Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél, Palatinus, 2008, 560 oldal, 2900 Ft
Amikor Josip Broz meghalt, Ljubljanába elröpült érte a Kék Madár. Tito KÉK VONATja (Plavi voz) még az ötvenes években készült, utána ezt az alapmodellt fejlesztették szüntelenül tovább, és a jugoszláv államfő szinte mindegyik vendége kipróbálta. Különösképp az olasz elnök, Pertini imádta, aki elkészíttette annak kicsinyített mását, és gyakran gyönyörködött benne, játszadozott picit vele, hogy végül Sophia Lorennek ajándékozza. A szerelvény legpazarabbul berendezett vagonjában a kék szín dominált, s négy helyiségből állt: szalonból, fürdőszobából, meg két hálószobából. Érdekes, hogy a fürdőszoba a két háló közé ékelődött, amelyek közül a második volt Jovanka Budisavljević kapitányé, az első természetesen magát a marsallt illette meg. Egy titkos szemtanú szerint, aki évekig e vonat takarításával foglalkozott, ebben a tenger azúrját idéző, barátságos fürdőszobában sokáig ott vonatozott Liz Taylor könnyű kis rózsaszín lábborotvája. Az illető megesküdött rá, további pikáns részleteket azonban nem volt hajlandó feltárni. Csak Kádár János magyar államfő elszakadt cipőfűzőjét mutatta meg.
Az átutazó halott elnököt Zágrábban óriási tömeg fogadta, annál is nagyobb Belgrádban: térdig a könnyek árjában, levett kalapokkal, dagadt szemekkel, túlzás nélkül lehet mondani, és a sírás-jajgatás felhallatszott a csillagokig. Mindez manapság a hálózatra is felkerült korabeli filmen látható, a temetés egész menetével együtt, mindazzal a sok rangos vendéggel, akik valamikor Tito asztalánál ültek, vendégszerető ágyában feküdtek, most pedig a koporsójánál álltak. Minden protokollra fittyet hányva Palesztina sok vihart átélt, fura arcú, duzzadt ajkú, hajlott fia tartózkodott legtovább a ravatalnál, kezét a csukott koporsóra helyezve, úgy sírt, majdnem kerek tíz percig. El kellett vezetni onnan Jasszer Arafatot.
Josip Broz Tito végül a belgrádi Dedinjén lelt majdnem háborítatlan örök nyugalomra. Belgrád kimagasló villanegyedében, szó szerint: az Öregember dombján, mert hogy etimológiailag a név ebből ered. Az Öreg v. Apó v. Öregapó dombján (helységnévként: Nagyapádon), a Virágházban. Mivel a temetés utolsó aktusát, a koporsó elhelyezését a kamerák nem mutatták, később lábra kapott, hogy Titót valószínűleg „nem is ott temették el”. Az ezt követő időkben utóbb többek fejében megfordult, hogy meg kellene nézni, mi ebből az igaz: ott van-e tényleg? És ha ott van még belőle valami, szemétre kéne vágni az egészet. Annak az embernek a maradványait, aki a horvátoknak nem volt eléggé horvát, a szerbeknek meg túlságosan az volt. Enyhébb változatban: csontjait legurítani a domboldalon.
Megjegyzendő: ez idáig, 2007 szeptemberének méla napsugarú haváig erre – mindenek ellenére – ténylegesen mégsem került sor, azonban ahogy Sztálingrád se többé Sztálingrád, úgy például többé nem Titográd Titográd, hanem Podgorica a harcos múltjára kivételesen büszke Montenegróban (Crna Gora). Nem beszélve mindarról a sok Tito marsall után elkeresztelt intézményről, kultúrházról, kaszárnyáról, térről, útról, sugárútról, óvodáról, iskoláról stb., amelynek „Titoszlávia” megszűnésével nevében nyoma veszett. Az Elnököt azelőtt mindig tapsviharral, virágesővel, szenvedélyes csókkal és ájult kitárulkozással fogadó Újvidéken is. Ahol Josip Broz arcképe eltűnt még a török/albán/macedón cukrászdákból, pékségekből is. Márpedig úgy nézett ki, hogy onnan nem veszhet ki soha, de soha.
