolódni - olvasható a We Love Balaton összeállításában

A kirándulók egy 5 méter magas, 150 centiméter széles és 6 méter hosszú kabinnal is találkozhatnak az ajkai Molnár Gábor Parkerdőben. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként megvalósuló építmény egy úgynevezett bivakszállással (a francia bivouac szabad ég alatt tartózkodást, táborozást jelent) kombinált olvasókabin, és az első ilyen létesítmény az országban. 

Két, egymással szembe fordított könyvespolc között találhatók olyan platformok, amelyeken a turisták puritán körülmények között, hálózsákban vagy polifoamon pihenni vagy aludni tudnak.

Fekete István az 1930-as években Ajkán volt intéző, számos műve itt született. Nem meglepő tehát, hogy az ő gondolataira, szemléletére is alapozott a projekt. Több cikkünkben is foglalkoztunk azzal, hogy mi lehet az ő öröksége a mai ember számára és hogy helyreállítható-e a Fekete István-i értelemben vett viszonyunk a természettel. A szerző ráadásul azt is megírta, hogy olvasni és írni csak csendben szeret, mert akkor elevenednek meg a természet erői. 

Hová tűnt Fekete István országa?
Hová tűnt Fekete István országa?

Ki máshoz is fordulhatnánk útbaigazításért, amikor a természet és az ember viszonya a természethez újra az egyik legmeghatározóbb kérdéssé válik, ha nem Fekete Istvánhoz? 

Tovább olvasok

Az építmény a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatóinak tervezése, akik egy kurzuson kis csapatokban dolgozva terveztek különböző kabinokat. Az EKF és a tanárok közös választása Formanek Liza és Fazakas Imola munkájára esett. Az Ajka város Csingervölgy településrészén található MOME studioB – Erdei olvasókabin projekt a ‘MOME studioB’ vezetésével valósult meg. A kabinba előzetes regisztrációt követően kártyával lehet bemenni, így nyomon követhető, hogy ki mikor használta azt.

Borítókép: Toroczkai Csaba, VEB2023 EKF / We Love Balaton