Louis-Ferdinand Céline harmadik regénye, az 1944-ben megjelent Bohócbanda ugyanabba a sorba illeszkedik, amelyet az Utazás az éjszaka mélyére és a Halál hitelbe nyitott meg. A regény a Kalligram gondozásában jelent meg.
Louis-Ferdinand Céline: Bohócbanda, Kalligram 2008, 259 oldal., 2700 Ft.
Körbelesek… szagolgatok, nincs-e zsaru a közelben… És a ház?… „Titus Van Claben”… Hogy nem látok-e gyanús pofákat… De nyugodt minden… Megnyugtató… Három-négy szivar a teraszon, beszélgetnek… ügyfelek, gondolom… várják a sorukat… A parkban kiskölykök száguldoznak… rohangásznak keresztbe-kasul a sétányokon… Vagyis minden rendben… Ráadásul szép az idő… ragyog a nap, szinte meleg van… Ritkaság az ilyesmi Londonban, május elején… Az emeleten minden ablak nyitva, hallom, hogyan veri Boro a zongorát… szól a talpalávaló… ez már döfi!… Ő játszik így, az ő számai mennek, remélem, nem tévedek… Hát dekkol a csibész?… mondom magamban: Micsoda mázli!… Zongorázik!… Pedig sitten is lehetne! Kezdtem már elhülyülni attól a sok ide-oda sétától… hogy éjjel és nappal! Pokolian fáradt voltam!… Azért persze annyira nem, mint a lövészárokban!… de azért majdnem… egyszóval, kivoltam… meg a karom is fájt, mert olyan helyeken kellett aludnom… elképesztő priccseken… és közben zúgott folyton a fülem is, be kellett hunynom a szemem, olyan élesen sípolt… Ronda élet a sebesült élete… komisz az is, ha nincs már semmid… csúnya dolgok jutnak az eszedbe, durvák… De azért még ez is jobb, mint a fronton!… És ha megint berántanak?… Nem lehetetlen, a kurva anyjukat, ha hiszek annak a gazembernek!… Mert mi van, ha tényleg keres a konzulátus?… Ha tényleg átnyálazták az irataikat!… Szerencsém van, hogy még mindig futok!… Pokoli mázli!… Tiszta főnyeremény, hogy Londonban lehetek… majd elmondom, hogyan sikerült… Oltári mázli!… Engem kényeztet a sors!… Visszájára fordított mindent!… Átváltozás!… Cascade, ez az igazság, az én megmentőm!… A kis Raoulnak köszönhetem!… Szegény srác! Micsoda pech!… Majd később elmondom még ezt is!… Ne becsüljük le a Sorsot!… Engem átlökött a napos oldalra… de még hogyan!… A többi hozzám hasonlónak pedig már teljesen lejárt!… Ássák a sírjukat Artois-ban… vagy máshol!… tizenhatodik tüzérezred!… Utászok!… Volt, akit átvezényeltek!… még annál is rohadtabb helyekre!… mészben hempergetik őket!… Tíz-tizenkét óra pergőtűzben! Egészségetekre! Itt azért mégiscsak jobb! Higgyétek el!… Rózsa és tövis!… még a kényesebb pillanatokban is!… Egyszóval… csak ne lankadj!… Kitartás!… És figyelj nagyon! Összekaptam magam! Kapaszkodtam! Az új haverok nem voltak éppen úriemberek… hát persze!… természetesen!… de nekem olyanok, mint egy új család… menő társaság, bizony!… Volt ajánlásom, szegény Raoul küldött, rögtön jól fogadtak!… Becsúszott persze egy-két kisebb gikszer!… aztán meg az a balhé a Dingbyben!… Lekoptattak!… Érthető, persze!… Most viszont muszáj kapaszkodni!… Csak Boro segíthet, hogy megtaláljam őket!… Ott állok a Van Claben Titus kapuja előtt!… Elérkezett a döntés pillanata!… Becsöngetek… Verem a kaput… Nincs válasz… Dörömbölök megint… Aztán még egyszer!…
– Boro! Én vagyok az! – ezt üvöltöm lentről, a kertből. Végre előbújik az uraság!… Kihajol az ablakon… Ő az!… Eltátja a száját, amikor meglát!… Integet…
– Molo! Molo!… Gyere vissza később!…
Az övemet mutatom… hogy mindjárt lecsatolom!…
– Csitt! Csitt! – kezdi újra… A fasor felé mutogat, hogy tűnjek el, arrafelé!…
Bocsi! De azt már nem! Lehetetlen! Elegem van a kódorgásból!
Az ügyfelek, a ház körül jövő-menő emberek, meg akik a teraszon várnak, most mind közelebb jönnek, lesik, hogy miket mutogatunk… De ebben a pillanatban nyílik a kapu!… És ki áll ott? Maga Titus! Titus Van Claben!… A Rettentő!… Így becézik!… Ráismerek rögtön, annyit beszéltek róla!… Ott áll a küszöbön, pasának öltözve… ettől megy az üzlet… sárga meg rózsaszín selyemben, a fején malomkeréknyi turbán, a kezében kövekkel kivert bot meg egy nagyító, amilyet az ékszerészek használnak. Így viszi a boltját… Keleti transzvesztitának öltözik az üzlet kedvéért… Engem rögtön el akar zavarni… ez az első reakciója… Nem ismer… De ez igazán nem baj… Meg se moccanok! Végigmér…
– Maga ricsajozik itt nekem, fiatalember?
Franciául szól hozzám, de akcentussal beszél, töri a nyelvet, ugyanúgy, mint a másik, ott fönn… Külföldi mind a kettő…
– Le vagy szarva – felelem neki…
Amire Boro rögtön kuncogni kezd! Ott fönt röhögcsél! Lát mindent… mint egy páholyból…
A kalifa viszont csak pislog… Szipákol… Meg akar ijeszteni!… Már támad is, dühösen rázza magát… csak úgy ugrál abban a bő selyembugyogójában!… Harapós volna ez az ember nagyságú kutyatej?…
– Tűnés, te kis bandita! El innét! Hess!…
És a botját emeli.
Én viszont nem mozdulok…
– Tűnés! Hess! – Már megint kezdi… Annyira méltatlankodik, hogy a turbán megpördül a fején…
– El innét! És többet itt ne lássalak!… Még jobban el akarod rontani?… Azért jöttél?… Mintha eddig nem lett volna elég bajom vele?…
Azzal fölfelé mutat, ahol Boro élvezkedik… annyira röhög, hogy majdnem kiesik az ablakon…
A kutyatejpasa először majdnem tetszett nekem, de most én is egyre inkább begurulok.
– Laposra verlek… te bohóc!…
A fenyegetőzést nem szeretem… Különösen így, közönség előtt… Nevetséges…
– Go way vilain! – kezdi újra. Ezt nekem mondaná? Egy hadirokkantnak?… Ami sok, az sok!…
– Lecsukatlak mind a kettőtöket!
És rám bök, aztán Boro felé bök…
Na, megint egy féltékeny! A jó anyját!…
Erre a másik is rákezdi, föntről az ablakból szónokol, de inkább a közönségnek, nekik szánja…
– Üdv mindenkinek!… Üdv, gents!… Üdvözlöm a fájdalmat!… Üdv, haver!…
Egy nagyobbfajta üveggel hadonászik, egygallonos whiskys üveggel, közben húz belőle egy isteneset!… Hogy mindenki lássa!… Az ügyfelek meg csak ámulnak!… És bámulnak! Várják a folytatást!
A pasa toporzékol, habzik a szája, nem bír magával dühében…
– Befelé! De azonnal! Átkozott kutya!… Azonnal befelé! – ezt ordítja. – Még nem ivott eleget? És maga, maga nyomorult, talán még nem tudja, magára mi vár!
Szóval fenyeget! Méghozzá nyíltan!…
Hát én nem! Nem tudom!… Úgy ám! Nem tudok semmit!… De undorodom tőle, annyit biztosan tudok! Rendben van, igaz, hogy csak az egyik karom működik!… de ez már túlmegy minden határon!… Na, indulás, mindjárt megcsiklandozom egy kicsit!… Átvágok a tömegen… ebből elég!… „Várj csak! Kis kalifám!”… Máris ott vagyok mellette… És így, közvetlen közelről… eláll a lélegzetem! Hát ez nem lehet igaz!… Fényes nappal!… ki van festve!… ki van kencézve a pofája!… micsoda munka!… rondább, mint a Gioconda!… a pofazacskói, hölgyem! Azok a kis hurkák!, kenőcs!, és púder!… és a szája, kirúzsozva az is!… Fantasztikus látvány!… Visszataszító látomás!… Egy rémálom!… Elképesztő! Egészen közel vagyunk egymáshoz… Bámul… Jár a szempillája… Fogja az óriás lupét, azon keresztül méreget…
– Ó! Ó! Ó! – kiált föl aztán. – Fiatalember! De fiatalember! Maga, úgy látom, nincsen jól!
Szóval nagy hatásom volt!…
– Úgy látom, talán rosszul van!… Jöjjön be!… Jöjjön csak be!… És pihenjen le!…
Befelé invitál… hirtelen megváltozott a hangja… alázatoskodó lett, meg van hatva, kedveskedik…
– Gondolom, fáradt lehet!… Jöjjön csak be!… Jöjjön be!… Pihenjen le!…
De mintha túlontúl udvarias volna!
Összeszedem magam, be a kapun, ott a lépcső… már rohanok is fölfelé, négyesével szedem!…
Itt a szobája!… Micsoda kupleráj!… Folyton beleakadok valamibe!… végre megvan Boro… a díványon fekszik, teljesen elázva… Ahogy meglát… próbál föltápászkodni…
– Hát maga az? Barátocskám!… Jaj!, kis barátom!… Micsoda história! Látta Matthew-t?…
Képes ezzel kezdeni! Még hogy Matthew-t!… Mintha egyedül ez volna fontos!…
– Hol van a Matthew?
Ez az egy szó jön ki csak belőle, hogy Matthew!… Meg se kérdi, mi van velem!…
– Nem! – felelek neki – fogalmam sincs, hogy hol lehet a Matthew!… Te részeg disznó!… De azt hiszem, nincs messze!… Már megint egy botrány?… Már megint föllármázzátok az egész környéket?…
Hadd tudja meg, hogy mit gondolok róla!
– Még hogy botrány? – Nem hagyja magát… El akarja látni a bajom… Fölkapja az üveget! Egyenesen a pofámba!..
De megbotlik!… Megpördül!… Elzuhan!… Barabumm! Barabumm!… Az öreg lentről üvölt!… csak úgy visszhangzik!… engem keres!… zeng tőle az egész ház!… mint egy eszelős vénasszony!
– Azonnal abbahagyni! Csibészek! Szétvernétek a házat? Boro, játssza el nekem a Jolly Dame Walzot!…
Mert a sarokban ott áll a zongora… Muzsikát kíván a pasa!… mert igényei vannak! Zenét!… süvölt belőle a vágy!
– A Jolly Dame Walz jön!… Megértetted? Jolly Dame!
Gyengék az idegei… Rángatózik! Dobálja magát!… a hájas hülye!
Az egész épület beleremeg, döng a padló! Csak úgy dübörög! Közben a mennyezetet is veri… a botjával!… Bolondul azért a Jolly Dame valcerért!
– Le vagy szarva! – vág vissza Boro. – Le vagy szarva!… Vén fasz!
A díványról szónokol… A lépcsőház felé fordulva!…
– Maga be van rúgva, Borokrom! – ordítja az öreg. – Maga úgy iszik, mint a lukam!…
– A luka?… Na nem!… Ami sok, az sok! Minek a luka? Mondja csak! A seggem luka, ugye?…
Ezt már nem tűrheti! Boro föltápászkodik! Mert hallani szeretné! Még egyszer! Hogy az öreg mire célozgat! Meg is indul lefelé… a kurva anyját! De megbotlik… tántorog… Most ér a lépcsőhöz… Az inge kibomlik, a derekát verdesi… Megint megtántorodik… Bumm!… zuhan… gurul… egyenesen a földszintre… Mint egy hasáb fa… Bele a közepébe!… Az edényekre!… Leveses tálak… tányérpiramis!… Mint a lavina!… Az öreg fuldoklik dühében… A pultnál álló nő visítani kezd… hápog az ijedtségtől… Menekülni szeretne… de nem tud!… Az összes edény rázuhan!… Az öreg segíteni próbál… húzza! A csizmájánál fogva rángatja… teljesen megfeszül… hó!, hopp!, és megint hopp!… de erre a maradék edény is a nőre omlik!…
– Segítség! – visítja a nő… Az öreg is üvölt… – Help! Boro!… Boro! Segítesz már végre?…
– És te? Te csibész? Nem segítesz?… – Ez hozzám beszél. Lerohanok… Mintha haragudna rám!… Futás!… Elkapom a nő lábát… húzom kifelé a halomból… Napvilágra hozom… De a két ripacs rögtön újrakezdi a veszekedést. Sértegetik, fenyegetik egymást, közben ott fekszenek, a nő hasán… A nő meg, hogy végleg alul maradt, ordít, mintha nyúznák!…
Boro az öreg hajába kapaszkodik… Még képes, és agyonüti!… Röpül a turbán!… A gigáját szorítja… te jó isten! A végén még megfojtja!… közben a nőt győzködi… hogy ő tényleg megfojtja a vén gazembert!…
– Meg akar ölni!… Magához beszélek, hölgyem!… Ez egy kalóz!… Egy pirate! I say, Madame!…
És hogy a nő jobban megértse, mind a ketten visszazuhannak rá, egészen szétlapítják… rajta gyomrozzák egymást… ezen a vékony kis teremtésen… A nőci a részvényeire vett fel Titusnál kölcsönt, a mexikói papírjaira… Most is a kezében szorongatja… Nem akarja elengedni… görcsösen szorongatja… Már addig is félt, hogy ellopják!… és közben folyamatosan visít…
– Help! Help! The door please!… the door!… Az ajtót!…
De Boro nem hagyja, hogy elmeneküljön… A szoknyájába kapaszkodik!… de közben az öreg nyakát is szorongatja… Attól fél, hogy a csaj kint majd tovább ordít… de a kalifa közben kitépi magát a kezéből!… ellazította, összehúzta magát… mintha az a hájas test összement volna a szorítástól… a dupla valaga, a bugyogója… odébb csúszik… siklik… végre kiszabadult!… tetőtől talpig!… Vluff!… Már lábon is van… Mint egy óriás lufi! Menekülés a csatából!… Az asztalon egy konyhakés, arra veti magát… Szerencsére én is gyors vagyok, elkapom a csipkéset… a bugyogót… letépem róla a selymeket… elzuhan!… Paratabumm!… A segge csak úgy világít!… Erre Boro is elengedi a vendégét… kikap egy puskát az esernyőtartóból, egy Winchestert, nagyvadra való, rettenetes méretű… azzal rohan a Rettentő után!… Folytatódik a csata! A puskatussal akarja lecsapni! A feje fölé emeli!… Most a terem túlsó végében zajlik az ütközet!… Minden csukva… minden lezárva… És alig látni… csak egy állólámpa világít… antik darab, az asztalon áll, közel a nőhöz… jókora üveggömb… olajos kanóccal…
Most végre látom!… ahogy püfölik egymást!… Hadd mentsem ki legalább a nőt!… még jó, hogy a helyén van az eszem!… Húzom kifelé az edények közül… a szoknyájánál fogva rángatom… még egy rántás! Hó!, és hopp! Már kinn is van! Fölállítom! Végre függőleges! Megtántorodik! Képtelen megállni a lábán! Leül!… fúj egy nagyot!…
A sarokban… a félhomályban… tovább folyik… a rettentő… küzdelem! Harsány ordítások!… Az öreg iszákja megperdül!… A nyakában viseli!… dzing!… ding!… ding! Kiborul!… Potyog!… Ömlik!… a padlóra!… cseng-bong!… aranyeső!… pénz!… pénz!… pénz!… Azok ketten tovább fojtogatják egymást!… összekapaszkodva… az aranyon!… micsoda fogások!… egyre közelebb kerülnek a nőhöz… fellökik, a székével együtt!… megint alájuk kerül… ott fekszik a birkózók alatt!… a végén még agyonnyomják!…
– Mister! Mister! – könyörög. – The door, please… the door! Az ajtót!… – és kezdi újra.
De most már nem tudom kiszabadítani az őrjöngők alól, ezúttal tényleg vége! Rajta térdelnek… teljesen szétlapítják!… Kúszom az ajtó felé… Feladtam!… levegőt!… levegőt!… nem bírom tovább!… Nekem is mindjárt végem!… Csak egy kortyot!… levegőt! Könyörgök! Végre ott vagyok!… Uff!, és hopp! Felrántom az ajtót! Friss szellő! De jaj! Az öreg fuldoklik! Jaj! Borzalmas!… Egymást átölelve hemperegnek a terem végében, a sötétben!… A levegő vágta mellbe! Attól fuldoklik!… Túl hideg neki! „Az asztmám! Az asztmám!”… ezt hörgi! Nem kap levegőt!… okádik!… Ez mindjárt felfordul!… kifordul a szeme! Összeesik! Kaftánostól, selymestől, bugyogóstól, mindenestől… A földön fekszik… nyáladzik… morog… Kioldjuk az övét, nincs magánál, habzik a szája, a kurva életbe!… ez mindjárt bekrepál!… A szeme teljesen kifordult!… A nő megpördül ijedtében… kirohan a nyitott ajtón!… otthagy bennünket!… meg a cuccait, a táskáját!… a részvényeit!…
De alig tűnik el, máris itt egy második nyanya!… Ez még rosszabb!… Rögtön kiabál, üvölt! Teljesen kikészül, amikor meglátja a földön fekvő pasát… na, mindjárt jön a nagyjelenet!… De Boro pontosan tudja, hogy mi készül.
– Delphine! Delphine! – kiabál rá.
A cseléd az… Boro kiabál, hogy csak a cseléd az!… Hát ez meg honnét került elő?… Mindjárt ráveti magát a gazdájára!… Könnyeivel áztatja, csókokkal borítja!… Szereti nagyon az ő mister Titusát!… Szeretné magához téríteni!… csak nyissa ki végre a szemét!… Boro is buzgólkodik!… Életre akarja kelteni!… Próbálkozik!… Leguggol, úgy élesztgeti!… Belefúj… a fülébe… a szájába… Szóval vége a csatának?… Most csak a mentés számít!… Széttárja Titus két karját!… föl!… és vissza!… ritmusban!… Ez végre használ!… már lélegzik!… felültetik… a falhoz támasztják… párnákkal rakják körül… mégis eldől… dől-dől… jobbra… aztán meg balra!… a sóját kéri… ezt suttogja… nyögdécsel… a sómat!… A szekrényben van a sója! Fenn az emeleten! Gyorsan! Gyorsan! Gyorsan!… Boro nem tud érte menni… ő lélegezteti… hogy ugorjak gyorsan én!… meg is találom… De a flakon üres! Te jó ég!
Delphine, a cseléd tovább visít! Te úristen!
– Mister Titus!…Please! Wake up!… Ébredjen! Be yourself!… Térjen magához!…
Iszonyatos a hangzavar!… elkapja!… rázza!… Magához kell térnie! Életre kell kelteni! Mindent bedob! Csodálatos egy cseléd! Ég a buzgóságtól meg a szeretettől!… Aki mást mond, hazudik!… Csodálatos lény! A gazdára viszont rá se lehet ismerni!… Elalélt megint a disznó! Ott fetreng a selymei közt! Csupa hányás!… meg váladék!… de még bugyborékol!… forog a szeme!… most megáll a forgás!… megint kifordul!… Iszonyatos látvány!… aztán meg pluf!… Vörös, mint a bíbor!… egy perce még halottfehér volt!… A torkából bugyog föl a moslék… erőlködik… Végre könnyített magán!… Delphine tartja a fejét!… segít neki!…
– Good! Mister Claben! Good! Mister!…
Boldog a cselcsi… Ott térdel előtte, tartja… vigasztalja… minden csuklásra mond valami kedveset… Hogy remekül rókázott!… Delphine örül!… De még mindig jön belőle… epe… csupa zöld… körülötte minden… jutott Boróra is… csak bámul… mégis tele lesz vele… Nekem is jut egy adaggal… Kezd jobban lenni! Kéri, fektessük föl az ágyra… Ott van a paraván mögött… a teremben… széles, baldachinos ágy… nézem… és mit látok?… egy halom bunda, egymásra terítve… az a matraca… jó puha lehet… emeljük föl… jaj! Emeld már!… Nehéz ám! Elrendezzük a párnáit… Kéri a fejékét, azt a sárga-rózsaszínt, a turbánját, anélkül nem ember! Kacér már megint! Látszik, hogy jobban érzi magát!… Kéri a csipkéket, az egész pasaöltözéket, a gyöngyöket, a moaré szalagokat! És persze a tarisznyát! És a muskétát!… azt leginkább! Oda az ágyba!… maga mellé fektetné!… De most rögtön! Követeli!… Nincs több bizalom!… Még a nagyítót!… és a berakott botját!… El se engedi többé!… Kapott egy párat a pofájára!… Monokli!… kék meg vörös, ráadásul vérzik is!… a bal szemöldöke is felrepedt!… Delphine csókolgatja!… átkarolja, öleli… cirógatja, szeretgeti!… Tűzbe jön a cselcsi!… Hogy a legjobbkor ért haza!… Pedig már nem mai csirke!… a kisasszony!… alig látok ebben a csehóban… minden ablak csukva… egyedül az a vacak lámpa világít… alig van fénye… De a zsaluk is csukva!… Egyelőre nem hajlandó, nem akarja meghallani!… Megint nyögdécsel… gyenge még!… Delphine egyre vadabbul simogatja!… Titus nem kér az orvosból!… Elutasítja kereken… A csaj becézgeti… kényezteti… Titus zenét követel… Mintha magához tért volna…
– Boro! Boro! – suttogja a szerencsétlen szenvedő… – Boro! Boro!… Jolly Dame Walz!…
Megint ezzel jön!… Úgy látszik, ragaszkodik hozzá!…
Boro kinyúlva fekszik Claben mellett a szőrméken… Elnyomta az álom… jót tett neki a pankráció… Amúgy is rettentő ideges volt… Most hanyatt fekve horkol… Felrázzák… itt engedelmeskedni kell!… Mert a beteg követeli…
– Talpra! Talpra! A zongorához, te hájas disznó!…
Delphine mellett aztán nincs alvás! Az úr kedvéért mindenre képes!
– Talpra!… Fölkelni! Te gazember! De azonnal! Gyerünk! Gyerünk! Jolly Dame Walz! Művész úr! Az istenfáját! – Megy az idomítás.
A zongora fönt van az emeleten… föl kéne mennie! Ásít… böfög… végül mégis elindul… Gyerünk! Hoppá! Az istenit!… megkapaszkodik… dülöngélve halad fölfelé… Delphine nógatja!… Most ő parancsol neki!… Claben pasa csak nyögdécsel… Zenét kíván, folyik a könnye!… Hüppög már!…
Na végre!… Elkezdte!… a valcert!… szólnak a hangok… gyöngyfüzér!… prelűd!… Végül csak rászánta magát!… Mégiscsak!… Záporeső!… trillák!… hajrá!… pedál!… mint a vízesés! Háromnegyedben!… táncosan!… varázslatos!… bűvös keringő!… finoman!… arpeggio!… aztán jöhet a lassú, három-négy ünnepélyes akkord!…
Ha egyszer belejön… akkor bármit, amit kívánsz… sose fárad el… gyerünk!… egész este… egész éjjel… ha akarod… ő maga is megrészegül tőle… hájas segge a zongoraszéket veri… ritmusban… élvezi ő is a zenét.
