Milyen a tipikus Star Wars-borító? Vagy a hat film szereplőit photoshoppolják össze a '80-as évek moziplakátjait utánozva, vagy egy maréknyi hős Jedi hősi pózban feszítve, hősiesen kaszabolja a kevésbé hősies ellent, a szivárvány minden színében pompázó fénykardokkal. A korábbi borítómustra-sorozatunk hagyományait felelevenítve szétnéztünk a LucasBooks-regények és a Dark Horse-képregények között. Kezdjük a kedvenc pulp- és horrorhangulatú borítóinkkal!
Joe Schrieber nem szarral gurigázik az idén októberre megjelenő, Death Troopers című regényében: a sok elcsépelt, Jedikben és Sith-tanítványokban tobzódó előzmény és folytatás helyett közönséges rohamosztagosokat dob a horror műfaj közepébe. A Purge nevű birodalmi rabszállító legénysége ott rontja el, ahol Ripley-ék is az Alienben: átmennek körülnézni egy elhagyatott űrhajóba, és a fedélzetre hoznak valami bolygóközi iszonyatot, ami természetesen hatalmas vérengzést csap közöttük. A húskampóra akasztott, véres sisak a slasher-filmek legszebb hagyományait idézi, természetesen A+ jár érte.
A Star Wars: Köztársaság képregénysorozat '98-ban indult el, hogy az előzményfilmek új Jedijei, Mace Windu és a többi Tanács-tag is ugyanolyan népszerű legyen, mint a régi trilógia mellékszereplői. A két fő író-rajzoló, John Ostrander és Jan Duursema nemcsak profi munkát végeztek, de túl is teljesítettek: a szerelemmel, árulással, kémkedéssel és eposzi fénykardozásokkal megpakolt sorozat fő karaktereit annyira megkedvelték az olvasók, hogy a kék bőrű Twilek jedi-lány, Aayla Secura végül a Klónok támadásába és A Sith-ek bosszújába is bekerült.
A Republic-sorozat legjobb szereplője viszont egyértelműen a Slash-hasonmás, raszta hajú, bukott Jedi, Quinlan Vos, aki többszörösen beépített ügynökként félredobta a fénykardot, és alámerült az alvilág mocskában. A Köztársaság-füzetek tipikusan olyanok, hogy az olvasó alig győzi visszacelluxozni az állát a fotorealisztikus rajzok, és a sztori csavarjai láttán. A mesteri borítóképek közül most csak kettőt emelnénk ki (pedig tezenkettőt is simán lehetne). A 49. részt, ahol már tényleg csak a cilinder hiányzik a füstölgő sugárpisztollyal vetődő Quinlan fejéről, hogy Saul Hudson lehessen (bölcs döntés volt a Semictől, hogy ezzel a borítóval nyitotta itthon a Kötársaság sorozatot), és az 54. számot, ahol a rajzoló, Jan Duursema nő létére is tudja, mi kell egy jó akció-scifihez: tökös főhős nagycsöcsű csajjal, gyors kocsival, és sok lövöldözéssel (mindkettő A+, még szép!).
De hogy ne csak az A-kat szórjuk, jöjjön a végére valami az "annyira rossz, hogy az már jó" kategóriából, például a kifejezetten gyerekeknek íródott Galaxy of Fear-sorozat takonydinoszaurusza a Planet Plague borítójáról. John Whitman a manapság egyre népszerűbb "kölyökhorror-könyvek" (Rémségek cirkusza, Vérfüred és társai) sikerén felbuzdulva kezdte magából ontani a 200 oldalas regényeit, B-filmekből kölcsönzött címekkel (City of the Dead, Army of Terror, The Brain Spiders). Ezekben a főszereplő testvérpár (Tash és Zak Arranda) űrcsigákkal, csillagzombikkal és agyevő mutánsokkal küzd meg, miközben a háttérben néha felbukkan Darth Vader is. A Planet Plague borítójáért kizárólag az enyhe B-filmes hangulat miatt jár a B osztályzat, bár egy igazi ZS-horror Star Warsban a szörnytől rettegő kislány helyére félmeztelen nőt illett volna rajzolni, a hülyén álldogáló rohamosztagos helyett meg egy lézerpisztolyos, izomhegy megmentőt.
