Kerekes Dóra: Diplomaták és kémek Konstantinápolyban, Lharmattan kiadó, 2010
Korunk egyik építőköve az információ, amely nélkül nem létezne média, könyvek, de kapcsolati hálók sem, nem lenne tőzsde, nem működne a gazdaság, más szegmensekről nem is beszélve. A digitális társadalom korában információhoz jutni gyorsan és könnyen lehet, a nehézséget inkább az jelenti, hogy túl sok, egymásnak gyakran ellentmondó értesülés birtokába kerülünk, amelyek között a valóság megismerése egyre nehezebbé válik. Nagyon hasonló problémákkal küzdött a kora újkor embere. A könyvnyomtatás feltalálását követő információrobbanás, az uralkodók és államok információéhsége, a köz érdeklődése mind abba az irányba hatottak, hogy Európa országai hatékony információszerző tevékenységet folytassanak a számukra politikailag vagy gazdaságilag fontos területeken. Ehhez a hivatalos formát, az állandó követségek ekkorra kiforró rendszerét, de az illegális megoldásokat, azaz a kémkedést is igénybe vették. A hírszerzés egyik központja a kora újkori világ egy sokszínű, hol ázsiainak, hol európainak tekintett városa, Konstantinápoly volt. Minden fontosabb uralkodó és állam tartott itt informátorokat, vagy szerzett be innen híreket. Milyen lehetett ebben a városban élni? Hogyan, tudtak egy idegen, vallásilag és kulturálisan tőlük távol álló világban az európaiak hatékonyan működni, információt szerezni? Hogyan vált ez a világ mind kevésbé idegenné a kontinens hatalmai előtt? Kik voltak a kémek és hogyan dolgoztak mintegy háromszáz évvel ezelőtt? És az oszmánok? Tettek valamit a kémek ellen? Erről szól ez a kötet.
Részlet:
A tolmácsok szerepe a hivatalos kapcsolatokban és az információszerzésben
A szultán szerájában azonban egy diplomata az európai udvarokban elegendő képzettség birtokában sem tudta feladatait ellátni. Az oszmánli (arab, perzsa és török szavak, nyelvi és nyelvtani elemek alkotta) nyelv szükségessé tette, hogy az oszmán fővárosban működő európai követek tolmácsokat alkalmazzanak. Szerepük akkor kezdődött, amikor az európai követek először a Galatában és Perában lakó latin keresztényeket kezdték használni nyelvi nehézségeik leküzdésére, például a Navonikat, a Grillókat, az Oliveriket és a Fornettiket. A Fornetti család tagjai több generáción keresztül álltak a mindenkori francia követ szolgálatában. Közülük egy a visszafoglaló háborúk idején Konstantinápolyban tevékenykedő két állandó francia követnek, Pierre de Girardinnek és Antoine de Castagnère-nek, Châteauneuf márkijának is szolgált, akit „Furnettinek neveznek [...], de mivel Franciaország tolmácsa, joga van sárga és kerek fejfedőt viselni, amit a többi görög nem tehet meg.” A Grillók ugyanakkor Velence portai tárgyalásait segítették. Ezek a tolmácsok (dragomán, terdzsümán) a szultán alattvalói voltak, és hivatásukat csak a szultáni kancellária hivatalos levelének (berát) birtokában gyakorolhatták.
A tolmácsok szerepét a XVI. század első felében a keresztény diplomaták erősen túlértékelték, mivel Európában kevés olyan ember élt, aki valamely keleti nyelvben jártas lett volna. Tudjuk azt, hogy számos tolmács több államtól is kapott fizetséget szolgálataiért, megvesztegethetőségük közismert volt. Ugyanakkor a követek is tisztában voltak azzal, hogy az általuk szolgáltatott információkat nem lehetett teljes mértékben tényként kezelni, azt minimum egy forrásból még érdemes volt ellenőrizni. Az évszázad első felében a követségek még nem rendelkeztek saját tolmácsokkal, hanem a szultáni szeráj alkalmazottaival dolgoztak együtt. Fontos volt, hogy olyanokat alkalmazzanak erre a posztra, akik – a nyelvtudáson túl – helyismerettel is rendelkeztek, valamint az Oszmán Birodalom szokásai, tárgyalási módszerei terén is jártassággal bírtak. Ahogy Európa egyre jobban meg-, illetve kiismerte a Birodalmat, rájöttek, hogy a tolmácsok alkalmatlansága, nyelvismeretük és/ vagy lojalitásuk hiánya jelentős problémákat okoz a követeknek. Így a kontinens országai egymás után határozták el, hogy országuk ifjúsága számára tolmácsok képzésére alkalmas iskolákat nyitnak Konstantinápolyban. Elsőként Velence hozott létre ilyen jellegű intézményt 1551 februárjában giovani della lingua névvel. A XVI. század második felében minden bizonnyal a konstantinápolyi császári követségen is kísérletet tettek arra, hogy tolmácsokat képezzenek, ez azonban a bizonytalanság, a még kialakulóban lévő struktúrák, valamint a századvégi háború miatt csak részben járhatott sikerrel. A marseille-i kereskedelmi kamara kérésére, és XIV. Lajos gazdaságpolitikusa, Jean-Baptiste Colbert közbenjárására 1669 novemberében Franciaország is létrehozta a velencei példa nyomán enfants de langue, jeunes de languesnak nevezett iskoláját Perában. Itt képezték a követség tisztviselőit, de az Oszmán Birodalom kereskedelmi konzulátusainak embereit is, ami lehetővé tette, hogy a közel-keleti kereskedelem felett növekedjen az állami ellenőrzés. 1700-ban XIV. Lajos már ösztöndíjat hozott létre a párizsi Louis-le-Grand Kollégiumban, ahová minden évben tizenkét keleti fiatalt vártak, hogy vallástudományra és latin, arab, török stb. nyelvekre oktassák őket. Országukba való visszatérésük után tolmácsokként vagy misszionáriusokként alkalmazták őket. 1721-ben módosították az ösztöndíjat, és a párizsi tanulmányok után az ifjakat kötelezték, hogy Konstantinápolyban, a kapucinus Szent Lajos Kollégiumban folytassák tanulmányaikat.
Egy, a Mediterráneumban foglalkoztatott, jó tolmácsnak, ahogyan azt Jean-Michel Venture de Paradis (tuniszi tolmács) a XVIII. század végén megfogalmazta, ismernie kellett saját anyanyelvét, a latint és a keleti nyelveket, de az olaszt és a görögöt is, a kereskedelmi törvényeket, az ország történetét és földrajzát, a muszlim törvényt, a birodalom szokásait, az oszmán adminisztráció mechanizmusát. Jóindulatúnak, hidegvérűnek, megbízhatónak, tisztességesnek és olyan bátornak kellett lennie, hogy nem félhetett még a pestistől sem.
A tolmácsok esetében az európaiak számára nem csak azok nyelvtudása, de helyismerete, főleg pedig rokoni és egyéb kapcsolati hálói bírtak nagy jelentőséggel. Ennek megfelelően a tolmácsok a hivatalos és a nem hivatalos információszerzésben egyaránt szerepet játszottak, hiszen általában a városban vagy az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álló, de korábban a velenceiek kezén lévő szigetek valamelyikén születtek. Már születésük pillanatában két világ hagyományaival ismerkedtek meg, ez a kettősség életüket, tevékenységüket is jellemezte. Mindkét világban otthonosan mozogtak és a nyelvtudást általában már gyermek- vagy ifjúkorukból magukkal hozták. Vallásukat tekintve a katolikus, a görög katolikus vagy a görög keleti felekezethez tartoztak, így ezen közösség tagjain keresztül is tudtak hírekhez jutni. Családjuk gyakran folytatott kereskedelmi tevékenységet, amely háló ismét lehetőséget adott nekik más típusú információk beszerzésére.Ráadásul a mindennapi életben a szeráj sem tudott a tolmácsok segítsége nélkül érintkezni az alkalmilag vagy hosszabb időn keresztül Konstantinápolyban tartózkodó európaiakkal. Mindezeket figyelembe véve egyértelművé válik számunkra, miért töltöttek be kiemelt fontosságú szerepet a tolmácsok – álljanak akár a Porta, akár bármelyik európai követ szolgálatában – a hírszerzésben.
