Molnár T. Eszter hőse három nyelven hallgatja el a gyerekkor emlékeit

.konyvesblog. | 2019. október 09. |

"Anyám már akkor tudta, amikor behúztam magam után a kaput. A kutya nyüszítéséből hallotta, vagy a nehéz lépteimben és a cipőm egyenetlen kopogásában ismerte fel. Mindig tudta, gyerekkorom óta, előtte a nagyanyám is, és korábban a dédi. Anyám volt az utolsó az anyák sorában. Ölükbe eresztették a stoppolt zoknit, letették a hámozókést, úgy füleltek, félrehajtott fejjel, aztán aprót bólintottak, csak úgy, maguknak."

Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

PRAE.HU, 2019, 208 oldal, 2990 HUF

 

Teréz az idősgondozóként dolgozó egyedülálló anya, a falusi idillben élő kisgyerekes orvosnő és az egyetemi város magányos patológusa. Ő az, aki elhagyta az országot, ahol mindent jól ismert, hogy idegenek között keresse a szabadság és a felejtés lehetőségét. Három nyelven gondolkodik és hallgatja el a gyerekkor emlékeit. Teréz története töredékes és mégis univerzális elbeszélése egy trauma utóéletének.

Margó. Molnár T. Eszter új könyvét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be, a szerzővel Péterfy Gergely beszélget. Mikor? Október 11-én 20 órakor. Hol? A Várkert Bazárban a Kazamataszínpadon. Részletek erre>>

Lapozzatok bele a könyvbe:

MTE_Teréz_Stadt-10-18.pdf by konyvesblog on Scribd

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.