Beleolvasó európa vámos miklós

Vámosnak tankönyvi értelemben vett apára lett volna szüksége

.konyvesblog. | 2015. november 02. |

vamos_barnovellak_fakciok_borito_kk.jpgTÖRTÉNETMESÉLÉS az én foglalkozásom, kedves barátaim, ez most már bátran kijelenthető. I AM STORY. Nem véletlen, hogy a pályámat novellistaként kezdtem, s hiába kaptak a regényeim fényesebb reflektorfényt (jelzem, azokban is ezt teszem, csak nagyobb nekifutással és léptékkel), máig is az maradtam. Novellista. És, ugye, szépreményű.

Az ún. életműsorozatomban néhány éve megjelent a Majdnem összes, mely voltaképp egy válogatott novelláskötet akart lenni. A cím inkább vicces mint pontos: az e műfajban írott munkáimnak nagyjából a fele fért bele. A maradék 50%-nak a felét szerintem nem érdemes újrapublikálni. A másik fél került ebbe a kötetbe. Egyrészt igazán régiek, amelyek bár címmel jelentek meg, 1998-ban. Másrészt igazán újak, amelyeket fakció alcímmel írtam a legutóbbi években. A faction újabban az angolszász tájakon használatos kategória, az olyan szövegeket nevezik így, melyek fiction és non fiction szépirodalom és tényirodalom határmezsgyéjén mozognak.

Vámos Miklós: bárnovellák + FAKCIÓK

Európa, 2015, 496 oldal, 3790 HUF

 

Tehát: bárnovellák + Fakciók. (A kis- és nagybetűhasználat szándékos.) Szűk negyedszázad választja el őket egymástól. Megfigyelhető, fejlődött-e a szerző ezalatt. Ha igen, hogyan? honnan? hová?

Talán illendő volna, ha ezek után nem írnék több novellát, s ez a kötet záróköve lehetne a műfajnak az én (mostani) életemben. Erre azonban nem tennék ígéretet, bármennyire szeretem a záró- és kezdőköveket. (Vámos Miklós)

Olvass bele a kötetbe:

Vámos Miklós: bárnovellák és FAKÁCIÓK_részlet by konyvesblog

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.