Brendan Borrell oknyomozó újságíró látványos képet nyújt arról, miképpen küzdöttek a vírussal - és egymással - a vakcinaversenyben részt vevő gyógyszergyárak. Olvass bele!
Brendan Borrell könyve részletesen bemutatja az utóbbi évek legnagyobb amerikai kutatási és kormányzati összefogásának, a Warp Speed hadműveletnek a hátterét, amelyben olyan megacégek versenyeztek egymással, mint a Moderna, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, a Merck vagy a Pfizer és a vele együttműködő BioNTech. Ez utóbbi alelnöke és kimagasló kutatónője, a pályáját Magyarországon kezdő Karikó Katalin is szerepel a kötetben. A Verseny a vakcináért korunk holdutazással felérő orvostudományi csodájának teljes történetét elmeséli.
A könyvből hamarosan sorozatot készít az HBO a rendező-producer Adam McKay közreműködésével (Utódlás, Alelnök, A nagy dobás). A Los Angelesben élő Brendan Borrell neves újságíró; cikkei többek között a Bloomberg Businessweek, a National Geographic, a The New York Times című lapokban jelennek meg.
Brendan Borrell: Verseny a vakcináért - A koronavírus elleni küzdelem hiteles története
Fordította Molnár Csaba
Bátorság és kétség
Január harmadik hetében, amikor a hókupacok egyre csak gyűlnek az utcákban, és javában tart a Világgazdasági Fórum, a svájci Davos környéki repterek olyannyira zsúfolásig megtelnek a magánrepülőkkel, hogy a közeli katonai bázis is megnyit számukra egy kifutópályát. A 2020-as vendéglistán legalább száztizenkilenc milliárdos szerepelt, akik világmegváltó nagy ötletekről tanácskozni, illetve a vezető politikusokkal és a pórnéppel smúzolni érkeztek a konferenciára. Utóbbiak közé tartozott Greta Thunberg tizenéves klímaaktivista és Yo-Yo Ma csellista is.
Az előző héten a néhány hírolvasó által „vuhani influenzának” hívott betegség esetszáma negyvenegyről kétszáznyolcvankettőre ugrott fel. Néhány fertőzést igazoltak Thaiföldön, Japánban és Dél-Koreában is. Amikor a CNBC üzleti televíziótársaság egyik riportere felhozta a témát az AstraZeneca brit gyógyszeripari óriáscég vezérigazgatójának, Pascal Soriotnak, ő nem tűnt különösebben izgatottnak:
„Jelen pillanatban nagyon úgy néz ki, hogy megfékezték” – válaszolta.
Amikor Paul Hudsont, a Sanofi (a világ egyik vezető vakcinagyártója) vezérigazgatóját kérdezték a koronavírus esetleges gazdasági hatásáról, ő témát váltott, és inkább a cég szezonális influenza ellen kifejlesztett oltásáról, vagyis egy megbízható bevételi forrást jelentő termékéről kezdett beszélni. „Mindent megteszünk, hogy biztosítani tudjuk a kellő számú dózist” – mondta. A nagy múltú Merck amerikai gyógyszercég illetékese pedig azt mondta a tévétársaságnak, hogy megvárják a WHO iránymutatását. A gyógyszeripar (népszerű nevén: a Big Pharma) nagyjából arra a következtetésre jutott, hogy a felbukkanó fertőző betegségekkel szembeni küzdelem nem kecsegtet előnyökkel. A Merck és a Sanofi első kézből tanulhatta meg a saját, ebolával és zikával kapcsolatos tapasztalataiból, hogy bár a legtöbb járvány ijesztő, és szalagcímeket generál az újságokban, de aztán nagyon gyorsan napirendre térnek felettük az emberek – legalábbis azok, akiket nem érintenek közvetlenül. Az oltások kifejlesztése több százmillió dollárt emészt fel, és sokszor évekig, sőt évtizedekig tart, mire piacra lehet őket dobni. Nagyon kevés vakcina jár be olyan utat, mint a Merck 1967-es mumpszoltása, amelyet mindössze négy év alatt fejlesztettek ki és engedélyeztek, és amelyet mind a mai napig beadnak a gyerekeknek. Amint a röpke járvány elmúlik, már nem lesz senki, akin tesztelni lehetne a védőoltást, és ami még fontosabb, senkinek sem lehet eladni. A kormányoktól és alapítványoktól érkező külső finanszírozás, ha van egyáltalán, gyorsan elapad, a projektek az asztalfiókba kerülnek. A jól fizetett kutatók pedig visszatérnek a pénzt termelő projektekhez, amelyeket a dráma miatt szüneteltetni kellett – és mi értelme volt az egésznek?
A Moderna vezérigazgatója, Stéphane Bancel jól ismerte ezt az elszomorító gyakorlatot, amikor megérkezett Davosba, a fejében egyetlen céllal: biztosítani a cége számára a koronavírus-oltás kifejlesztéséhez szükséges forrásokat. Bancel fémkeretes mérnökszemüveget viselt, jól szabott öltönye pedig a futástól edzett testet rejtett, így remekül beleillett az évenként Davosban összegyűlő társaságba, amelynek a harmincas évei óta tagja volt. Ekkor már a negyvenes éveiben járt, és bár maga nem volt milliárdos, de nem állt messze tőle. Ha volt olyan könyv, amely az évek során hozzánőtt, az Bob Iger korábbi Disney-vezérigazgató Hullámvasút egy életen át című műve volt. Iger arról írt, hogy a biztonsági játékkal sosem ért el senki semmit az üzleti életben:
„Csak akkor beszélhetünk igazi innovációról, ha az embernek van bátorsága.”
Barney Grahamhez hasonlóan, aki azt akarta bizonyítani, hogy az ő kórokozó-felkészültségi modellje sokkal gyorsabbá teszi az oltások tervezését, Bancel is meglátta a lehetőséget, hogy demonstrálni tudja a cége által használt technológiában – a hírvivő RNS-ben, mRNS-ben – rejlő potenciált: hogy a terveket a versenytársaknál sokkal gyorsabban képesek fizikailag is megvalósítani a segítségével. Az 1980-as évek óta fejlesztett vakcinák előállítása egy bonyolult és időigényes eljáráson alapult, amelynek során hatalmas, rozsdamentes acélból készült, génmódosított sejtekből álló húslevest tartalmazó tartályokban főzték a vírusfehérjéket. A Moderna módszere ehelyett csak a kívánt fehérjék előállításához szükséges információt juttatta be az emberi sejtekbe. A vakcina, ahogy maga a koronavírus is, a sejtjeinkben már eleve rendelkezésre álló eszközrendszert sajátította ki, és használta a saját céljaira.
Talán tudják, hogy a genomunk, a génjeink összessége DNS-ben van kódolva, amely kettős hélix (felcsavarodott kötéllétrára emlékeztető) alakot vesz fel. A második lánc tartalékként szolgál az első mellett, így a DNS az élethez szükséges összes gén redundáns, de strapabíró archívumát képezi. Az egyik gén például azt írja le, hogyan kell inzulint, a vércukorszintet szabályozó hormont készíteni, egy másik pedig hozzájárul a szemszínünk kialakításához. A huszonhárom pár emberi kromoszóma, amelyek a sejtmagvainkban tekergőznek, DNS-ből épül fel, de a DNS valójában nem sok mindent csinál a sejtben. A munka nagy része a DNS hiperaktív segítőjére, az mRNS-re marad, amely a DNS információit pontosan a megfelelő időben hasznosítja a gyakorlatban. Amikor egy meghatározott gén expressziójára (kifejeződésére, vagyis fehérjévé való átírására) van szükség, akkor a kettős szálú DNS ideiglenesen szétcsavarodik, és cipzárszerűen felnyílik. A nukleotidok úgy lebegnek a sejtben, mint a Scrabble-betűk, és ezeket használja egy enzim, hogy a feltáruló DNS-szekvencia alapján létrehozza a megfelelő mRNS-t. Az így létrejött hírvivő (messenger) RNS tehát meg fog felelni az adott génnek. Az mRNS-ek, e rövid életű, egyszálú molekulák ezután kijutnak a sejtmagból, és a riboszómákhoz, a sejt palacsintahalmokra hasonlító fehérjekészítő gyáraihoz kapcsolódnak.
A riboszómagyár belsejében az mRNS-ek átadják a szükséges fehérje összeállításához szükséges információt.
A Moderna vakcinája meghekkeli ezt a folyamatot azzal, hogy a szintetikus mRNS-t közvetlenül a sejtplazmába juttatja. A riboszómák nem törődnek azzal, hogy az idegen mRNS-láncok honnan jöttek. Ezek az mRNS-ek néhány napig, talán egy hétig maradnak a sejtben, majd lebomlanak. Addig viszont a riboszómák az mRNS-ek instrukcióit követve gyártják a szükséges fehérjét, amely olyan próbamolekulaként fog szolgálni, amelyen a szervezet gyakorolhatja az immunválaszt. Ez nagyon izgalmas ötlet volt, de vajon működhet? A hírvivő RNS-alapú vakcinákat vagy gyógyszereket soha korábban nem engedélyezték emberi használatra, sehol a világon. A Moderna pénzügyi kilátásai viszont kizárólag attól a reménytől függtek, hogy ez egyszer mégis megtörténik. 2018 decemberében a cég kezdeti nyilvános részvénykibocsátása a biotechnológiai szektorban rekordbevételt hozott: a részvényvásárlások becsült összértéke hét és fél milliárd dollárra rúgott. A fertőző betegségek ellen kifejlesztett oltások mellett a Moderna számos mRNS-alapú terápián is dolgozott, ritka örökletes betegségek, illetve a rák ellen. Ennek ellenére a cég az alapítása óta eltelt tíz évben egyetlen terméket sem tudott piacra dobni. A biotechnológiai közösségen belül minden évvel egyre nőttek a kétségek a jövőjével kapcsolatban. „Az egyetlen dolog, amiben az ember biztos lehet, hogy a Moderna PowerPoint-előadásai nagyon meggyőzőek lesznek” – szúrta oda egy befolyásos gyógyszeripari blogger. Bancel ezt már ezerszer hallotta. A kritikusok brutális, könyörtelen főnökként jellemezték őt, aki csak a részvényárfolyammal törődik – bár ez a leírás nem csengett egybe azzal, amit az őt legjobban ismerő emberek gondoltak róla. A becsmérlői azonban elfelejtették, hogy a nagy ötletek – a világot megváltani, megmenteni képes ötletek – nagyon pénzigényesek, nem beszélve az olyan emberekről, akik elég rátermettek és motiváltak ahhoz, hogy hajlandók legyenek felvállalni őket. Bancel mindig is azt mondta, hogy a Moderna vagy látványos sikert arat, vagy totálisan elbukik. A kettő között nem volt opció.
Amint a vezérigazgató elfoglalta szűkös, európai stílusú hotelszobáját Davosban, azonnal küldött egy e-mailt annak az egyetlen embernek, aki segíthetett neki a küldetése megvalósításában: egy Richard Hatchett nevű amerikai orvosnak, aki ugyancsak Davosban tartózkodott. Hatchett vezette a Járványfelkészülési Innovációk Koalíciója (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations, CEPI) nevű szervezetet, amelynek a központja Norvégiában volt, s a Bill és Melinda Gates Alapítvány hozta létre, az ebola- és zikavakcinák piaci kudarcának a hatására. Léteztek más globális szervezetek is, amelyek életmentő oltásokat szállítottak a rászoruló országoknak, de a CEPI a következő pandémiára, vagyis az X betegségre való felkészülésre koncentrált.
Hatchett szorosan követte a koronavírus-járványt, és az egyik beosztottja már beszélt is Barney Grahammel. „Mindaz, amit az elmúlt két évtizedben megtanultam, nagyon szorongóvá tesz” – mondta Hatchett. Amikor megkapta Bancel e-mailjét, azonnal válaszolt, és beleegyezett, hogy rögvest találkozzanak. Hatchett hófehér hajú, sápadt, keskeny arcú férfi volt.
A vírusok világát valószínűségek láncolataként látta.
A Bancellel folytatott megbeszélése közben kifejezésre juttatta, hogy a vuhani járvány rendkívüli aggodalommal tölti el. Akkor még senki sem tudta megmondani, mennyire volt fertőző ez az új, egyelőre névtelen koronavírus. Az influenza matematikai modelljei, Hatchett jól tudta, azt mutatták, hogy amint egy új törzs megfertőz harminc-ötven embert, a pandémia elkerülhetetlenné válik, hacsak nem tesznek rendkívüli ellenlépéseket. Ha ez erre az új koronavírusra is igaz, akkor a világ máris elkésett.
Amikor Hatchett sóhajtott, Bancel tájékoztatta a Moderna munkájával kapcsolatos legújabb hírekről: azon dolgoztak, hogy előállítsák a vakcina első klinikai szállítmányait. Bancel nem sokkal korábban végzett el egy számítást egy boríték hátulján, és az eredmény őt magát is sokkolta. Rájött, hogy a Moderna képes lenne előállítani egy kezdeti tétel vakcinát a humán biztonsági vizsgálatokhoz azzal a felszereléssel, amelyet a cég a személyre szabott rákkezelések létrehozáshoz használt. Ez a költségeket a három–öt millió dollárról lecsökkentené egymillió alá, ami több volt mint csábító.
Hatchett és a csapata még a találkozó előtt eldöntötte, hogy részt akarnak venni a vizsgálatban, így gyorsan szerveztek egy panelbeszélgetést, hogy belecsapjanak a közepébe. Január 23-án, csütörtök délután a hipermodern Davosi Kongresszusi Központban Hatchett bejelentette, hogy a CEPI egymillió dollárt ad a Modernának a kezdeti vakcinaszállítmányra, amelyet az NIH fázis I-es vizsgálatában fognak használni. Amikor Bancel kapta meg a szót, ő jellegzetes francia akcentusával a laikusok számára is érthetően elmagyarázta a cége által alkalmazott technológiát. Azt mondta, hogy az mRNS olyan, mint egy darab szoftver, amelyet csak frissíteni kell az épp aktuális járványra. Valaki megkérdezte tőle, hogy szerinte ez mennyi időt vesz majd igénybe. „Egyelőre nem tudjuk – válaszolta Bancel.
– Korábban ilyennel még senki nem próbálkozott.”
Amint Bancel és Hatchett elhagyták a termet, ellenőrizték a telefonjukon a legfrissebb kínai híreket. Vuhan nagy sebességű vonatokat indító pályaudvara megtelt pufi dzsekis, maszkot viselő utazókkal, akik igyekeztek elfoglalni a várost elhagyó utolsó vonatok még megmaradt helyeit. A repteret már lezárták, és a hatóságok elkezdték lezárni a fő útvonalakat. A mozik is bezártak, az internetkávézókban megszakadt a netkapcsolat. A közértek polcai kiürültek, és Hupej tartomány több mint ötvenmillió lakosára vonatkoztak már a korlátozások. Kína legnagyobb, tömeges utazással járó ünnepét, a holdújévi fesztiválokat hivatalosan törölték.