A kis Nicolas történetei először valamikor a nyolcvanas években jelentek meg magyarul, de Varga Bálint bevallottan csak jóval később találkozott velük először. René Goscinny szövegei és Jean-Jacques Sempé illusztrációi mindenesetre akkora hatással voltak rá, hogy pár éve, amikor interjúztunk vele, azt mondta, hogy szerinte „A kis Nicolas kalandjainál jobb gyerekkönyvet még soha senki nem írt”.

Varga Bálint: Zsé meg a haverok, ill.: Rátkai Kornél

Kolibri, 2017, 96 oldal, 2699 HUF

 

Az addig főleg ifjúsági-nyomozós regényekben utazó szerző (ITT és ITT írtunk ezekről) meg is írta a saját rosszcsont-könyvét, ez lett a Zsé meg a haverok (olvass bele ITT), amely egy közelebbről meg nem nevezett faluban követi nyomon a városból vidékre költöző Zsé meg új barátai életét.

A kis Nicolas, amellett, hogy a kiskamasz szereplő és baráti köre vicces hétköznapjait mutatta be, mindig a felnőttekről is állított valamit: soha nem volt bántó vagy gúnyos, de nem lehetett nem röhögni a szomszéddal rivalizáló apukán vagy az iskolai fotózáson kis híján idegösszeomlást kapó fényképészen. A Zsé meg a haverokban hasonló szerepet tölt be a falusi élettel (és különösen a kecskefejéssel ismerkedő) apuka vagy a fűnyíróval vágtázó Giza néni. A legfontosabb persze itt is a gyerekcsapat, akik egy olyan idilli környezetben rosszalkodhatnak, ahová mi is bármikor beköltöznénk.

Varga Bálint A Zsé meg a haverokhoz írt egy karácsonyi történetet is, amely eddig még nem jelent meg nyomtatásban, viszont most itt az alkalom, olvassátok el:

VargaB_ZseMegAhaverok_karacsony_171204.pdf by konyvesblog on Scribd