Radka Denemarková: Hitler pénze, Európa kiadó, Fordította: Körtvélyessy Klára, Oldal 264, 2900 Ft
Prológus
Markában hegyes végű, zöld homokozólapáttal Denis a felpuhult, vöröses földet túrja. Az éjszakai felhőszakadás után víztől tocsogó, felázott földet.
Kiöltött nyelvét időnként ádázul nekifeszíti fogsora fehér kerítésének, amelyből két léc hiányzik, mind mélyebbre és mélyebbre nyomja az apró ásót, aztán fordít rajta egyet, és a kiásott földet a jobb térdénél növekvő kupacra teszi. Cuppog a föld, ahogy lapátjával a magasodó buckát paskolja. Szereti ezt a mázgás anyagot. Aztán félreteszi a lapátot. Most kimerevített mutatóujját fúrja a földbe. A második ujjpercig. A hideg föld kellemesen borzongatja, de a körme alá is behatol, nyomakszik, feszegeti a hús és a köröm közötti határt, fájdalmasan belehasít az akadályba; ha változatlan erővel fúrna, a kéjes érzésnek sírás lenne a vége. Denis gyorsan kihúzza az ujját. Kíváncsian nézegeti a rátapadt földtől csúf cöveket, minden oldalról megszemléli, arcához emeli. Csíkot rajzol vele a jobb és bal orcájára, a homloka közepére, ádámcsutkája púpján átbukva csíkot fest a nyakára.
Harci ösvényen leselkedő indián.
Maszatos kezével megint megmarkolja a lapát lepattogzott zöld nyelét, és most vágja, hasogatja a füvek és gyomok gyökérszövevényétől tömör földet. Eltelik néhány perc, amikor a lapát megbicsaklik, és ellenálló kemény akadályba ütközve elakad. Denis nem erőlteti tovább. A hosszanti vágások helyett most lázasan, aprólékosan metéli az agyagos giroszt. Amikor lihegve abbahagyja, egy hosszúkás keskeny edény fekszik előtte, furcsa dudorokkal, repedésekkel és lyukakkal. Fehér edény. Denis felemeli, és tisztogatni kezdi. Kapirgálja belőle a piszkot. Vizet önt rá a kis locsolókannából, a kanna is zöld, piros permetezőrózsával. Csak kétszer szalad el. Hogy megtöltse a kannát piszkos esővízzel. Az öreg rozsdás kádból, amit évekkel korábban dobtak ki az eperágyás mellé. Hogy Denis nyáron pancsolhasson benne. Denis megfordítja a megtisztított, kiürített, lyukas tálat. És felemeli.
Meghökkenve nézi a két üres nyílást. A két szemgödröt.
Egy koponya.
Emberi koponya.
Az ötéves Denis óvatosan átviszi a koponyát az almáskertből a homokozóba.
Széles terpeszben állva az Asszony gépiesen törli a kezét a piros-fehér kockás konyharuhába. Keze már rég száraz, de ő szokatlanul sokáig dörzsölgeti, dömöcköli, beleveszve emlékeinek foszlányaiba, melyeket igyekszik elkapni, összeilleszteni, osztályozni. A tűzhely közelében álló lepattogzott, többször is átmázolt konyhaszék támlájára dobja a törlőt. Kék ornamentummal díszített hófehér tányért vesz elő, amely nem illik parasztosan cserzett arcához, szabályos legyező alakba knédlit tesz rá, majd merőkanállal sötétbarna húsos mártást önt a közepébe. Óvatosan, hogy a fehér knédlin ne essen folt.
A forró tányért az ebédlőben a férje elé teszi, aki már megmosta fáradt arcát és feltűrte kék-fehér flanelinge ujját. A férfi mohón és szótlanul eszik. Mellette ül az Asszony, és a töredezett körmű lapátkéz hátán feketéllő pihét nézi, az imádott kezet, amely esetlenül markolja az ezüstkanalat. A fáradhatatlan kotrógépet, ahogy eltávolítja a tányérról a hordalékot.
Az Asszony csak egyszer áll fel, hogy behozza a konyhából az ottfelejtett törlőruhát, a kendő most az ölében van, erősen fogja, és percenként beletörli száraz, repedezett, kivörösödött kezét. A foszlós knédli utolsó darabkájával a férfi a mártás nyomát is kitörölgeti a tányérból, árgus szemmel két kört ír le a peremén. Amikor a megduzzadt falat eltűnik feneketlen bendőjében, csak akkor bátorodik fel az Asszony. Elégedetten fújtató férjének elmondja, hogy látta Denist a homokozóban, ahogy homokbábukat borogat, búj ki szépen kicsi buba, hogyha megint nem sikerülsz, úgy megverlek, megsiketülsz.
A férfi öblöset böffent, aztán meghúzza a hidegtől harmatos sörösüveget, holott különleges csiszolású, kifejezetten sörivásra gyártott pohár áll előtte.
– És akkor mi van?
Látta Denist, ahogy bábukat borogat. Egy homokkupacon guggolt, körülötte nagy, furcsán eldőlt homokalakzatok. Sötétsárgás dombok mélyedésekkel, csorbákkal. Mint mikor a tészta, még mielőtt kisült, kiborul a formából. Denis egy különös, lyukacsos tálba töltögette elmélyülten a nedves homokot.
– Ha valamelyik edényedet vitte ki, kenj le neki egy frászt, és legközelebb vigyázni fog.
Az Asszony levegőt vesz, és zavartalanul sorolja a saját mondatait. Közelebb ment a homokozóhoz, Denis várakozásteljesen hallgatott, talán érezte, hogy valami ritkaságot talált. Ereklyét. Kincset. Csak egyelőre nem tudta, milyet. Idegesen kitépte fia sáros kezéből a fura edényt, és bevitte a fészerbe. Denis némán és dacosan tipegett mögötte, a szoknyáját cibálta, dulakodott vele. Pofon vágta a gyereket.
– Hát aztán, nyögd már ki végre, a szentségit, hogy mit akarsz!
– Az nem volt... közönséges dolog. Az egy... az egy...
Mintha valaki az Asszony torkába gyömöszölte volna az egész knédlilegyezőt, és utána összegyúrta volna tapintható félelemmel, amely megremegtette a hangját.
– Azt akarom, hogy nézd meg magad.
– Hát akkor hozd ide!
– Nem lehet. Velem kell jönnöd. Állj fel, és menjünk.
– Hova?
– A fészerbe.
A férfi kelletlenül feltápászkodik, ránt egyet meglazult nadrágszíján, összehúzza vele hájas derekát.
– Ekkora cirkusz egy hülye játékszer miatt!
Éjszaka.
A sötétségbe fénynyaláb hasít, két alak jelenik meg benne. A küszöbön a pár megáll. Felugat az első kutya. A szomszédéké. Utána egy egész falka, a falun az éberség staccato-jelzése fut végig. A szomszédék kutyája rájön, hogy tévedett, a megnyugtató hírt közli a többiekkel, a falu ismét elcsendesedik. Csak akkor mozdul tovább a pár.
A fészerben nincs világítás, a férfi felkattintja zseblámpáját. A helyiség tele van limlommal. Ócska holmival, ami egykor valamire jó volt; ma már jobbára mindenki megfeledkezett róla. Törött gereblye és rozzant favilla. Takarmánydaráló. Repedt ásó. Szalmaprés és tológereblye. Alacsony stelázsi hiányos polcokkal. Festett magas gyerekszék. Néma kibelezett terebélyes rádió. Gabonaszelelő, gabonatisztításra szolgáló daráló roncsa. Ütött-kopott festett almárium, ajtaja lóg, jobb fele a földre roggyant.
Halványzöld kredenc tologatós üvegajtóval, repedt fiókjairól hiányzik a gomb.
A kredencen Elektrolux feliratú doboz trónol, nehezékként régi bőrkötésű könyv van rajta. Az Asszony kitépi férje kezéből a zseblámpát. A barna doboz olyan delejes hatással van rá, annyira magánkívül van, hogy férje lenyeli bosszúságát. Az Asszony közeledik a dobozhoz. Férje megbotlik egy felborult székben, amelynek nádfonatú ülőkéje be van hasadva.
– Megette a fene, ha fölöslegesen botorkálunk itt, ráadásul valami marhaság miatt!
Az Asszony szótlanul megáll a doboznál. Szótlanul visszaadja férjének a zseblámpát, szótlanul leemeli a bőrbe kötött könyvet, ledobja a földre. A férfi rávilágít a bőrbe nyomott, gót betűs, érthetetlen címre. Az Asszony szertartásosan széttárja a karton rejtekhely két szárnyát, és hátralép. Szótlanul int férjének, hogy nézzen a dobozba. Vár.
– Na, nézz csak bele!
A férfi sercint.
-- Bambulok itt, mint az idióta.
Belekotor a dobozba, kiemel egy kemény fehér tárgyat. Rávilágít a szabálytalan varratos golyóra. Megfordítja és kővé dermed, az elemlámpa fénye kiemeli a szilárd részletek körvonalait, az összenőtt varratokat, a mélyedések sötét ürességét. Szemgödrök. Egy arc csontváza. A férfi heves mozdulattal visszadobja a koponyát.
– A francba! A francba, a francba! Hol találta a gyerek?
– Azt mondja, a kertben ásta ki.
– Melyik kertben?
– Na melyikben, a miénkben! Ahol az almáskert kezdődik. A ranetteknél.
A férfi harákolva kiköp.
– És csak ezt találta... csak ezzel játszott... mást nem kapart ki?
– Mást nem.
– Most mit bámulsz rám, mit mereszted a szemed, lehet... lehet ez egy olyan izé, olyan neandertáli, akit manapság kiásnak és az újságok is írnak róla, egyáltalán nem biztos, hogy ez...
– Most mit tegyünk?
A férfi érti. Itt nincs helye mellébeszélésnek. Nem kell hazudniuk egymásnak. Ezt az asszony határozottsága, de remegő hangja is tudatja vele. Könnybe lábadt szeme.
A férfi tárgyilagosan sorolja a feladatokat:
– Megkeressük a maradékot. A kölyök mondja meg, hol találta. Te meg kitalálsz neki valami mesét.
– Denis már alszik.
– Akkor ébreszd fel!
