Idén száz éve jelent meg Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk című regénye. Mivel gyerkkorunk egyik kdevence volt, ezért örömmel álltunk össze a PEtőfi Irodalmi Múzeummal, akik erre az alkalomra külön kiállítással készültek: Éljen a Grund - 100 éves a Pál utcai fiúk című regény. A kiállítás 2007. október 11 - 2008. augusztus 31-ig látogatható. A PIM négy írót kért fel, hogy naplószerűen gondolja újra a grund történéseit. Zalán Tibor (Áts Feri ), Péterfy Gergely, Lackfi János és Ficsku Pál (Csónakos) szövegeit olvashatjuk. Ha valakinek van elfekvőben PUF-os szövegtöredéke, küldje el nekünk!
Ma fontos gyűlést tartottunk. Büszkén néztem, hogy lobognak a vadonás új vörös in-geink, fölöttünk a dicső múltat idéző vörös zászlók, és lobog még a vörös ég is, tal-punk alatt pedig dübörög tovább kipusztíthatatlanul a derék vörös magyar föld.
Jó vörösingesnek lenni itt, fogalmaztam meg találóan magamban, és elégedett voltam azzal, hogy ilyen találékony vagyok, így magamtól, és egy lendülettel haladtam elv- és baj-társaimmal együtt a hely vörös színe felé.
A gyűlés kezdetét azzal jeleztük, hogy megfújtuk Lendül et. nő dudáit. Lendül et. nő-nek két dudája is van, de csak ebben különbözik tőlünk, mert összességében igazi és igazi próbálásokat kiállt vörösinges. Ki egyiket, ki másikat fújta meg, fújtuk a dudákat felváltva. Aki gyengébben fújta, annál csak halkan, szinte alig szusszantott, aki erő-sebben, annál nagyokat, pajzánul sikkantott. Természetesen a duda. És nem Lendül et. nő. Ő rezzenéstelen arccal – neki amúgy is rezzenéstelen az arca egy idő óta – vi-selte, hogy mi fújjuk felváltva a dudáit. Azt hiszem, ha illegalitásba kellene vonulnunk valami érthetetlen okból megint, ha lebukna, a vallatásokat is ilyen rezzenéstelen arc-cal tűrné el. Ilyen anyagból van, a bőre alatt. Rezzenéstelenből. A duda egyébként azért jó hangszer, mert a fiúk (úlica fon Paulus) nem mondhatják ránk, hogy mi fü-tyülünk a nemzeti hagyományokra. Amúgy, mi fütyülünk természetesen a fiúkra (úlica von Paulus), a véleményükre meg még inkább, a grund pedig a miénk lesz vég-legesen, aztán ott megvalósítjuk a Kaánaánt, amiről Vörösmarty olyan szépen írt a Himnuszban. Azt hiszem, így kell írni. Mármint, a kánaánt.
A gyűlés szép volt és hasznos. Amikor valamennyien felsorakoztak előttem – beh, szép is volt látni a lobogó vörös ingeket, a lobogó vörös zászlókat, Lendül et. nő vörös szélben lengedező vörös dudáit –, beszédet tartottam. Hosszú, mondhatni, véghetet-len beszédet, nyilvánvaló hátsó szándékkal, hogy ne értsék. Nem is értették. Terje-delmesen el is vitatkozott róla mindenki, amiből kiderült, hogy csak én értem jól, vagy mindenki más hülye. Emlékeztetőül ide másolok néhány különösen jól sikerült mon-datot, kedves bloodom. Azt hiszem, így kell írni. Mármint, a blogot.
A reformok arról szólnak, hogy a grund elfogadja azt, hogy a világgal együtt kell változnia…
Erős és büszke grundot szeretnénk. Ez mindegyikőnk vágya. Erőset, amelynek erejét vörösingeseinek tehetsége, szorgalma, vállalkozó kedve és képessége adja egy olyan nyitott világban, amely képes arra, hogy meghallja milliók szavát a grund határain belül és határain kívül.
A gyűlés után odajött hozzám egy szegedi et., szintén régi, tehát kipróbált vörösinges. Mennyi öszöd van nekőd, te Feri, fordult felém elismerő jelleggel, utalást eszközölve a hosszadalmas és sztiláris remeklésként a történelembe beékelődő beszédemre. Az én öszöm a te öszöd is, mondtam neki, a tőlem megszokott szerénységgel és őszinteség-gel. És rögtön elértett tájszólással. (Amúgy, nekem egy tájszólás elértése csöppet se megerőltető feladat, de nem akarok nagyképűsködni.) Nem szokok én böszmélkedni, amikor a táj szólít. Így, visszaszólok neki, csak simán, élből… Akkor ezután összük, amit a te öszöd kifőzött, vigyorgott az egy szegedi et., és kivételesen nem láttam át, hogy mi az iránya a vigyornak. Erőt vettem magamon, és büntetlenül ráhagytam. Pe-dig a Pásztor testvéreket reája uszíthattam volna az iránytalan vigyorgása miatt, akik elláthatták volna a baját. Se perc alatt le- vagy kisemmizték volna mindenéből. De Bajai et.-at bizonyára ez rosszul érinthette volna, már csak a szerencsétlen elnevezett-sége mián is, az ba bajellátás. Határozatot hoztam nyomban, hogy ezentúl senkinek se fogjuk ellátni a baját, hogy Bajai et. érzékenységét ne sértsük, ezután csak simán le- vagy kisemmizzük, ha valaki nem fér a bőrébe. Avagy, a mi bőrünkbe. Mivel nem ta-láltunk kellő kifejezést az ellátjuk a baját kifejezés helyett, lett ez tehát így a megoldás.
Azt is megmondtam, csak hogy tudják, meg az egyenesség amúgy is a mindennapi kalácsom, rend lesz ezentúl a kibaszott grundon aperté, mert hogy elfoglaljuk, végleg és mindörökre lenyúljuk, annyi szent, utóbbi kifejezés azért csak, hogy a klerikális, később átnevelendő kisebbséget is magam mellé állítsam a csapatból. Megígértem, hogy lesz dudaszó és csimpolya, miből nem tellett ez nekem, de azt is megmondtam, hogy az lesz onnantól fogva, ha végleg és mindörökre a miénk a grund, amit én aka-rok és kigondolni fogok, mert addigra csak-csak lesznek nekem is egy-két gondolata-im, meg hogy minden meg lesz fogva, így lesz ez előbb vagy utóbb, bár félek, kicsit elzavarosodott ez a át- és megvilágításra érdemes mondat. És vége a lazsálásnak, el fogjuk felejteni és felejttetni, hogy éveken keresztül nem csináltunk semmit azon kí-vül, hogy hazudtunk éjjel és hazudtunk nappal, és csak fényesítettük a régi címereket az új úszósapkánkon, még csak gittet se rágtunk, mint a fiúk (úlica von Paulus), mert azok egyfolytában rágnak, de majd az egészségügy átalakítása után nekünk lesznek az ingyen fogorvosaink, és akkor rendbe jönnek a szánkban a fogak – és talán attól a szavak is. Ha jól értem a készülő grund-egészségügyi reform lényegét…
Általános cikkek
Zalán Tibor: A gyűlés (PUF100)
Könyves Magazin
| 2007. november 15.
|