Fotó: Valuska Gábor
Evellei Kata költő, író, kritikus. Első kötete Álombunker címen jelent meg a PRAE.HU-nál, 2013-ban. Az Apokrif és a Képírás folyóiratok munkatársa. Jelenleg kisregényén, az Anamnézisen dolgozik, és reménykedve várja a PhD-felvételi eredményét.
Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?
Sok könyv hatott rám átütő erővel, és sajnos nemigen tudom ezt a hatást megmérni. Kamaszkorom nagy élménye a Bűn és bűnhődés és Weöres Sándor újrafölfedezése volt, a gimnázium végén a Hősöm tere (ez vezetett be a kortárs irodalomba), az egyetem alatt pedig Borgesbe és Calvinóba szerettem bele. A vörös szoba álma, a Sötétség délben, a Solaris – mind maradandó élmények.
Kik azok a szerzők, akikhez nem sikerült közel kerülnöd?
Nyilván nem érezhetek mindenkit egyaránt közel magamhoz, ez engem minősít, nem őket. Néhányuk, akiket próbáltam megszeretni, de nem igazán sikerült: Szabó Lőrinc, Esterházy Péter, Szabó T. Anna, Sajó László.
Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelned az eddigi munkáidból, mi lenne az?
Talán: „Kirázhatatlan kavicsként szúrták / talpamat a borítékból kizárt szavak.” (Két sor, de versről van szó.)
Ha egy képzőművésznek önálló tárlatot rendezhetnél, ki lenne az?
Bár neki van tárlata, Tóth Kinga. Elemi erejű, fantasztikus képek, versek és képversek. Kinga olyan alkotó, aki nem saját maga körül forog, hanem őszintén és mélyen érdekli a külvilág.
Mi az a zene, ami írásra ösztönöz, mi az, ami kikapcsol?
Zene elég ritkán szokott írásra ösztönözni. Ha a kikapcsolódás alatt a nyugalmas ellazulást értjük, gregoriánt vagy ázsiai hangszeres zenét hallgatok. Egyébként gyakorlatilag a világon minden jöhet, Corellitől a Slipknotig.
Ki az az alkotó, akivel a legszívesebben működnél együtt?
Satoshi Kon, aki sajnos már nem él, de örömmel venném, ha rajzfilmet készítene egy írásomból...
Életed filmje... az Adaptáció – nem azért, mintha annyira szuper lenne (egyébként az), de Charlie gyakorlatilag én is lehetnék.
A sport... akkor jó, ha csinálom, nem nézem.
Három óra múlva... remélhetőleg aludni fogok.
A férfiak... valamivel kevesebben vannak a bolygón, mint a nők.
Tragédia vagy komédia? Már hogy az élet? Attól függ, velem történik-e vagy mással.
Kávé vagy tea? Tea.
Gyros vagy pizza? Pizza.
utópia
ma minden olyan könnyű mint a
gyártelepek fölött úszó köd szalagja
az ég alatti messze lengő hinta
hol eldobja hol messze fut elkapja
a körénk kristályosodott hideg
az októberi délutánt körbefonja
a folyó a város a lüktető sziget
amíg a két kerékpár tengelye
körül egyre gyorsabban fordul el
a föld és rohan liheg az arcunkba
csapódó levelek körös-körül
a napsütésbe mellkasig merülve
kifésüljük a kócos elvadult utakat
a fák között a kék a zöld a sárga
mind meztelen test vékony és fehér
egy csontváz szeplőtelen tisztasága
még alig csemeték megremegnek
minden széllökéstől ami testet öltött
nevetés a levegő túlexponált pillanat
fémes ritka fény pendül a számban
a csapvíz éles íze mint forrás fakad
föl a távoli kéményekből ezüst
pászmákban terül szét a pára füst
az ég zászlóként lebbenő sávjai
között a varjak gombostűfejnyi
negatív bolygók egy kiszámíthatatlan
pályaíven suhanunk a hidak alatt
hullámok háta egy mozduló kar
erővonalai hol eldobja hol messze fut
elkapja egy örökmozgó tükörsima
megvalósulhatatlan lendülése
(megjelent a Tiszatáj című folyóiratban)
Leltár
Egy kissé talán nyugtalanít,
hogy lemaradtam a gyerekkoromról,
félig-meddig átaludva mindent,
és amitől féltem, a konok serdülés is,
mire körülnéztem, nem volt sehol
Jobban oda kellett volna figyelni
Gondoltam, amint a nagyapámat
elcsomagolták egy dobozba,
hogy, mint a kinőtt játékokat,
ne is vegyék már többet elő
Ahogy én is egyre széjjelebb esek,
lassan kezd kínossá válni,
hogy minden egyes névsorolvasáskor
egyre több az igazolt hiányzás
Félő, hogy így sohasem lesz kész a leltár
(megjelent a Műhely című folyóiratban)
