A+
Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma, Ulpius-Ház Kiadó, Bp., 2008, 2999 HUF.
Történetek alapján tudjuk értelmezni a világot. A legalapvetőbb érzelmek is mesék, példázatok formájában jutnak el hozzánk. Ami velünk történik, azt is a már megélt vagy hallott, olvasott történetek alapján tudjuk helyre tenni. A Biblia, a Korán vagy más szent könyvek is történeteket mesélnek, nem filozófiai rendszereket próbálnak a fejünkbe tömni. A gondolat már elvonatkoztatás, nem tud olyan zsigeri reakciót kiváltani, mint egy jól elmesélt történet. Ha uralkodni akarsz az embereken, uralni akarod a vágyaikat, az álmaikat, írj nekik mesét, lásd el őket olvasni- és néznivalóval már gyerekkoruktól kezdve. Adj nekik példázatokat, hősöket, mint ahogy minden rendszer próbálkozott is ránk húzni a saját történeteit. Valami ilyesmiket mond Andreas Corelli (az ördög?, a személyiség sötét oldala?, vagy csak egy szélhámos?) az Angyali játszmában. Zafón pedig ír is egy történetet.
Carlos Ruiz Zafón 1964-ben született Barcelonában, Spanyolországban, de 1993 óta Los Angelesben él. 2001-ben jelentette meg első, felnőtteknek szóló regényét La sombra del viento címmel, magyarul A szél árnyéka. Előtte is rengeteget írt, már diákként egy hatszáz oldalas regényt például, majd számos forgatókönyvet, Hollywoodnak többek között. Közben sikeres reklámszakember lett, de 1992-ben úgy döntött, kizárólag az irodalomnak szenteli magát. 1993-tól kezdve négy ifjúsági regénye jelent meg, melyek ismertté tették nevét, de az igazi sikert A szél árnyéka hozta. A regény Spanyolországban ötven kiadást ért meg, több mint negyven nyelvre fordították le, és hatmillió példánynál is többet adtak el belőle. Aki ismeri Zafón nevét, már türelmetlenül várta az újabb regényt.
Valamit tud ez az író, ami a sikerhez kell. Azt gondolom, nagyon jó történetet tud írni. Nem vicces sztorit, vagy véres horrort, hanem olyan regényt, amit nem lehet letenni, mert tényleg nem lehet. Szeretem, ha egy könyv leköt, ha nem megerőltető munka az olvasás, ha várom a folytatást, ha egy idő után elkezdek a főszereplő fejével gondolkodni. Sok trükk van, amivel el lehet ezt érni, David Martín, a regény főszereplője (természetesen regényíró) is kifejti, hogy az írás mesterség, a regény nem közvetlenül az isteni művész lelkéből árad ki, és ölt formát a papíron. A legjobb ihletforrás, ha az író leül a papír vagy az írógép elé, és „kifacsarja” az agyát. Zafón is jól bevált „trükköket” használ, nagyon ismeri a regényirodalmat, tudja, hogyan kell megírni egy regényt, hogy az olvastassa magát. Maga a történet sem mindennapi: egyszerre fordulatos krimi, tragikus szerelmi történet, titokzatos misztikus vagy éppen pszichológiai rejtvény, és még számos közhelyszerű megállapítást lehetne tenni róla. Nagyon részletezni nem is szeretném, eredetiben sokkal meggyőzőbb, mint néhány bekezdésben összefoglalva. Attól lesz azonban igazán magával ragadó, hogy Zafón tökéletesen tud hangulatot teremteni. Akármilyen csavaros lehet a meseszövés, ha közben lóg a levegőben, arctalanok szereplők, sablonos a környezet. Ebben a könyvben minden egyes szereplő önálló karakter, minden egyes utca vagy épület megelevenedik. A 20-as, 30-as évek Barcelonájában járunk, nemrég hunyt el Gaudí, még épülőben a Sagrada Familia, a Güell park elhagyatottan árválkodik a város szélén. Szép lassan a háttérben életre kel maga a város.
Az elátkozott város, elátkozott utcáival, házaival, az elátkozott íróval, David Martínnal, aki az elátkozott könyvet írja. Talán az ördöggel paktált le, talán a személyisége hasadt meg, vagy az is lehet, hogy szélhámosok áldozata. Meg kell írnia a tökéletes könyvet, ami hatalmat ad az emberek fölött. Az ördög egy könyvkiadó képében jelenik meg, az egyik legjobb barátjának könyvesboltja van, a másik maga is író szeretne lenni. Minden az irodalom körül forog, minden azt bizonyítja, hogy az írott szónak iszonyú hatalma van. Persze, mi mást is mondana egy író, nem beszélhet maga ellen, de lényegében igaza van. Aki meg tudna írni egy új Bibliát, az maga is istenné válhatna.
Nem azt a fajta történetet meséli a regény, amit felfal az ember néhány nap alatt, aztán el is felejt újabb néhány nap alatt. Ez a könyv megfekszi a gyomrot egy darabig. Formai értelemben hagyományos regény, jól bevált módszerekkel éri el a hatást, irodalmi ínyenceknek talán nem elsőrangú csemege, de aki azt várja egy regénytől, hogy vigye magával, hogy elvesszen benne, annak tökéletes olvasmány.
