Fognak ők még csodálkozni. Egyszer majd arany betűkkel lesz bevésve a neved az iskola falaiba. Holnap bemegyek, és felolvasom nekik a legutóbbi verseidet. Színésznő voltam, nagy színésznő, tudok verset szavalni. Te leszel az új D’Annunzio! Az új Victor Hugo! Nobel-díjat fogsz kapni.” – suttogta a kisfiú fülébe a büszke anya, és a kisfiút ez a félelmetes erejű anyai akarás hajtotta egy életen át munkára, kalandra, veszélyről veszélyre.
A koravén Romuska nem vette komolyan anyja áradozásait, egészen addig, amíg szembesülnie nem kellett azzal, hogy támasza, egyetlen rajongója súlyos beteg, és lehet, hogy már nem éri meg, hogy fiát hősként ünnepelje az egész világ. Rádöbben, hogy ennek a fantasztikus, különc asszonynak, aki minden áldozatot meghozott azért, hogy egy idegen országban egyedül felnevelje „tatár-zsidó fiát”, nem szabad úgy meghalnia, hogy Ő cserbenhagyja. És elkezdődik a drámai versenyfutás az idővel.
Ebben a legkevésbé sem szokványos (mert a puszta tényekhez csak hézagosan ragaszkodó) életrajzban, Romain Gary élete első negyven évéről számol be, arról, hogy végül sikerült valóra váltania anyja álmait, hitt a hitében, és összehozta az író- repülő-diplomata hármas karriert, így próbálva meghálálni az anyai szeretetnek azt a hallatlan özönét és áldását, amely végigkísérte ifjúkorát.
A virradat ígérete a francia olvasók és kritikusok szerint Romain Gary (Émile Ajar) egyik legjobb regénye. A nagy sikerű Előttem az élet (melynek Magyarországon az elmúlt 35 évben számos kiadása volt) voltaképpen A virradat ígérete „remake”-je, tükörregénye. Ideje hát, hogy végre az „eredeti változat” is megjelenjen. (A hajtás után jön a részlet)
Romain Gary (1914–1980) litván származású francia regényíró. Gyermekkorát Moszkvában, Wilnóban és Varsóban töltötte. 1928-ban a dél-franciaországi Nizzába költözött édesanyjával. Jogot végzett, a második világháborúban repülőtisztként harcolt a németek ellen, később megkapta a legfontosabb háborús kitüntetéseket. Diplomataként szolgált Szófiában, Bernben, Los Angelesben és Bolíviában. Írt regényt, drámát, esszét, forgatókönyvet (A leghosszabb nap), két filmjét ő maga rendezte. Több álnéven is publikált, így fordulhatott elő, hogy kétszer kapott Goncourt-díjat – a legrangosabb francia irodalmi díj csak egyszer ítélhető oda egy szerzőnek. Garyt 1956-ban Az ég gyökerei, majd 1975-ben az Émile Ajar álnéven publikált Előttem az élet című műveiért is kitüntették. A Goncourt-akadémia az álnév mögötti író személyét nem ismerve hozta meg döntését. Gary posztumusz kiadású regényében leplezte le az igazságot. Magyarul az Előttem az élet és a Lady L. című regényei olvashatók.
„ – Hős leszel, hős tábornok, Gabriele D’Annunzio… ezek a csirkefogók nem tudják, kivel van dolguk.
Anyát fiú úgy nem gyűlölt, mint én őt abban a percben. De miközben dühödten suttogva igyekeztem megértetni vele, hogy jóvátehetetlenül lejárat a Francia Légierő előtt, és próbáltam a taxi mögé terelni, az arca hirtelen megmerevedett, az ajka remegni kezdett, és kimondta azt a tűrhetetlen mondatot, amely már régóta sűrűn vissza-visszatért:
– Szégyelled a te szegény, öreg anyádat?”
