Jacqueline van Maarsen, Barátnőm, Anne Frank, Nyitott Könyvműhely, 2008
IX
Az első tanítási nap délutánján a Zsidó Líceumból az Amsteldijk mellett bicikliztem haza, tele aznap szerzett új élményekkel. Új tanárok, új tantárgyak, a hagyományos oktatás, mellyel most találkoztam először. Matematikából nem Roodenburgot kaptuk, ő felsőbb osztályokban tanított. Az új matematikatanárunk, Keesing tartotta volna az első algebraórát, de ő csak az a + b = c képletet írta fel a táblára, és közben azt mondta, hogy az alsósok számtanát nyugodtan elfelejthetjük. Ez nagyon megtetszett. Utána verseket olvasott fel, melyeket lediktált. Csak testnevelés órára kellett elhagynunk az osztályt, egyébként a tanárok jöttek felváltva hozzánk. Két gyereket ismertem: egy lányt az előző iskolámból és a szüleim ismerőseinek a fiát. A szünetben az ő csoportjukhoz csatlakoztam, és feszülten figyeltem a beszélgetéseket, melyekbe később magam is bekapcsolódtam.
Hirtelen a nevemet hallottam a hátam mögött. Körülnéztem. Egy csillogó fekete hajú, hegyes állú, nyurga lány ért mellém.
– Te is erre mész? – kérdezte és a Berlagebrug felé mutatott. Amikor bólintottam, határozott hangon azt mondta: – Akkor ezentúl együtt biciklizhetünk hazáig. Én a Merwedepleinen lakom.
Amikorra befordultunk a sarkon és az Amstellaanon mentünk, már elmesélte nekem, hogy egy osztályba járunk, hogy ott tűntem fel neki, és hogy azt tervezte, óra után megszólít, de én hirtelen eltűntem.
El voltam képedve a szóáradatától, és fékeztem. Ő is fékezett, mindketten megálltunk, és leszálltunk a bicikliről. Én nem vettem őt észre az osztályban, és kínosnak tartottam, hogy meg kell kérdeznem a nevét.
Annénak hívnak – mondta – Anne Franknak. Feltűnt, hogy világos barna szemében sötét foltok voltak.
Együtt mentünk tovább. A felhőkarcolóhoz közeli téren leszálltam a bicikliről. – Itt balra kell mennem, a Hunzestraaton lakom – mondtam. De Anne még nem fejezte be a mondókáját, felvitt magával hozzájuk, és ott úgy mutatott be az anyjának, mint az új iskolai barátnőjét.
Ez pedig Moortje – mondta, mikor fekete macskája odament hozzá és nyávogva hozzádörgölődzött. Amint Moortjét megetette, magával vitt egy kis szobába, és bemutatott a nagymamájának, aki az ablak mellett ült egy kényelmes karosszékben. Anne megcsókolta, és megigazította a térdére borított takarót. Akkor még nem tudta, hogy nagymamája gyógyíthatatlan beteg.
Kiderült, hogy Anne a Niersstraatra, a hatodik Montessori- iskolába járt. Mondtam neki, hogy én a hagyományos oktatást kényelmesebbnek találom, mert minden meg van szervezve, őt viszont bosszantotta, hogy az órán nem volt szabad beszélni. Aznap tanúsított közlékenységét tekintve nem csodálkoztam, hogy ez nem tetszett neki. Mindent elmesélt a barátnőiről és a korábbi iskolájáról, és rólam is mindent tudni akart. Nekem nem volt sok mesélnivalóm, a viszontagságaimat pedig csak apránként adagoltam neki. A Hunzestraat környékén nem volt barátnőm, és a montessori-iskolai barátnőim a leánylíceumba kerültek vagy pedig a hirtelenjében létrehozott magániskolába, a Zsidó Montessori Líceumba. Csak egy lányt ismertem itt, Rivkát, aki velem együtt került a Montessori-iskolából a Zsidó Líceumba, és most az osztálytársam lett. Annénak már megvolt róla a véleménye: Rivka sunyi és nagyzol.
Annééknél azonnal otthon éreztem magam. Lendülete és az a mód, ahogy bevezette barátságunkat, megtetszett nekem. Anyjának erős német akcentusa volt, és nem sokat beszélt. Anne később elmesélte, hogy anyja tanult ugyan hollandul, de hamar abbahagyta. Visszakívánkozott Németországba, a korábbi életébe, a családjához, a barátaihoz. 1933-ban jöttek Frankfurtból Hollandiába, és az átállás nagyon nehezen ment neki.
Az Anne és nővére, Margot közötti különbség azonnal szembeötlött, mihelyst valamivel később ő is hazaért. Nem volt olyan szertelen, mint a húga, korához képest felnőtt volt, és befelé forduló. Anne azonnal lelkesen történeteket kezdett mesélni neki az első napról, és kezét a karomra téve azt mondta: – És ő az új barátnőm. – Margot barátságosan megkérdezte, hogy hívnak, és amikor Anne őt kérdezte, milyennek találja az új iskoláját, nyugodtan csak ennyit mondott: – Egész jó. Utána a szobájába ment tanulni. Anne elmesélte, hogy Margot három évet járt a leánylíceumba, és most barátnőjével, Jettekével együtt a Zsidó Líceum negyedik osztályába jár.
Anne megmutatta a filmcsillaggyűjteményét, és utána velem együtt akart leckét írni. Hazatelefonáltam, hogy megmondjam, hol vagyok. – Rögtön mondd azt is, hogy itt maradsz vacsorára – kiáltotta.
Így első nap még az apjával is találkoztam, aki bőségesen szánt időt arra, hogy elbeszélgessen velem. Elmeséltem neki, hogy a leánylíceum helyett a zsidó iskolába kellett mennem, bár anyámat a nácik nem tekintik zsidónak. Apja komolyan rám nézett, és azt mondta: – Majd beszélek erről egyszer a szüleiddel. Az anyám által hozott későbbi intézkedések fényében feltételezem, hogy ezt meg is tette. Amikor elmentem, Anne bejelentette, hogy másnap ő jön velem hozzánk, hogy megismerkedjen a szüleimmel és a nővéremmel.
Nem tudtam, hogy örüljek-e ennek. Az utóbbi időben nem szívesen vittem magammal haza a barátaimat. Hogy pontosan mikor kezdődött, azt nem tudom, de a szüleim közötti kapcsolat kifejezetten megromlott. A háború előtti viszonylagos jólét tovatűnt, a mindennapi túlélésért vívott harcok léptek a helyükbe. Ez viszont nem tett jót az otthoni hangulatnak. Anyám emellett szemére hányta apámnak, hogy a Zsidó Közösségbe való befogadásunk bajba sodorta a családunkat, bármilyen állhatatosan küzdött is érte. Sőt még 1938-ban is olyan jóhiszemű volt, hogy anyám figyelmeztetései ellenére sem látta a közeledő veszélyt.
Anne mit sem törődött a tétovázásommal, és másnap nálunk tanultunk együtt.
Ettől a naptól fogva elválaszthatatlanok voltunk egymástól. Együtt bicikliztünk haza, ahogy azt Anne már az első nap javasolta. Együtt írtunk leckét, amiben Anne nagyobb szorgalmat tanúsított, mint én. Én viszont a matematikában segítettem neki, amivel gondjai voltak.
Néhány nappal később Anne eltökélten kijelentette, hogy egymás legjobb barátnői vagyunk. Beleegyeztem, bár ennek következményeivel nem igazán voltam tisztában.
