Ruxandra Cesereanu: Utóférfiak, Jelenkor kiadó, 2009, 152 oldal, Fordította Selyem Zsuzsa
Részlet:
(1)
Az első férfi, akiről a különbnél különb férfiak e sorozatában írni fogok, macska volt. Mindenki azt gondolhatná, hogy persze, kandúr, pedig nem, egy zöld macska volt, metsző tekintetű, sűrű, rövidre nyírt bajszú macska. Huszármacska, fura vágyakkal, melyeket el is mesélt nekem, ahogy ott álltunk a pa¬vilon lépcsején. Meleg volt a hangja, kissé rekedtes is a sok cigarettától, egy félig porosz, félig lengyel szá¬zados hangja. Alacsony volt, halkan, ringatózva járt, szeme enyhén megduzzadt a sok alkoholtól, pont mint egy vidám békáé. Hát ezért tetszett ő nekem: macska is volt, meg békuci is. Közénk tartozott ez a férfi, közénk, nők közé, majdnem olyan volt, mint mi: nem veszítette el fiús érzékenységét, nem vágyott arra, hogy másik férfival egyesüljön, hogy magához hasonlóval gyakorolja a szexuális élvezeteket. Soha. A nőket meleg gömbölydedségeknek nevezte, és megtanulta a cirógatások ízét. Hogy mi a nő mint meleg gömbölydedség, nem tudtam, de tetszett, ahogy a szót kiejti a száján. Lassan beszélt, megrágta a szavakat, mint a halvát, tempósan nyeldekelve őket. Így támadt az ötletem, hogy a férfiakról írjak. Mert arról kezdett nekem akkor mesélni, hogyan szeretett volna nő lenni egy napig. Hogyan áldozott volna egy egész napot az életéből, hogy megtudja, milyen ér¬zés, ha ott lent, a nyíláson folyik a vére, milyen vér is az, és honnan is folyik kifelé. Nagyon kötődött a mi női életünkhöz, gyöngéden és vidáman, mert, mint már mondtam, macska volt. Nem akarta tudni vi¬szont, hogy milyen a szülés, a teremtés kínjai a legke¬vésbé sem izgatták. Egyetlen napig akart nő lenni. Férfihoz képest a vágyai furák voltak, de azért érthe-tőek is, engem mindenképpen elbűvöltek. Szeretett volna erszényt magának, de nem ám olyan erszényt, mint a kengurué: sokkal rejtettebbet, láthatatlanab¬bat, olyat, amelyben nyugodtan tarthatja a szeretőjét. Pontosabban azt szerette volna, ha szerelme az egész napját az erszényben tölti, ő pedig mindenhová ma¬gával hordozza, s így megóvja e világ szájától és kísértéseitől. Csak éjszaka, a csillagok fényénél engedte volna ki a friss levegőre, s amint elmagyarázta nekem, nagyon ritkán hagyta volna tévézni. De minden reg-gel kávét főzött volna neki, és megmosdatta volna, mint egy kismackót. Megleste volna imádkozás köz¬ben, hogy imádkozik-e érte is. Ő maga etette volna, úgy, ahogyan egy törékeny lényt etetnek. Hát jó, mondtam neki, de ez a szerető akkorka lehetne csak, mint egy ötéves kislány, másképp hogyan is férne be az erszényedbe? S mit kezdesz egy olyan szeretővel, akinek a teste ötéves kislányé? Egy szerető, aki min-dig veled és benned van, mit akarhatnék ennél töb¬bet? Zsebszerető, mormogtam én. Mesélnék neki, meg fésülgetném, szakított félbe. Jól megnéztem ezt a férfit: macska volt férfiból, úgyhogy azt mondtam neki, miáu-miáu, s azzal elhúztam.
(2)
Magas és vörös volt, és mindig feketében járt. Iz¬galmas férfi volt, de úgy óvakodtam tőle, mint a pestistől. Soha, semmiképpen nem kívántam, hogy hoz¬zám érjen. Undorodtam tőle, mint egy hisztérikus és befejezetlen férfitól. Kezei kicsik és lányosak, szeme egy autistáé. Pajkos volt és elbűvölő, nagy mesemon¬dó, amolyan színes-szájas, ha éppen nem tört rá a pa¬ranoia. A testét soha nem lehetett látni, mert be volt tekerve, el volt rejtve a bő ruhák rétegeivel. Elhárí¬totta magától a saját testét, mint egy gyászhuszár. Bő-re fehér volt, nem szokott érintéshez. Nem tudta, mi a kísértés, vagy mi a vágy, ő magának effélét soha nem engedett volna meg. Megrémítette a világ, ben¬ne a sok járkáló emberi test. Ha választhatott volna, minek szülessen, test nélküli léleknek született volna. Ezért ő valójában inkább kísértet volt. Férfi volt, saját testébe mint kriptába zárva. Hangja éles volt, mint egy házsártos vagy kíváncsiskodó asszonyé: úgy tűnt, teljes életbizalmát az a hisztérikus hang hordozza, minden férfiassága, mely át kellett volna járja őt, ab¬ban a hangban sipítozott. Mit lehet tenni egy ilyen férfival? Hagyni elveszni a nyelvben, találja csak meg egyedül a maga útját. Irtózott a hímtagjától, mert sa¬ját testétől viszolygott. Néha émelyegtem tőle és a magányától. Máskor meg odavoltam érte, mert vörös volt, és feketében járt.
(3)
Érett férfi volt, nagyon érett, testes és puha. Se csúnya nem volt, se szép, de a hangja, a hangja az olyan volt, hogy a nő minden ki-és bejáratait meg¬mozgatta. Eleven és szelíd férfihangja volt, álmos, párás bőrű férfié. Tetszett nékem az a hang, mint pap-lan, mint vetett ágy. Remegtem azért a hangért, utánahajoltam, hogy leszedjem, mint egy lédús gyü¬mölcsöt. Úgy dörgölőztem ahhoz a hanghoz, miként egy testhez. Test is volt, tényleg, csúszós, nedves, ezért volt, hogy úgy legyűrte a fülemet, mint egy kitakart nemi szervet. Kettészakadt nemi szervvel hall¬gattam, s a hangja belém zuhant, mint csöndes, lágy lavina. Jó volt. Volt benne valami selymes, orchidea-szerű zokogás. Túlsúlyossága nem csábított testi sze¬relemre, de nem is taszított. Szokásos kövérség volt, elviselhető. De a hangja érett hímtag volt, egyáltalán nem sietős, inkább jel, átjáró, válaszút. Kövérkés és butuska volt a keze. Érzékisége csekély, de működőképes.
(4)
Hosszú, fekete haja mosószappanszagot árasztott, riadtan figyeltem hosszú, fekete haját. Néha a szeme belelógott a hajába, ott is függött hosszan, mint két denevér. Csupa csont és csontocska volt, száraz, ne¬hezen simogatható férfi, mert már morzsányi hús sem maradt rajta. Nem tudom, mit kezdtek vele a nők, én soha nem nyúltam hozzá. Hosszú, fekete haja bőven elég volt. Hosszú, fekete baldachinom. Minden haj¬lata nyikorgott, csenevész volt a mellkasa, egy önma¬gába préselt férfi, drága betegecske. Hangját csak ak¬kor szerettem, amikor rángatózó arccal fogát csikor¬gatta. Mert különben rekedt és szúrós hangja volt, szúrta a húsomat, s ezt nem szerettem. Nem bírtam elképzelni, hogyan szeretkezik ez az ember, mert ne¬kem talpától a feje búbjáig olyan volt, mint egyetlen, magas csont. Nem tetszett a szakálla, ha viszont le¬nyírta volna, többé föl nem ismerem. Pallérozott haj és csont, ennyi volt ő nekem.
(5)
Faun volt, sápadt férfi, kemény szakállal. Teste görbe, ívelt, mintha folyamatosan nőket ölelt volna. Gyakran megkívánta őket, de nem akarta magát ex¬ponálni. Nézte őket, s ez neki pont elég volt. Némiképp ragadozó szája, erős fogai szaggatásra valók. Női nemi szervek szorgos pásztora lehetett volna, juhocskái boldogak és szófogadóak. De ő adott a külsőségekre. Mohón érintett volna kezével, vadul szúrt volna szakállával. De ő nem. A testről beszélt, s nem a birtoklásról, pedig valójában ez utóbbi nyű-gözte le. Elégedett mosolya sugározta férfiasságát, minden nőt alaposan megszemlélt, meg is érintett menet közben, mintha csak megpaskolná a farukat, hogy lássa, mekkora, és ennyi. Sokszor beszélgettem vele nőkről és férfiakról, szerettem vele beszélgetni. Testét nem láttam soha, de sejtettem, hogy kegyet¬lenül szőrös. Erdőkerülő szakállából érezni lehetett. Valószínűleg a szőrös teste gátolta abban, hogy el¬eressze magát: nem mintha szégyenkezhetett volna miatta, hanem mert liánok közé volt csavarodva, melyek megtiltották neki, hogy tovább menjen. A felnőtt, de éretlen férfi dzsungelében élt. Enyhén szelídített faunférfi-dzsungelben. Konformista, ki¬számítható férfidzsungelben, sajnos.
(6)
Férfiacska volt, kicsi és üde férfi. Ajka erős, és jól kontúrozott. Gerillaharcos volt, pedig úgy nézett ki, mint egy kis szerzetes. Nem tudom, mit tudhatott a nőkről, vagy hogy volt-e dolga velük egyáltalán. Teste meggyötört volt, vagy inkább összeomlott. Pedig fiatal volt. Mint egy tengericsikó. De olyan fiúnak is tűnhe-tett volna, aki inkvizítornak készül, megzabolázván testét és annak nedveit. Ugyanígy lehetett volna belőle beteljesedett, csábító férfi, nő-gourmand. Azért óva¬tosnak kellett volna lennie, mert olyan vékonyka volt, hogy könnyen beomolhatott a hatalmas női szenvedé¬lyek alatt. Gyönyörködtem benne, mintha az én mű-vem volna, még ha nem is tökéletes. Szeme elmélyült: spanyolos érzékiséget sugárzott, nem kívánósat, ha¬nem visszafogottat. Szempillái – száz, egymásba gaba¬lyodott, fáradhatatlan ágyék – izgatóak voltak.
Az volt az érzésem, hogy bebáboz velük engem is. Érte szerettem volna fiatalabb lenni, de az idő eljárt fölöttem.
(7)
Bolondultam a magas férfiakért, és az ő magassága pont ínyemre lett volna. Csakhogy notórius masztur¬báns volt. Gyöngyházfényű, majdnem japános bőr, szempillái seprűcskék, érzéki ajkak és teleszkopikus szem. Elkábult a nőktől, azok pedig imádták: jó sokat meg is kapott, mégsem volt neki elég, mert a szerelmi aktusok után sem tudott volna semmi pénzért lemon¬dani egy menet maszturbálásról. Hát ezért undorodtam tőle, sajnáltam is persze. A teste olyan volt számára, mint testi-lelki jó barát, bármit megtett volna vele és ér¬te, és soha semmiben meg nem rövidítette volna. Ezért aztán mindenre felhasználta, mint egy lágy rabszolgát. Mégis, teste karcsú és mozgékony maradt, minden ízé¬ben fiatal test, vére vidáman csörgedezett vénáiban és artériáiban. Mégis kívül mindenen. Önmaga betege, hát dadogott is. Sajnáltam ezt a világunkban oly idegen férfit. Akárhány nőt kapott is meg, ő csak a saját hímtag¬jával törődött, vele evett, vele álmodott, vele imádko¬zott Istenhez. Mi mást mondhatnék: ámen.
